Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2022. február 22. 17:22 Közélet

Átadták a Simicska-Orbán háború és a túlárazás szimbólumává vált autóutat

Amikor 2013-ban elkezdték építeni az M4-es autópálya Abony és Törökszentmiklós közötti részét, még azzal keltette fel a figyelmet, hogy az – M7-es Kőröshegyi völgyhidat is magában foglaló pár kilométerét leszámítva – a magyar autópálya-építés legdrágább szakaszának ígérkezett a közel 4 milliárdos kilométerárával. Ennél is nagyobbat szólt azonban két évvel később, hogy áldozatul esett a Simicska-Orbán háborúnak, amelynek járulékos veszteségeként lefokozták autóúttá, de ma végül átadták a forgalomnak.

Az eredeti közbeszerzés alapján a legdrágább, Tisza-hidat is magában foglaló részt az egykori Fidesz-pénztárnok Simicska Lajos cége, a Közgép az A-Híddal együtt kezdte el építeni, közel 33 milliárd forintért. A másik két szakaszon pedig olyan jól ismert, külföldi tulajdonú vállalatok dolgoztak, mint a Colas, a Strabag és a Swietelsky. Noha az eredeti tervek uniós finanszírozással is számoltak, a feltűnően magas építési költségek miatt az Európai Unió nem adott pénzt a projektre, így az teljesen magyar adófizetői pénzből készült el.

Miközben korábban a kormány még védelmébe vette az építési költségeket, Simicska Lajos 2015. februári telefonos ámokfutása (a G-nap) után hirtelen kartellgyanút fedezett fel a tender körül, és teljesen leállíttatta a beruházást. Bár az állam ezt igyekezett elkerülni, egy peren kívüli megállapodás értelmében a kormány végül kifizette a már elvégzett munkát és a helyszínre szállított anyagokat a kivitelezőknek, köztük a Közgépnek.

Az épülő M4-es autópálya-szakaszon belvízben álló betonlábazatok Törökszentmiklós határában, egy héttel Simicska Lajos telefonos ámokfutása előtt. Fotó: MTI/Bugány János

Egy hosszabb szünetet követően került át a körülbelül 70 százalékos készültségű projekt a kormány régi kedvenc útépítőjétől az új kedvenc építőjéhez, a Szíjj László tulajdonolta Duna Aszfalthoz, amely mellett még a francia Colas kapott szerepet. A hivatalos adatok szerint 125,3 milliárd forintból épült meg az autóút, amiből látszik, hogy adófizetői szempontból káros volt a hercehurca: autópálya helyett csak autóút épült meg, kilométerenként mintegy 600 millió forinttal drágábban a már eleve magas eredeti összeghez képest.

Ráadásul a 125,3 milliárd nem tartalmazza az eredeti építőknek kifizetett közel 33 milliárd forintot, holott a munkájuk elvileg nem veszett egészen kárba. (Bár a régi és az új szakasz nincs egészen átfedésben.) Ezzel is számolva a kilométerenkénti költség nem 4,6 milliárd forint, hanem az 5,9 milliárdot közelíti. Ez a már átadott gyorsforgalmi utak között rekordnak számít, a következő években azonban várhatóan többször is megdől majd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába ért véget, tovább égeti a közpénzeket az Orbán-Simicska háborúBrutálisan drágán épített volna autópályát az Alföldön Simicska Lajos, de elvették tőle a projektet. Most a kormány új kedvence másfélszer annyiért épít gyorsforgalmi utat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet autópálya díj Duna Aszfalt M4 simicska lajos Szíjj László Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Vámosi Ágoston
2025. április 17. 16:41 Közélet

A lerontott 2025-ös várakozásokra alapozva beterjesztik a 2026-os költségvetést

Továbbra is optimistább a piacnál a kormány, az extraprofitadót nem vezetik ki.

Stubnya Bence
2025. április 17. 10:13 Közélet

Egyre többen látják úgy, hogy már a 2 százalékot sem éri el idén a magyar gazdasági növekedés

Elmaradt az év elejére beharangozott fordulat, ráadásul a kereskedelmi háború és a választások előtti költségvetési kiköltekezés is kockázatot jelent.

Jandó Zoltán
2025. április 16. 14:17 Közélet, Vállalat

Az UEFA-n kívül senki nem hiszi el Mészáros Lőrincnek, hogy eladta a focicsapatát

Ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné a saját szabályait, akkor nem csak az Eszék, de a Felcsút is bajba kerülhetne. De úgy tűnik, nem veszi.

Fontos

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.

Vámosi Ágoston
2025. április 18. 06:50 Adat

Az árrésstoppos magyar élelmiszer olcsóbb lett, mint Szerbiában, mégis megérheti kiutazni

Alapvető élelmiszerekért ma már nem éri meg kimenni, a zöldség-gyümölcs, cigaretta, olajos mag és divat-ékszer vonalon azonban maradtak jó lehetőségek.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.