(A szerző beszerzési és közbeszerzési szakértő. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

…mert ha már építünk valamit, mondhassuk, hogy miénk Európában a legnagyobb…

– válaszolta 2013-ban Persányi Miklós arra a kérdésre, hogy „milyen szempontok mentén alakult ki” a fővárosi állatkert mellé megálmodott biodóm terve.

Szigorúan csak a méretet tekintve Persányi álma valóra vált: a felépült négypúpú kupola által elfoglalt terület 17 ezer négyzetméter, míg a korábbi bajnok lipcsei Gondwanalandé csak 16,5 ezer. Kis szépséghiba, hogy a miénk – szemben a lipcseivel – csak afféle Patyomkin-biodóm (lipcsei barátainknak: das patomkinsche Biodom).

Ha Persányi Miklós Tarlós Istvánnal felsétál a Gellért-hegyre, és onnan böngészik a pesti látképet, akkor láthatják ugyan, hogy tiszta időben milyen szépen csillog az acél tartószerkezetre feszülő etilén-tetrafluoretilén kopolimer fóliamembrán, de biztosan összeszorul a szívük, ha eszükbe jut közben, hogy a hatalmas fóliasátor alatt nem hemzsegnek cápák, még kevésbé turisták.

Ennek gondja azonban már nem az ő vállukat nyomja.

Persányiban és Tarlósban nemcsak az a közös, hogy mindketten Karácsony Gergelytől kapták a díszpolgári címüket, hanem az is, hogy ők ketten együtt voltak a budapesti biodóm megálmodói. Persányi az állatkert akkori igazgatójaként teljhatalmú irányítója, Tarlós akkori főpolgármesterként szponzora volt ennek a világraszóló projektnek.

A Tarlós-korszak végére elköltötték az eredetileg a biodómra tervezett kivitelezési költség háromszorosát, majd megállapították, hogy a befejezéséhez legalább az ötszörösét kellene rákölteni.

Karácsony Gergely feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a kivitelezés elszállt költségei miatt (miközben mindkét tettes közismert). A rendőrség – friss sajtóhír szerint – rövid nyomozást követően lezárta az ügyet azzal, ami nyomozás nélkül is nyilvánvaló: az nem bűncselekmény, hogy valami többe kerül, mint ahogy eredetileg tervezték.

Aztán a főpolgármester az Enviroduna nevű fővárosi céggel jelentést készíttetett arról, hogy hány csillagot kellene még lehozni az égről ahhoz, hogy a létesítmény befejeződhessen. A jelentésben foglaltaktól – még legalább 20 milliárd kellene csak a befejezéshez – megrémülve elszaladt a kormányhoz, hogy az vegye át tőle ezt a csődtömeget. Annyira fontos neki, hogy a forró krumplit Orbán Viktornak passzolhassa, hogy még a biodóm 1,7 hektáros, felbecsülhetetlen értékű telkét is ingyen odadobná a szabad elvonulásért cserébe.

Logikus, hiszen neki az nem számít, mivel az a telek a fővárosé, illetve az adófizetőké, könnyen beáldozza. Neki az a 20 milliárd forint sem számítana, amit az eddig ráköltött 40 milliárdon felül még ki kellene fizetni adófizetői pénzből, hogy elkészülhessen a biodóm. Az közpénz, neki ingyen van, csak valaki adja neki oda.

Ha nem közpénzről, hanem a sajátjáról lenne szó, akkor talán eszébe jutna az első és legfontosabb kérdést is feltenni:

van-e egyáltalán értelme befejezni és működtetni ezt a kócerájt?

Ez azonban egy olyan kérdés, aminek megválaszolására sem a rendőrséget, sem az Envirodunát nem veti be a főpolgármester, ugyanis ezt ő már eleve eldöntötte. Így nyilatkozott erről: „Egy dolog biztosan nem történhet meg, az, hogy nem fejezik be a projektet, hiszen már rengeteg közpénz van benne”.

Ez pedig nem más, mint a Concorde-effektus: amikor csak azért ragaszkodik egy döntéshozó egy vállalkozáshoz, mert már pénzt, időt, energiát ölt bele. Nevezik még az elsüllyedt költségek tévedésének (sunk-cost fallacy) is.

Mint amikor Csónakos Csabi csak azért dob még 20 ezret a már bedobott 40 ezer után a játékautomatába, mert „most már nem lehet itt hagyni, most már mindjárt kiadja”. Csónakos Csabi hajlama még erősebb a sunk-cost fallacy-re, ha Retkes Robi is mellette áll és biztatja.

Ilyen támogatója a főpolgármesternek is van. Kiss Ambrus, a városháza működéséért és a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta: „Nem hiszem, hogy lenne olyan verzió, hogy nem fejeződik be a biodóm. Valamilyen formában meg kell valósulnia, mert az építkezésbe már súlyos adóforintok folytak be”.

A városházán tehát azt gondolják, hogy ha beleöltünk már 40 milliárdot a biodómba, az önmagában indokolja, hogy utána dobjunk még 20 milliárdot.

Az alábbiakban be fogom mutatni, hogy a biodóm jövőjéről való döntéshez szerintem milyen elemzést kellene elvégezni.

Előfeltevések

Az elemzés egyik előfeltevése az, hogy ez a létesítmény nem közcélú, nem tölt be közfunkciót, a városüzemeltetéshez nem szükséges, hanem vállalkozási célú. Ezért értékelni sem úgy kell, mint egy közparkot, hanem úgy, mint egy üzleti vállalkozást, amit a főváros valósít meg.

Vállalkozási célú tevékenységet végezni pedig akkor van értelme, ha megéri.

A másik előfeltevés az, hogy egy adott üzleti döntés szempontjából csak azok a kiadások relevánsak, amelyek felmerülésére az adott üzleti döntés kihat. Ha arról döntünk, hogy holnap elmegyünk-e autóval kirándulni, akkor e döntés szempontjából az üzemanyag költsége releváns, mert az csak akkor merül fel, ha megyünk az autóval. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás éves díja azonban nem releváns, mivel azt már kifizettük, illetve akkor is ki kellene fizetni, ha nem mennénk az autóval kirándulni.

A múltban már elszenvedett kiadások egy jelenbeli döntés szempontjából irrelevánsak: a biodómra kiadott pénz nem lesz már attól se több, se kevesebb, ha a biodómot befejezzük vagy éppen lebontjuk. Ezeket nevezik elsüllyedt költségeknek.

Álláspontom szerint a biodómmal kapcsolatban összesen három – két gyakorlati és egy elméleti – jövőképet kell összevetni.

Biodóm közberuházásban

Az egyik (legyen „A”) gyakorlati lehetőség az, hogy valamely állami szerv – akár a főváros, akár a kormány, akár együtt a kettő – befejezi és üzemelteti a biodómot. Az adófizetők szempontjából teljesen mindegy, hogy melyik állami szerv lesz a gazda, egyformán adófizetői pénzből fog megvalósulni és működni létesítmény.

E lehetőség vizsgálatához fel kell mérni a befejezés és a működtetés költségeit, beleértve ebbe a biodóm benépesítését, a trópusi klíma fenntartását télen-nyáron, az érdeklődés fenntartása érdekében pedig az újabb és újabb attrakciókat.

Abból, hogy a főváros át akarja adni a kormánynak a projektet, a kormánynak pedig nem akaródzik átvenni, úgy tűnik, hogy egyik félnek sincs olyan terve a fiókban, ami azt mutatná, hogy jó üzlet lenne befejezni és működtetni ezt a látványosságot.

Ha esetleg mégis lenne, akkor fel kell mérni, hogy ez a terv mennyire reális és milyen megtérüléssel kecsegtet. Biztosítani kell továbbá, hogy a tervek gazdái – legalább öten – fejenként a vagyonuk felével, de minimum 100-100 millió forinttal jótálljanak arra az esetre, ha a számítások mégsem jönnek be. Természetesen – amint a néhány hete elhunyt Kornai János javasolta az 1994-ben lemondott világkiállítás kapcsán – „előre biztosítani kell az alkalmas szükséglakásokat, ahová az előterjesztés készítői kudarc esetén átköltözhetnek.”

Ha mindez – jó terv és személyes garanciák – együtt vannak, akkor viszont minden perc késedelem bűn: azonnal hitelt kell felvenni a főváros vagyonának elzálogosításával és rohamtempóban befejezni az építkezést, hogy mihamarabb megnyithasson a csodás látványosság, és dőlhessen a lé.

Biodóm magánberuházásban

A másik („B”) gyakorlati lehetőség az, hogy egy magánbefektető átveszi a projektet a jelen állapotában, befejezi és üzemelteti a létesítményt, szedi hasznait, viseli terheit – mondjuk – 50 éven át, a fővárosnak pedig ezért évente koncessziós díjat fizet.

Ez esetben a fejfájás a befektetőé, a főváros csak szedi a pénzt. Kérdés, lenne-e erre egyáltalán érdeklődő, ha igen, akkor hány és milyen ajánlatot tennének.

Biodóm helyett ingatlanprojekt

A harmadik („C”) – pusztán elméleti – lehetőség az, hogy a főváros elbontja a félkész épületet, rendezi a terepet, majd átadja egy vállalkozónak a területet szintén 50 évre, azzal, hogy építsen rá valamely szokványos, kommersz épületet (lehet szálloda, irodaház, üzletközpont), szedje hasznait, viselje terheit, a fővárosnak pedig fizessen évente bérleti díjat a terület használatáért.

Hangsúlyozom, hogy ez utóbbi csak egy elméleti lehetőség – még mielőtt Barts J. Balázs valós alternatívaként tálalná Gansperger Gyulának. Megvizsgálása azért szükséges, mert ez egy releváns összehasonlítási alap a másik két gyakorlati lehetőség értékeléséhez.

Mindegyik változat esetén azzal számoltam, hogy a telek a fővárosé marad: semmi sem indokolja, hogy a főváros eladja az értékes telkét. Egy táblázatban összefoglalva a három lehetőség jellemzőit:

Az elvárt haszon meghatározásához a kiindulási alapot a „C” változat, a sima ingatlanprojekt jelenti. Ez az a haszon, amit a fővárosnak minimálisan el kell érnie a telek üzleti célú hasznosítása esetén. Az „A” és „B” változatok esetén jóval magasabb hozamot várunk el, amely kompenzál a magasabb kockázatokért, közlekedési és környezeti terhelésért.

Az tehát édeskevés, ha – amint a főváros vezetése fogalmaz – „a biodóm a saját bevételeiből el tudja tartani önmagát”. A biodómnak vastagon meg kell térülnie. Ha nem, akkor jobban megéri bontani és szállodát építeni a helyére. Ha már üzleti hasznosítás, ugye.

Mindezen fejtegetések nem jelentik azt, hogy a biodóm telkét üzleti célra kellene feltétlenül hasznosítani: lehetne a helyén park vagy más közcélú létesítmény. Annak hasznát nem is üzleti mércével kellene mérni.

Minél gyorsabban meg kellene vizsgálni, hogy a fenti „A” és „B” lehetőségek járhatók-e, van-e valamelyikre érdeklődő és megfelelő hozamot biztosít-e a főváros számára az ajánlata.

Már csak azért is, mert a torzó fenntartása addig is pénzbe kerül, amíg a sorsára vár: az őrzés, karbantartás, temperálás folyamatosan pénzt emészt fel, csak idén 790 millió forintot. Az épület állaga egyre romlik, és „ketyeg a garanciaóra”: lejárhat a kivitelezői jótállás még azelőtt, hogy egyáltalán a próbaüzem elindulhatna és kiderülhetnének a kivitelezési hibák.

Ha pedig sem az „A”, sem pedig a „B” lehetőség nem járható út, akkor marad a bontás és – elszámoltatás helyett – a tanulságok levonása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPénzeső hullhat Budapestre, de nem Karácsonyék fogják elkölteniBudapestnek és vonzáskörzetének 3000 milliárd forint juthat az európai újjáépítési pénzekből, a főváros 600 milliárdot kér, de valószínűleg csak a hetedét kapja meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMetrókocsi-felújítás: a döntések mentegetése helyett ideje levonni a tanulságokatA hazai közbeszerzések sok visszássága tetten érhető a 3-as metró járműtenderén, és nincs rá garancia, hogy kibírja a következő évtizedeket a vitrinbe való flotta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzázból hét forintot kap meg, de azért Budapest fizesse a válságkezeléstNagyvonalú fővárosi segítséget javasol a Fidesz budapesti cégek számára, miközben az itteni vállalkozások adóinak döntő része a központi költségvetésbe kerül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet biodóm fővárosi állatkert fővárosi önkormányzat karácsony gergely kormány Tarlós István Olvasson tovább a kategóriában