(A szerző az Amerikai Földrajzi Társaság és az Amerikai Közgazdasági Társaság aktív tagja, a Regional Studies Association magyarországi képviselője, 2006 óta a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem vendégoktatója. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az angol nyelvű közgazdasági mainstream szakirodalom az első világháború utáni német hiperinflációt tartotta világrekordernek, de mi magyarok tudtuk, hogy ez nem igaz, mert a miénk nagyobb volt. A hasonlóság csupán annyi, hogy mind a két hiperinfláció egy világháborúban vesztes országban bontakozott ki.

Németország vesztes volt az első világháborúban, gazdaságát meg tudták gyengíteni, de megroppantani nem. A német hiperinfláció egyik oka valóban a háborús jóvátétel miatt fellépő áruhiány volt, de a másik az volt, hogy a német gazdaságpolitika az első világháborúban felhalmozott belső, az akkori GDP 250 százalékát elérő államadósságot akarta lenullázni. Ez végül is sikerült is, de a válság leküzdéséhez összehangolt diplomáciai, gazdaság és társadalompolitikai intézkedések sokaságára volt szükség.

Magyarországon egészen más volt a helyzet. Magyarország 1944-45-ben alig másfél év alatt elveszítette a kiegyezés utáni háromnegyed évszázadban felhalmozott nemzeti vagyonának közel a felét. Az ország újraindításához szükséges forrásokat, a háborús jóvátételként kifizetendő összegeket az állami költségvetés nem tudta előteremteni adóbevételekből.

Az 1945-ben elfogadott első háború utáni állami költségvetés azzal a ma már elképzelhetetlennek tűnő ténnyel szembesült, hogy a kiadások 30 százalékát a jóvátételi kötelezettségek teszik ki, miközben az adóbevételek ennek mindössze 7 százalékát. A mennyiségi pénzelmélet alapján a pénzkibocsátás növelése rövid távon az árutermelés növekedését ösztönzi, középtávon azonban inflációs hatásai jelentősebbek.

Az volt a magyar gazdasági csoda, hogy a háborút követő első évben a magyar gazdaságot sikerült újraindítani. Igaz ehhez minden magyarországi lakos komoly áldozatvállalására és a tulajdonviszonyok teljes átrendezésére volt szükség. A stabilizáció és az újjáépítés oltárán feláldozott pengő helyét épp 75 éve, augusztus 1-én a nála lényegesen értékállóbb forint vette át. A hadi gazdaság körülményei között született forint azonban gyenge valuta lett.

Magyarország már az 1940-es évek elejétől kezdve nemcsak az első és a második bécsi döntések során visszajuttatott területek újraintegrálásával volt elfoglalva, de a háborús előkészületeket is fokoznia kellett. A visszaszolgáltatott területek azonban nem tartoztak sem a legfejlettebb ipari térségek , sem az ásványi nyersanyagokban gazdag lelőhelyekkel rendelkezők közé. Magyarország iparának nyersanyag-szegénysége változatlan maradt. Importra szorult vasércből, feketeszénből, sóból, színes ércekből.

Számos fejlett technológiát, személygépkocsikat, hadi felszereléseket továbbra is importálni kellett Németországból, Olaszországból. Geopolitikai új fejlemény volt, hogy a magyar szénimport szempontjából fontos Ostrava környéki sziléziai szénmedencék immár teljes egészében a Német Birodalomhoz tartoztak, és ez tovább növelte hazánk függését, kiszolgáltatottságát a Harmadik Birodalomtól. A külkereskedelem is kényszerpályára került.

Az anyagi javak pusztulásában, elvesztésében közgazdaságilag négy tételt érdemes kiemelni:

1. A közlekedési infrastruktúrában keletkezett károk, a Duna és Tisza hidak elvesztése, az összes nagyobb vasúti csomópont, a működő és már épülőfélben lévő repülőterek teljes lerombolása volt a legérzékenyebb veszteség. Ezek miatt Magyarország mint egységes piac, több mint egy évre megszűnt létezni.
2. A teljes hadiipar és repülőgépipar odalett.
3. A mezőgazdasági állatállomány elvesztése nem csak a helyi piacok ellátását akadályozta, de az élelmiszerellátásban és az exportban is hosszú távú kiesést jelentett.
4. A Budapest belső kerületeiben zajló harcok gyakorlatilag lerombolták az I., az V., a VI., a VII., a VIII. és a IX. kerületek épületeit, az elhelyezkedésük miatt az ország legértékesebb ingatlanállományát.

Az anyagi károkról utólag meglehetősen pontatlan adataink vannak. Nagy megegyezés csak abban van, hogy az országot ért kár az 1938-as árviszonyok alapján az akkori nemzeti vagyon 40 százaléka lehetett. Ez is nagyon súlyos, de a pusztulás mértékének a megítélését inkább a következő szempontok alapján tartanám fontosnak.

• A kritikus infrastruktúrában, főleg a vasúthálózatban és más közművekben, a csúcstechnológiát képviselő szektorokban – olajipar, hadiipar, repülőgépgyártás – és Budapest belvárosának ingatlanaiban 40 százaléknál magasabb volt a kár mértéke.
• A nemzeti vagyon jelentős része termőföld, erdő, ásványkincs volt, amelyek nem mozgathatók.
• Ha a nemzeti vagyonnak azt a részét vesszük csak figyelembe, amit a megelőző 75 évben, 1867 és 1942 között Magyarországon építettek, tehát ami a magyar polgárosodás, iparosodás eredménye volt, akkor a károk aránya még nagyobbnak tűnik.

Az emberéletben bekövetkezett veszteségek pontos számát tekintve mind a mai napig nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok. Ebben a bizonytalanságban benne vannak az ország területének változásai, a statisztikai adatok gyűjtésének szünetelése 1944 októbere és 1945 márciusa között. Az adatok gyűjtése, a pontos nyilvántartás hiányzik például a szovjet fogságba esetteknél, a harctéren elhunytaknál.

A legvalószínűbb érték 800 ezer és 1 millió fő között van. Ezzel Magyarország a világháborús népességvesztés mértékét tekintve a 4-5. helyen áll Lengyelország, a Szovjetunió és Németország mögött. Minden ember élete egyedi és pótolhatatlan. Bár az ország 1952-re utolérte az 1944. év eleji lélekszámot, de ezt a veszteséget nehéz jellemezni.

Az emberi veszteségeket tovább fokozták a kitelepítések, elvándorlások. Kitelepítettek 190 ezer németet, és óriási veszteséget jelentett a jól képzett, tehetséges, szorgalmas német anyanyelvű lakosság elvesztése. Németország számára viszont segített a világháborús emberveszteségek pótlásában. Csehszlovákia a Benes-dekrétumok végrehajtásával megfosztotta állampolgárságától és vagyonától a felvidéki magyarságot. Csehszlovákia a maga szempontjából sikeresen használta ki Magyarország háborús veszteségeit. A csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény megkötéséhez kötötte a magyar gazdaság stabilizálásának külső feltételrendszeréhez szükséges jóvátételi egyezmény megkötését.

Ez gazdasági szempontból nem volt kedvező Magyarország számára, de szükséges volt ahhoz, hogy még a párizsi békeszerződés megkötése előtt korlátozzák a szomszéd országok részéről esetlegesen felmerülő jóvátételi igényeket. A Magyarországra települt 300 ezer hontalanná vált magyar nemzetiségű polgár valamelyest enyhítette hazánk háborús veszteségeit, ugyanakkor jelentősen hozzájárult a Kárpát-medence etnikai viszonyainak átrendeződéséhez, és a határon túli magyar közösségek meggyengüléséhez.

A háború utáni újjáépítésnek, stabilizációnak számos feltétele volt. Újra kellett indítani a közlekedést, megoldani a lakhatási és élelmiszer ellátási problémákat, és a lehető leghamarabb újra kellett indítani az ipari termelést is. Utóbbiban a háborús károk, az akadozó energia és nyersanyag ellátás még azokat is nehézségek elé állította, akik tudtak és akartak dolgozni.

Az alacsony munkatermelékenység az ellátási zavaroknak és a géphiánynak tudható be. A munkatermelékenység növekedése az ipari termelés feltételeinek normalizálódását, a gazdaságirányítás működőképessé válását mutatja. Az a tény, hogy a munka termelékenysége 1949-ben megközelítette a háború előtti, 1938-as szintet, azt mutatja, hogy a háború utáni újjáépítés első szakasza megvalósult.

A háború utáni nehéz kezdést számos tény érzékeltette. A nemzeti vagyon 40 százalékának elvesztését, a lakosság 6-10 százalékos csökkenését a háborús események miatt a mezőgazdasági termelés drasztikus csökkenése, az ipari termelés nagy részének leállása, a rendelkezésre álló javak egy részének külföldre áramlása és a jog- és vagyonbiztonság teljes hiánya egészítette ki.

Az állami intézmények átmeneti teljes leállása mellett nem lehetett sem vagyont, sem fogyasztást, sem jövedelmeket adóztatni. Miközben a hagyományos módokon beszedhető adókból származó bevételek a tervezett kiadások alig 7 százalékát tették ki 1945 júliusában, a jóvátételre kellett betervezni a kiadások 30 százalékát. Ezek mellett kellett finanszírozni a hagyományos állami feladatok ellátását és az újjáépítés legsürgetőbb feladatait, a romok eltakarítását és a vasúti közlekedés újraindítását is.

Az inflációs adó bevezetése ezek fényében elkerülhetetlen lett 1945 márciusától.

A hiperinfláció okai között sok mindent lehet említeni.

Mai szemmel nézve elképzelhetetlen, leírhatatlan az az állapot, amibe Magyarország került 1945 áprilisára.

Az eddig már említett körülményeken kívül a következőket érdemes figyelembe venni:

• 1945 elején nincs jogfolytonos magyar állam, a fegyverszünetet egy a régivel teljesen szakító nemzetgyűlésnek, ideiglenes országgyűlésnek kellett aláírnia.
• A hatályban lévő törvényekről sem lehet tudni, hogy érvényesek-e.
• Nem működik az állami közigazgatás, így nem működik az adóbehajtás sem.
• Nem lehet tudni, hogy az országnak mennyi lakosa van, kik haltak meg, tűntek el, estek hadifogságba, vándoroltak ki. Csak Budapest lakossága 1944 márciusa és 1945 márciusa között több mint félmillió fővel csökkent.
• A helyi piacokon áruhiány van, helyettesítő termékek jelennek meg. Háborús konyha receptek alapján főznek.
• Teljes a vagyonbizonytalanság. Először a zsidó törvények értelmében elkobzott javak válnak közprédává, majd a kitelepített németek ingóságai és ingatlanja. Utána az osztályellenségek vagyona.
• Megindul a földosztás, 400 ezer új kisbirtokos kezdi meg a gazdálkodást.
• A nagyvállalatok tulajdonviszonyai is rendezetlenek. A világháború során formálisan német tulajdonba került vállalatok a Szovjetunió számára szabad zsákmányt jelentenek. Az eredeti tulajdonosoknak való visszaadás nem történt meg, de nem is államosították őket, mint Ausztriában. Nyugati szomszédunk a nagyvállalatok államosításával védte iparát a szovjet hadseregtől.
• A részben amerikai tulajdonú cégek, Tungsram, Taurus, MAORT stb. sorsa, tulajdonjogi helyzete is rendezetlen.

Ezek után hamar döntés született arról, hogy a pengőt feláldozzák a romeltakarítás, az újjáépítés oltárán, A cél az volt, hogy a legsürgősebb teendők elvégzése után egy stabil valutát vezethessenek be. Így egyszerre kellett a pengő hiperinflációját menedzselni és egy új valuta bevezetését előkészíteni. Az áruhiány, a fosztogatások, a jóvátételi kötelezettségek mellett is árufedezetet gyűjtöttek a bevezetendő forint árufedezetére.

Az 1945-ben végrehajtott földosztás a parasztság régi vágya beteljesülésének tűnhetett. A kor viszonyai között nem volt más, mint a nagyon súlyos hiánygazdaság keretei között megvalósított tulajdon és áru újraelosztás. Mindez annak érdekében, hogy a nem mezőgazdaságból élők számára a legszükségesebb mezőgazdasági árualapot biztosítani tudják.

Ez a földosztás végső soron előkészítette a talajt a későbbi földtől való meneküléshez, a szövetkezetesítésekhez, ahhoz, hogy a saját gazdálkodás kudarcát sikertelenségét „belátva” az ötvenes évektől kezdődően sok ezren hagyják ott a mezőgazdasági térségeket, az Alföldet. A földtől menekülök voltak azok, akik később a szocialista iparvárosokba költöztek, hogy az iparban, bányászatban, nehéziparban dolgozva majd nagyobb anyagi biztonságot és társadalmi megbecsültséget élvezzenek.

Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy miért lett a magyar infláció történelmi rekorder, miért és hogyan lett a legnagyobb mértékű hiperinfláció, akkor a fentiek alapján a következőket kapjuk:

• Magyarországon a megelőző 75 évben megvalósított ipari, közlekedési, városfejlesztési beruházások zöme rommá vált. Ha az 1867 ás 1943 között felhalmozott nemzeti vagyon pusztulásának mértékét nézzük, akkor a 40 százaléks aránynál lényegesen nagyobb volt a vagyonveszteség.
• Megszűnt az egységes országos piac. Nem voltak szállítójárművek és nem voltak hidak az egyes országrészek között.
• A piac attribútumai közül hiányoztak a biztos tulajdonviszonyok, jogszabályok, a javak elosztásának mechanizmusai.
• Áruhiány volt a termelés alacsony szintje és a jóvátételi kötelezettségekben megjelenő forráskivonás miatt.
• Az államot teljes egészében újra kellett szervezni. A politikai elit cseréje mellett kellett a közigazgatást modernizálni, szovjetizálni.
• Az államnak kötelezettségei voltak, de bevételei nem.
• Az inflációs várakozások is beépültek a rendszerbe és egyre inkább meghatározóak lettek.

A mennyiségi pénzelmélet alapján rövid távon a pénzkínálat növelésével növelni lehetett a kibocsátás szintjét, a bevezetett jegyrendszer az árualap jelentős részét kivonta a piaci elosztási mechanizmusokból. A fennmaradó árualap árváltozásainak volatilitása jelentősen növekedett, de ez az adott viszonyok között a piaci árak emelkedésének további fokozását jelentette.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz forint infláció pengő újjáépítés Olvasson tovább a kategóriában