Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. március 23. 10:21 Közélet

Kérdésessé vált, hogy be lehet-e építeni egy betonszörnnyel a balatonvilágosi partot

Ahogy a Balatontipp március 11-én megírta, a balatonvilágosi egykori úttörőtábor vízparti telkére egy hétszintes, 92 lakásos, a környék adottságaihoz nem illő és ahhoz képest óriási luxustársasházat építenének, amely egy drinkbárral benyúlna a Balatonba is. A helyi építési szabályzat erre nem ad lehetőséget, a projekt azonban mégis megkapta az építési engedélyt, mert tavaly augusztusban egy kormányrendelet módosításával átnyúltak az önkormányzat feje felett, és a helyi szabályokat felülírták.

A helyben csak lakóparkszörnynek nevezett betonmonstrumot ugyanis a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította – ami egy tájba nem illő luxuslakóház esetében egészen bizarr döntés. A 92 lakásos társasház 22,8 méter magas lenne, és az 1-2 szintes családi házak, üdülők közé ékelődne be.

A projekt ellen széleskörű helyi tiltakozás bontakozott ki, és nem meglepő módon az önkormányzat is ellenzi az építkezést.

Takács Károly polgármester azonban most azt mondta nekünk, hogy a kormányrendeletet módosították, és az egykori úttörőtábor területére a kiemelő határozat most már nem vonatkozik. Ahogy mondta, egyelőre nem tudják, hogy ezzel az építési engedély is érvényét veszti-e, de reménykednek benne.

TÁJÉKOZTATÓ!!!
Pozitív fejlemények a balatonvilágosi betonmonstrum ügyében!
A ma reggeli közlönyben jelent meg a…

Közzétette: Balatonvilágos Község Önkormányzata – 2021. március 23., kedd

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Balaton balatonvilágos beépítés betonszörny ingatlan kiemelt jelentőségű lakópark vízpart Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.