A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-programjának második részét is jóváhagyta a labdarúgó-szövetség (MLSZ), illetve minden bizonnyal az illetékes minisztérium is. Bár az MLSZ adatbázisából nem derül ki, hogy a felcsúti futballakadémia pontosan mire költené a most megítélt nagyjából 440 millió forint közpénzt, de a korábbi évek tapasztalatai és a bevett gyakorlat szerint vélhetően fizetésekre és magára az utánpótlás-nevelés finanszírozására.
Az elmúlt idényekben elég általános, hogy azokat a sportprogramokat, amelyekben nagyobb értékű ingatlanfejlesztés is szerepel, kettészedik. Ilyenkor az adott sportszervezet külön pályázik erre a projektre, és külön igényt nyújt be az egyéb terveire. Az ingatlan mellett bérekre, utánpótlás-nevelésre, a tevékenységhez szükséges eszközök vásárlására, a korábban felépített ingatlan üzemeltetésére, illetve képzésekre lehet pénzt kérni.
Mivel Felcsúton mindig van egy milliárdos ingatlanfejlesztés, ezért az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által elnökölt akadémia programját jellemzően két részletben hagyják jóvá. Nem volt ez másképp most sem. Első körben arra a sportszállóra ítéltek meg az alapítványnak 2,4 milliárd forintot, aminek az eredeti tervek szerint már egy éve állnia kellene. Most pedig a program másik felére is jóváhagytak 440 millió forintot. Ennek megoszlása ugyanakkor egyelőre nem ismert, mert a döntés csak az MLSZ adatbázisában látszik, az akadémia még nem tette közzé honlapján sem a részleteket, sem a jóváhagyó nyilatkozatot.
Az egyébként eddig sem volt kérdés, hogy ezúttal is Felcsútra érkezhet a legtöbb adóforint. Ebben az idényben a labdarúgással foglalkozó szervezetek közül csak a Mészáros Lőrinc vezette alapítvány kaphat milliárdokat ilyen formában. A tao-rendszer bevezetése óta pedig hajszál híján 35 milliárd forint támogatást ítéltek meg az akadémiának.
Ezt az eddigi években sikerült is összegyűjteni, és egyelőre úgy tűnik, hogy a pénz összeszedése most sem jelent majd problémát. A tao-rendszer működésének lényege ugyanis az, hogy a jóváhagyott programra nyereséges cégektől kell összekalapozni a tényleges „támogatást”. A vállalatok azonban nem saját pénzüket adják, hanem az államét, hiszen a profitjuk után fizetendő adót utalják az államkassza helyett a kiválasztott sportszervezetnek*A jogszabály szerint ehhez saját pénzükből úgynevezett kiegészítő sportfejlesztési támogatást is kell adniuk, ennek mértéke azonban elenyésző a közpénzhez képest..
A felcsúti akadémiának, illetve vezetőségének pedig elég sok, állami megrendelésekkel jól ellátott, kormányközeli céghez van nexusa, így jellemzően gyorsan összejön a megítélt támogatás. A mostani idényben az első körben megítélt 2,4 milliárdból 1,8 milliárdot már össze is szedtek. Volt olyan cég, amely egy összegben 700 millió forintot ajánlott fel, ami 12 milliárd forint körüli profitot feltételez az adott vállalatnál.
Közélet
Fontos