(A szerző közgazdász. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A koronavírus járvány elég hamar válságba lökte mind a magyar, mind a világgazdaságot, és sokunkat számos területen a teendők újragondolására késztet. Sok éve bírálom az egymást követő kormányok nyugdíjterveit. Túllépve a szélesebb körnek szánt publicisztikámon, most szakszerűbben igyekszem fogalmazni, vállalva az esetleges értetlenséget. Egyaránt kritizálom a jelenlegi kormányzati és ellenzéki nyugdíjelképzeléseket, bár a fő felelősség a kormányzatot terheli. Hat pontra bontom mondanivalóm.

1. Az azonnali teendők. A válság miatt most ugyanolyan segítségben kellene részesíteni a legkisebb nyugdíj tulajdonosait, mint általában a kispénzűeket.
2. A 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos teendők. A 13. havi nyugdíjat nehéz elutasítani, viszont ha egy plafonnal maximalizáljuk, akkor a rossz célzás által okozott kárt minimalizálhatjuk.
3. A rugalmas korhatárhoz való visszatérés. A rugalmas korhatárt azonnal be lehetne vezetni, egyszerre növelve a jólétet és enyhítve a kialakuló munkanélküliséget.
4. A járulékkulcs emelése. A járulékkulcs (szochó, azaz szocális hozzájárulási adó) további csökkentésével a kedvezőtlen körülmények miatt még inkább le kellene állni.
5. A nyugdíjdegresszió szélesítése. Mivel 2012/2013 óta megszűnt a progresszív szja és a nyugdíjplafon, a polarizáció megállításához ideje lenne szélesíteni a nyugdíjdegressziót, amely a legmagasabb nettó kereseteket csökkentve veszi figyelembe a kezdőnyugdíj kiszámításánál.
6. A hosszú távú mérlegelés. Az elmúlt 10 év alatt a magyar nyugdíjrendszer hosszú távon még inkább fenntarthatatlanná vált, a tervezett intézkedéseknél ideje lenne ezt is figyelembe venni.

Érdemes lenne megszívlelni az amerikai mondást: „Ha a gödörből ki akarsz mászni, akkor először hagyd abba az ásást!”

Részletesebben:

1. Azonnali teendők

Egyelőre nem tudjuk, hogy meddig tart a válság, milyen mély lesz, és milyen mértékű lesz a felépülés. A becslések jelentősen szóródnak. Valószínűleg Magyarországon is több negyedévig tart a válság, és az idei GDP-kiesés elérheti az 5–10 százalékot is.

Első látásra a nyugdíjasok nem szorulnak védelemre, hiszen – ellentétben a frissen munkanélkülivé válók százezreivel – ők változatlanul megkapják a korábbi járadékukat. (Ezen az egyenlőtlenségen némileg segítene, ha az álláskeresési járadék folyósítási idejét 3-ról legalább 6 hónapra emelnék.) A nyugdíjasok számára további enyhítést jelent, hogy a legalacsonyabb nyugdíjak gazdái főleg külföldre kivándorolt magyarok, akiknek jelentős ottani nyugdíjuk van.

A nyugdíjak rendkívüli emelését követelők valószínűleg eltúlozzák az élelmiszerárak emelkedésének általános hatását (7 százalék, szemben az átlagos 4 százalékos pénzromlással), illetve a 2020-as előzetes januári (2,8 százalék) és az utólagos novemberi (4 százalék) nyugdíjemelés közti 1,2 százalékos különbség jelentőségét. Bár egyetértek egy azonnali gyorssegéllyel, ügyetlennek tűnik egyes ellenzéki csoportok javaslata: adjon a kormány egyszeri 50 ezer forint juttatást a 100 ezer forint alatti nyugdíjak gazdáinak. (Ha ez a terv megvalósulna, akkor legalább egy hónapig viszonylag rosszabbul járnának azok, akiknek 100 és 149 ezer forint közti a nyugdíjuk, mint a kedvezményezettek.)

Az elmondottak ellenére kétféle támogatást bevezetés javaslom.

• a) Véglegesen rendezni kell a legalacsonyabb nyugdíjakat: például a 30 ezer forintos nyugdíjakat 50-re, az 50 ezer forintos nyugdíjakat 60-ra és a 60 ezer forintos nyugdíjakat 65 ezer forintra – 70 ezer forint fölött marad minden. Becsült költség: évi 20 milliárd forint, ami a teljes nyugdíjkiadás 0,6 százaléka. Lehetne bőkezűbben emelni, de azt még nehezebb lenne elfogadtatni a kőszívű kormánnyal, és egy túlzott emelés felborítaná az arányokat.
• b) A válság többféleképp is sújtja a nyugdíjasokat, különösen a kisnyugdíjasokat: nincs tartalékuk, hogy nagyobb tételekben rendeljenek árut; egyes alapvető élelmiszerek nagyon megdrágultak. Ezért az 50 és 150 ezer forint közti nyugdíjak hasonló típusú egyszeri kiegészítését javaslom. 30 ezer forintos segélyt kapnának legalul, és a nyugdíj minden ezer forintnyi emelkedésénél 300 forinttal csökkenne a segély. Például 100 ezer forintos nyugdíjhoz 15 ezer forint tartozna, 150 ezer forintnál megszűnne a segély. Ez azért is fontos, mert a nyugdíjprémiumból idén nem lesz pénz, és – mivel minden választás távol van – a kormány elfeledkezni látszik az utalványok postázásáról.

2. A 13. havi nyugdíj kezelése

A gyors reálbér-emelkedés és a nyugdíjak árindexálása miatt 2015 és 2019 között a nyugdíjak egyre jobban leszakadtak a bérektől. Az átlagnyugdíj és az átlagbér aránya a 2015-ös 67 százalékról 2019-re 52 százalékra süllyedt. Talán fenntarthatóság szempontjából nem is annyira alacsony az 52 százalékos érték, de négy év alatt semmiképpen sem lett volna szabad 15 százalékpontot süllyednie ennek a hányadosnak. És ha az átlagok mögé nézünk, akkor valószínűleg még nagyobb baj van: ne feledjük, hogy egy 300 ezer forintos nyugdíj 5 darab 60 ezer forintos nyugdíjat tesz ki.)

A kormány 2020. április 6-ig tagadta e probléma létét, azóta viszont radikális megoldást javasol: a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes bevezetését 2021 és 2024 között. Ennek becsült összege (2020-as árak mellett) évente emelkedik: 70, 140, 210 és 280 milliárd forint, a tavalyi 45 ezer milliárd forintnyi GDP-nek 0,15; 0,3; 0,45 és 0,6 százaléka. A javaslat nyilvánvaló választási célokat szolgál.

Ez a konstrukció valóban segítene az utóbbi években relatíve lemaradt nyugdíjasokon; különösen akkor, ha egy ideig megáll a reálbér-növekedés. De túl merev, és olyanoknak is ad ajándékot, akiknek nem kellene. Például a 2023. decemberében egymillió forintos havi nyugdíjjal kezdő személy 2024. februárjában még egy milliót (plusz 20–40 ezer forint inflációs emelést) kap ajándékba. Egészen addig, amíg vagy az egyén vagy a rendszer ki nem múlik.

Egy eszményi helyzetben olyan korrekciót kellene kidolgozni, amely minden nyugdíjasnál figyelembe veszi a születési évét, a szolgálati idejét, a nyugdíjba vonulási életkorát, és a jelenlegi nyugdíját. Ez a 13. havi nyugdíj ötleténél sokkal méltányosabb és hatékonyabb lenne. Jelenleg mégsem látom értelmét egy ilyen korrekció kidolgozásának (saját erőmből meg se tudnám tenni). Ugyanakkor az ellenzéknek politikailag nehezen lehetne kommunikálnia, hogy elutasítja a 13. havi nyugdíjat, azaz nem akar segíteni „szegény” nyugdíjasokon.

Talán a következő módosító javaslattal kellene fellépni: a 13. havi nyugdíj legyen maximalizálva, például 2024-es jutalom 100 vagy 150 ezer forinton; ez a teljes költség nagyjából 50, illetve 20 százalékát megtakarítaná. Az időarányos maximum 25, 50, 75 százalék lenne 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban. 100 ezer forintos maximum esetén a 2021-es maximum 25, a 2022-es 50 és a 2023-as 75 ezer forint. (Az eredeti 13. havi részleges visszavonásakor 80 ezer forint volt a maximum, és ez maradt meg a ma is érvényes nyugdíjprémiumban is, de ott az irreális 7,5 százalékos GDP növekedés mellett. Remélem, a visszaépítéskor nem felejtik el megszüntetni a nyugdíjprémiumot.)

Az 1. táblázat négy különböző nyugdíjértékre mutatja be, hogyan változtatja meg 2024-re az éves nyugdíjértékeket a 13. havi nyugdíj bevezetése – a maximalizálás nélküli és a maximalizált. A különbség nem túl jelentős, de a maximalizálás mégis méltányosabb (és olcsóbb), mint a jelenlegi javaslat. További megtakarítás érhető el, ha a segélynél említett módszerrel a magasabb nyugdíjaknál a 13. havi nyugdíj fokozatosan megszűnik, de ennek kidolgozására jelenleg kár energiát fordítani (hiszen a maximalizálási javaslatot sem fogadja majd el a kormány). Vegyük a táblázatban szereplő legnagyobb havi nyugdíjat, 300 ezer forint 12 hónapban 3600 ezer forint, és ehhez adódik a maximalizálás nélküli 300 ezer forint vagy a maximalizált 100 ezer forint, összesen 3900, illetve 3700 ezer forint.

További megtakarítás érhető el, ha a segélynél említett módszerrel a magasabb nyugdíjaknál a 13. havi nyugdíj fokozatosan megszűnik, de ennek kidolgozására jelenleg kár energiát fordítani.

3. A rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetése

A magyar nyugdíjrendszerben 1996 óta gyorsan emelkedett az általános (vagy irányadó) nyugdíjkorhatár. 1996-ben még 55/60 volt a női/férfi korhatár, 2022-ben már 65/65 lesz. (Ezzel párhuzamosan gyorsan nőtt a 60 éves korban várható élettartam.) Ugyanakkor a tényleges korhatár (az ún. korcentrum) sokkal lassabban emelkedett. Ok: 1996 és 2010 között túl könnyű volt a korhatár alatt nyugdíjba menni, a frissen nyugdíjazottak 90 százaléka volt korhatár alatti. 2012-ben megszűnt az előrehozott nyugdíj, mind a csökkentéses, mind a csökkentés nélküli változata. (A szintén megszüntetett korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjak annyira részleges érvényűek voltak, hogy nem érdemes rájuk szót vesztegetni.)

Főleg propaganda okokból megjelent viszont a Nők40, amely 40 évi jogviszony után csökkentés nélküli előrehozott nyugdíjat adott – késleltetve a korcentrum emelkedését. (Születése óta sokat bíráltam a Nők40-et, de a fenyegető munkanélküliség miatt most felfüggesztem a kritikámat.)

A modern nyugdíjrendszerek zöme rugalmas korhatárra épül, amelynek leglényegesebb alakja a csökkentett előrehozott nyugdíj. Egyszerűsége miatt vegyük a 2019-es hazai 64 éves korhatárt, ez az 1955-ben születettekre vonatkozik. Ha például valaki tavaly 63 évesen 40 éves szolgálati idővel (de rövidebb jogosultsági idővel) akart volna nyugdíjba menni az idei 41 éves szolgálati idő helyett, és rugalmas lett volna a korhatár, akkor 8 százalékkal kisebb nyugdíjat kapott volna egész hátralévő életében (6 százalékos csökkentést okozott volna a málusz, és a 2/0,8=2,5 százalékkal csökkent volna a szolgálati időskála szerinti érték).

Létezik ennek a jól bevált rendszernek egy torz változata: a csökkentésnélküli előrehozott nyugdíj. Hívei az 1970-es években, nyugat-európai bevezetésekor azt remélték, hogy segítségével csökkenthető a tömeges munkanélküliség. A megnövekedett munkáltatói teher azonban annyira megnövelte a munkahelyek létesítési költségét, hogy végül is több kárt okozott, mint hasznot. 2009-ig a magyar rendszerben is túl kevés (gyakran nulla) volt a nyugdíjcsökkentés, csak 2009-ben lépett érvénybe a szigorú, de méltányos rendszer: minden előre hozott év jelentős százalékkal csökkentette a nyugdíjat.

Nálunk az előrehozott csökkentéses nyugdíj rendszere már 2012-ben megszűnt, a már említett korkedvezményes és korengedményes nyugdíjjal együtt. 2011-ben bevezették a Nők40-et, amely 40 éves jogviszony után akármilyen fiatalon csökkentésnélküli előrehozott nyugdíjat adott. Érdekes, hogy a rugalmas korhatár ellenzői éppen a valóban rossz, csökkentésnélküli változatra hivatkozva utasítják el a csökkentett előrehozott nyugdíjat.

Eddig hallgattam azokról, akik az általános nyugdíjkorhatár fölött mennek nyugdíjba. Szerencsésebb országokban (például Svédországban) ezek aránya olyan nagy, hogy a tényleges korhatár az általános korhatár közelében marad. Nálunk csak elvétve halasztják a nyugdíjba vonulást az általános korhatáron túlra, természetesen e „kivételes” dolgozók a fenti képlet szerint kapnak nyugdíjat (málusz helyett bónuszt élvezve). Mindent meg kellene tennünk, hogy az előrehozott nyugdíj térnyerésével párhuzamosan a korhatárfelettiek aránya is jelentősen emelkedjen, de ezt a 2020. július 1-jével érvénybe lépő járulékmentesítés szinte kizárja.

A rugalmas rendszer konstrukciója miatt ugyanúgy jobb a merev korhatárnál, mint ahogy a piaci elosztás jobb a jegyrendszernél. Mostani bevezetése enyhíthetné a válság miatt megugró munkanélküliséget, anélkül, hogy hosszabb távon rontana a költségvetés helyzetén.

Bevezetéséhez egyetlen dolgot kellene meglépni, ami már 2009-re elő volt irányozva, de végül is elmaradt. Ez az úgynevezett szolgálati időskála kiegyenesítése: minden szolgálati évnek egységesen 2 százalékot kellene érnie. Bár 40 és 50 év közti szolgálati időnél minden szolgálati év régóta 2 százalékot ér, de alatta nem. Itt elegendő csak a minimális, 20 éves szolgálati időhöz tartozó irreálisan magas 53 százalékos szorzót megemlíteni, amely majdnem duplája a második 20 év szolgálati időhöz tartozó 27 százaléknak. A rugalmas korhatár bevezetése különösen indokolttá teszi az arányosítást.

4. A járulékkulcs-csökkentés leállítása

A magyar nyugdíjrendszer 2011 óta lényegében egy pilléren nyugszik, a kötelező magánnyugdíj-rendszer csak nyomaiban létezik, az önkéntes magánnyugdíjrendszer (mindhárom alpillérét beleértve) jelenleg csak a módos keresők adóparadicsoma.

Korábban Orbán Viktor is azt vallotta, hogy a nyugdíjjáradékokat nyugdíjjárulékokból kell fizetni. Jól működő nyugdíjrendszerek (például a német) is megengedik, hogy a nyugdíjak egy előre meghatározott részét más állami jövedelmekből fedezzék, de a populista magyar közegben ezt veszélyesnek látom.

A Fidesz-kormányok régóta próbálják a foglalkoztatást a tb-járulékok csökkentésével növelni. A 2017–2022-es hatéves bérmegállapodás meghirdette a szochó-kulcs radikális csökkentését, de feltételül szabta a reálbérek évi legalább 6 százalékos növekedését. 2017–2019 között a program sikeresnek látszott, de a válság megkérdőjelezi a folytathatóságot. Rossz ítélőképességre vall, hogy a kormány a járvány mélypontján érvényesíti az újabb 2 százalékpontos csökkentést.

Meglepő módon gyors reálbér-növekedés és árindexált nyugdíjak esetén középtávon valóban lehetséges a munkáltatói járulékkulcs gyors és kiegyensúlyozott csökkentése.^*Például az utóbbi négy év reálbér-növekedését egyetlen évre sűrítve, képzeljük azt, hogy 2017. januárjában a bruttó keresetek reálértékben 40 százalékkal emelkedtek, aztán változatlanok maradtak. Ha a nyugdíjjárulék-tömeget változatlannak akarjuk, akkor az egyesített járulékkulcsot 28,6 százalékkal kell csökkenteni: 1/1,4=0,714; 1 – 0,714 = 0,286. Ha figyelembe vesszük, hogy a bruttó kereset 10 százaléka (lefelé) a munkavállalói nyugdíjjárulék, és 22 százaléka (fölfelé) munkáltatói nyugdíjjárulék volt 2016-ban, az egyesített nyugdíjjárulék 32 százaléknak adódik. Ennek az imént kiszámolt csökkentése után az egyesített nyugdíjkulcs 32×0,714=22,8 százalék. Ebből levonva a munkavállalói 10 százalékot és hozzáadva az egészségügyi részt, nagyjából 5 százalékot, az új szochó-kulcs 17,8 százalék, ezt már tavaly el is értük.
Ha figyelembe vesszük, hogy a bruttó kereset 10 százaléka (lefelé) a munkavállalói nyugdíjjárulék, és 22 százaléka (fölfelé) munkáltatói nyugdíjjárulék volt 2016-ban, az egyesített nyugdíjjárulék 32 százaléknak adódik. Ennek az imént kiszámolt csökkentése után az egyesített nyugdíjkulcs 32×0,714=22,8 százalék. Ebből levonva a munkavállalói 10 százalékot és hozzáadva az egészségügyi részt, nagyjából 5 százalékot, az új szochó-kulcs 17,8 százalék, ezt már tavaly el is értük.

Ezen a ponton ki kell térni a valorizációra. A kezdőnyugdíjak kiszámításánál az 1988 óta figyelembe vett folyóáras nettó kereseteket valorizálják, azaz a 2020-as átlagos kereseti szintre hozzák föl. (Például az 1988-as kereseteket 34,814-gyel szorozzák be, míg 2017-ben még csak 24,870-del.) Igen, de 2018-tól a bruttó keresetekkel párhuzamosan emelkedő nettó keresetek a valorizáción keresztül 40 százalékkal emelik a kezdő nyugdíjakat. Az évek múlásával az alacsony nyugdíjú évjáratok kihalnak, a magas nyugdíjú évjáratok belépnek, és egy idő után vissza kell térni a régi kulcsokhoz. Ha a kormányzat csak a rövid távú megtakarításra gondolt, akkor nagyot tévedett: a későbbiekben vagy a járulékkulcsot kell visszaemelnie, vagy visszamenőleg a magasabb nyugdíjakat kellene csökkentenie, különösen a frissen nyugdíjba mentekét.

Visszatérve a valósághoz, most a reálbér-növekedés évekre megáll, a munkanélküliség és a járulékkedvezmények miatt a járuléktömeg alaposan megcsappan. Nem lenne szabad folytatni a szochó-kulcs csökkentését, sőt, a „visszaépített” 13. havi nyugdíjra tekintettel, egyenesen növelni kellene azt: csak emiatt 2024-ra akár 17,5-ről 19,3 százalékra. Ha a kormány erőt venne magán, és 100 ezer forintban maximalizálná a jutalom összegét, akkor a fokozatos bevezetés 2–4–6–8 százalék helyett csak 1–2–3–4 százalékkal emelné a nyugdíjkiadásokat. A megtakarított részt a kirívóan elhanyagolt egészségügyi kiadások növelésére lehetne használni.

5. Nyugdíjdegresszió

1988 előtt a kezdőnyugdíjak kiszámításánál a nettó keresetet szinte még egyszer megadóztatták a 10-kulcsos nyugdíjdegresszión (és a nyugdíjplafonon) keresztül, ez túlzottan kiegyenlítette a kezdőnyugdíjakat. Az 1998-ban induló reform a degressziót eredetileg 2013-ban megszüntette volna, de helyette 2013-ban a nyugdíjplafon és a progresszív szja szűnt meg. Mielőtt a részletekbe belemennénk, leszögezem, hogy az életpályára vett teljes arányosság a járulékok és járadékok között azért is korrigálásra szorul, mert a kisebb jövedelműek (különösen a férfiak) 60 éves korban várható élettartama jelentősen elmarad az átlagostól, és ez az elmaradás világszerte nő.

2013 óta nominálisan változatlan alakban a nyugdíj-megállapítás alapjául szolgáló nettó kereset 372 és 421 ezer forint közti értéke csak 90, 421 ezer forint fölötti része csak 80 százalékban számít bele a nyugdíjba. Például egy 500 ezer forintos bérből csak 479,3 ezer forint marad. Ha valaki 45 éves szolgálati idővel korhatáron megy nyugdíjba, akkor a degresszió nélküli 450 ezer forintból a degresszió csak 431,4 ezer forint nyugdíjat hagy. Ez jelenleg (még?) csak a kezdőnyugdíjasoknak egy kis töredékére vonatkozik.

Ezen a ponton ki kell térnem a degressziónál sokkal kevésbé fontos, de jóval nagyobb figyelmet keltő plafonra.^*A legtöbb országban a nyugdíjjárulék alapjául szolgáló bruttó kereset az átlag 1,2-szerese és 4-szeres között van. Az efölötti rész után nem kell járulékot fizetni, de nem is jár utána nyugdíj. Mivel évente változhat a kereset és a plafon aránya, a kezdőnyugdíj kiszámításánál évről évre külön hat az akkori plafon értéke. Nálunk 2013 óta nincs plafon, tehát 2020-ban már (az 1988-tól figyelembe vett, összesen 32 évből) 7 év keresete korlát nélkül számít a nyugdíjba. Már ez is elegendő volt ahhoz, hogy a korábbi 300 ezer forintos maximális nyugdíjak helyett megjelenjenek a milliós nyugdíjak.

Visszatérve a degresszióra, ha évről évre óvatosan csökkentenék a két sávhatárt, vagy 80 százalékon egységesítenék, akkor a magas kezdőnyugdíjak emelkedése lelassulna. Például a fenti példában kiterjesztve a 80 százalékos degressziót az alsó sávhatárig, a nevezett nyugdíj 427 ezer forintra csökkenne.

Hozzáteszem, hogy bármely jól tervezett nyugdíjrendszerben a paraméterértékek együtt változnak az átlagos nominális bérekkel. Ha a rendszer szabályozói ezt az egyébként helyes elvet követték volna, akkor 2019-ben a degresszió alsó küszöbe a 2013-as 372 ezer forint helyett annak már 240/151=1,59-szerese, azaz 591 ezer forint lett volna, tehát még kevésbé hatna. Szerencsére ebben az esetben az elvileg hibás változatlanság jó irányba torzította a nyugdíjrendszert.

Pontosítások: kattints a csillagra.^*a) Szokatlan módon a magyar nyugdíjképlet nettó keresetében a tb járulékot nem a bruttó bérre vetítik, hanem annak az szja-keresettel csökkentett értékre. Tehát 100 egységnyi bruttó keresetnél a 18,5 egységnyi tb-járulék helyett 85×18,5=15,7 szerepel, azaz nettó kereset nem 66,5; hanem 85–15,7=69,3 egység. b) A nettó kereset beszámításában nem szerepelnek a családi adókedvezmények. Ha számítanának, akkor a nyugdíjrendszer jelentős mértékben elmozdulna a kormány által támogatni látszó gyermekszám-függő nyugdíjrendszer felé. (Félreértés ne essék: én nem támogatom a gyermekszám-függő rendszert, de jelenleg ezt a vonalat támogatja a hivatalosság!)

6. Hosszú távú hatások

Egy jó nyugdíjrendszer több évtizedre kiterjedő társadalmi szerződés. (A világhálón rendelkezésre álló ilyen-olyan felmérések szerint vélhetőleg azért ellenezhette a megkérdezettek fele a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetését, vélhetően a dolgozók, mert nem akarnak több járulékot fizetni most, egy könnyelmű ígéretért cserében.)

Az MNB egykori jelentése szerint a 2016-os (a 13. havi nyugdíj és szochó-kulcs csökkentése nélküli) nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható lett volna, utána egyre gyorsabb ütemben ellehetetlenül, 2060-ra már az akkori GDP 4 százalékára rúg a hiánya. Ebből a szempontból mind a 13. havi nyugdíj mostani bevezetése, mind a szochó-kulcs radikális csökkentése rossz irányba tett lépés, elkerülhetetlen visszafordításuk nagy törést okoz majd a nyugdíjrendszerben 2035 körül. Lehetséges, hogy a Fidesz-vezetés nem ismeri a következő amerikai mondást: „Ha a gödörből ki akarsz mászni, akkor először hagyd abba az ásást!”

Egy normális országban „társadalmi konzultáció” folyt volna olyan súlyú változtatásokról, mint a járulékkulcs csökkentése vagy a 13. havi nyugdíj „visszaépítése”. De hogyan várjunk el értelmes vitát egy olyan országban, ahol a kormánynak egy teljes hét kellett ahhoz, hogy tisztázza magát: nem egy havi nyugdíjat akar 4 évre elosztani, hanem minden évben egy heti nyugdíjjal többet fizetne?

Vert helyzetükben az ellenzéki pártok nem mernek az ajándékok ellen érvelni. Még azt sem fogalmazzák meg, hogy veszteglő gazdaságban csökkenő járulékkulcsból nem lehet nagyobb nyugdíjakat ajándékozni az időseknek. Türelmesen várnak, hogy a rendszer egyszer összeomlik.

A külső elemző nem tehet mást, mint megfogalmazza a dilemmákat. És várja, hogy mások finomítsák, esetleg megcáfolják az érveit. De ha egyszer majd elkerülhetetlenné válnak a reformok, akkor hasznos lesz, hogy már gondolkodtunk rajtuk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet nyugdíj Olvasson tovább a kategóriában