Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint Jandó Zoltán
2019. december 12. 06:50 Közélet

Kirúgták a vizes vb gazdasági igazgatóját, 587 millió forint adó elcsalásával gyanúsítják

Több mint félmilliárd forint adó elcsalásával gyanúsítják Balogh Sándort, a budapesti vizes vb-t szervező cég korábbi gazdasági igazgatóját, akiről múlt héten derült ki, hogy két elfogatóparancsot adtak ki ellene. Úgy hallottuk, hogy november végén az adóhatóság (NAV) emberei házkutatást is tartottak Balogh cégbirodalmának egyik központjában, ahol a kapucsengőn tavaly még egykori felesége, a nemzeti vagyonért felelős miniszter Bártfai-Mager Andrea neve is szerepelt.

A komoly bűncselekményekkel meggyanúsított üzletember – akinek munkásságát korábban hosszú cikkben mutattuk be – időközben eltűnt, több ismerője is azt feltételezi, hogy Dubajban lehet.

Évekig nem fizettek adót

Balogh Sándor ellen hivatalosan „üzletszerűen elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt” folyik büntetőügy. Ez egy olyan iratból derül ki, amelyet az adóhatóság küldött a cégbíróságnak még november 27-én, pont azon a napon, amikor a vállalkozóval szemben az első elfogatóparancsot is kiadták. A dokumentum szerint az érintett céget teljes egészében zár alá vették a magyar állam javára, azaz

tulajdonképpen vagyonelkobzást rendelt el a NAV.

Az iratban azt is részletesen kifejtik, hogy erre miért került sor. A leírás szerint az érintett vállalat, a

„Balogh Sándor ügyvezetése, képviselete alatt álló Globimpex Zrt. 2015. 12. havi bevallását nullás adattartalommal nyújtotta be, abban sem értékesítést, sem beszerzést nem szerepeltetett, annak ellenére, hogy a társaság vevőpartnerei a Globimpex Zrt-től történő beszerzést közöltek a bevallásukban.”

Ezt a gyakorlatot aztán a következő három évben is folytatta a vállalat, amely így több mint 340 millió forintnyi áfát nem fizetett be (a csillagra kattintva kiderül, hogyan lehet ezzel a módszerrel áfát-csalni)*Egy vállalatnak némileg leegyszerűsítve a bevételei és kiadásai különbözete után kell befizetnie az általános forgalmi adót. Tehát, ha egy cég egy adott hónapban csinál 100 millió forint árbevételt, de közben ehhez kapcsolódóan felmerül 80 millió forintnyi költsége, akkor az áfát csak 20 millió forint után fizeti be. Azaz az áfa-fizetés mértékét csökkenteni lehet kiadásszámlákkal, ám ilyenkor logikusan az fizeti meg az adót, akitől mi vásárolunk, hiszen a mi kiadásunk neki bevétel. A gond akkor van, ha egy cég kimutatja a költséget, és így nem fizeti meg az áfát, de a vállalat, aki papíron szállított neki, nem mutatja ki a bevételét, így ő sem fizeti be az áfát. A NAV szerint ez történt ebben az esetben is.. Ráadásul nem csak ez a cég járt el így. A NAV határozata másik két vállalatot is említ, és bár ezek közül az egyiket nem is Balogh Sándor irányította az érintett időszakban, de az irat alapján ő „végzett bevételszerző gazdasági tevékenységet”, így ezt a pénzt is rajta keresik. Minden felsorolt ügyet egybevetve

„Balogh Sándor az általa irányított gazdasági társaságok tevékenysége következtében összesen 587.019.240 forint – vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek”

– állapítja meg a NAV határozata.

Két testvér, egy módszer

A NAV határozatában felvázolt módszer azért is érdekes, mert nagyon hasonlít arra, amelyet egy borsodi – az adóhatóság által bűnszervezetnek nevezett – céghálót feltáró cikkünkben tavaly bemutattunk. Azt a szervezetet Balogh Sándor testvére vezette, aki ellen emiatt egy tavalyi, szintén cégbírósági irat szerint „bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanújával” indult eljárás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy bűnszervezet belülről: felszívódó adómilliárdok útja a borsodi nyomorfalvakigAz ismert magyar cégekkel együttműködő, folyamatosan rengeteg készpénzt létráztató áfacsaló láncot szokatlan részletességgel mutatjuk be. A szálak magasra vezetnek.

A két testvér a kilencvenes években együtt kezdett el üzletelni. Első igazán nagy dobásuk, a műszaki cikkekkel kereskedő, országosan is ismert Balox alapítói között Balogh Sándor akkori párja, Bártfai-Mager Andrea is ott volt. A Balogh testvérek üzleti ügyei mostanra látszólag szétváltak, a jelenlegi vagyonminiszter pedig már a kétezres évek elején végleg búcsút vett tőlük, de a kilencvenes években még együtt mozogtak. A testvérek ekkor építettek fel egy olyan cégcsoportot, amely bizonyos szempontból a most az adóhatóság célkeresztjébe került vállalatbirodalmaik előszobája volt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy testvérpár útja a Szerencsekeréktől a milliárdos adótartozást felhalmozó céghálókigA kilencvenes években együtt vállalkoztak a vagyonminiszterrel, egyikük részben Bártfai-Mager Andrea lakásán üzemeltette céghálóját.

A gyanú szerint adócsalási céllal kialakított két hálózat között látszólag az egyetlen érdemi különbség a cégháló végén álló személyekben volt. Míg a borsodi szervezetnél az ilyen bukó (tehát a hatalmas adótartozással bedöntött) cégek egy idő után nincstelen strómanok vagy fellelhetetlen külföldi állampolgárok tulajdonába kerültek, addig Balogh Sándor érdekeltségeinél ez máshogy történt.

Ahogy az üzletembert bemutató tavalyi cikkünkben is írtuk, a sok esetben százmilliós nagyságrendű adótartozást felhalmozó cégek jellemzően Baloghoz közel álló embereknél kötöttek ki. Így a vállalkozó közvetlen környezetében lévők közül többen jelenleg is szerepelnek a NAV adóslistáin.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA leghivalkodóbb magyar üzletember, aki hülyére veszi az államot, de mindig magasabbra jutCéghálót működtetett a miniszter lakásán, Afrikában ügyeskedik, vb-t szervez, űrnagykövet és még számtalan más. Portré Balogh Sándorról, akihez tapadnak az állami milliók.

Ez is arra utal, hogy a határozatban említett három cég csak a jéghegy csúcsa lehet, ennél sokkal több vállalkozásban kerülhetnek még elő hasonló ügyek. Balogh Sándornak, illetve üzleti körének százas nagyságrendben volt valamilyen érdekeltsége különböző cégekben, és ezek közül

közel harminc olyat azonosítottunk, amelynek valamikor a múltban volt 100 milliósnál nagyobb adótartozása.

Akkori cikkünk alapján a költségvetést több milliárd forint értékben károsíthatta meg a hálózat.

Nincsen lakcíme

Bár Bártfai-Mager Andrea ekkor már hosszú évek óta nem volt céges üzleti kapcsolatban Baloghékkal – és ezt minden egyes alkalommal hangsúlyozta kérdésünkre, amikor szóba kerültek a volt férje kétes ügyei –, az érintett vállalatok egy jelentős része mégis két olyan ingatlanba volt bejegyezve, amelyek köthetőek a miniszterhez.

Az egyik Bártfai-Mager rózsadombi lakása volt, ahová az adóhatósági határozatban szereplő három vállalatból kettő évekig be volt jelentve. Ugyanakkor még hónapokkal azelőtt az időpont előtt elköltöztek onnan, amikor a NAV szerint elkezdték csalni az adót.

A másik egy szintén rózsadombi lakópark volt, amelyet pár héttel ezelőtt még használhatott a Balogh-féle csoport. Legalábbis erre utal, hogy tudomásunk szerint a NAV határozata és az elfogatóparancs kiadása napján

házkutatást tartottak az adóhatóság emberei a lakópark több, Baloghhoz köthető ingatlanjánál.

Az ügyben kérdeztük a NAV-ot, de nem erősítették meg az információt arra hivatkozva, hogy „büntetőeljárások konkrét részleteit, konkrét személyekre, gazdasági szereplőkre vonatkozó információkat nem hozhatnak nyilvánosságra”.

Ennek a rózsadombi lakóparknak a 16 lakásából legalább öt olyan szervezet tulajdonában van, amely egyértelműen kötődik Balogh Sándorhoz. Illetve ez az a lakópark, amelynek a kapucsengőjén a Bártfai-Mager név is szerepelt, ám a vállalkozóról szóló első cikkünk másnapján valaki eltávolította onnan.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEltüntetett névtábla és szokatlan kölcsön bonyolítja az új miniszter titkátA Bártfai-Mager Andrea által felügyelt takarékszektor egyik főszereplőjével kötött nagy összegű hitelszerződést az új miniszter fiának a cége.

Balogh Sándor neve nem is volt a kapucsengőn, és most valószínűleg máshol sincs, a vállalkozónak ugyanis hivatalosan nincs lakcíme. Erről a lakcímnyilvántartó tájékoztatta a cégbíróságot október végén, ami miatt utóbbi fel is szólította a több vállalatban jelenleg is érdekelt üzletembert, hogy pótolja a hiányosságot. Egyelőre azonban semmi nem utal arra, hogy ezt megtette volna. A cégiratokban egyébként legutóbb egy szlovákiai cím volt megadva Baloghhoz. Neki és testvérének is jelentős érdekeltségei vannak Szlovákiában, mindkét cégbirodalomnak meghatározó részét fogta össze oda bejelentett vállalat.

Dubajban lehet

Balogh Sándort próbáltuk elérni, de telefonján nem lehetett, emailes megkeresésünkre pedig nem reagált. Ez persze nem meglepő, hiszen a körözés alapján ismeretlen helyen tartózkodik. Ismerői szerint ez az ismeretlen hely valószínűleg Dubaj, ahova korábban is többször járt, és ahol többek egybehangzó állítása szerint ingatlanja is van.

Az viszont kiderült, hogy Balogh Sándor már nem igazgató a vizes vb-t szervező Bp2017 Kft-nél. Megkeresésünkre a cégnél azt írták, hogy a szervezet „részéről Balogh Sándor munkaviszonyának megszüntetése megtörtént”. Arra a kérdésünkre viszont nem válaszoltak, hogy erre mikor és miért került sor.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz államot százmilliókkal megkárosító cégháló működött az új miniszter lakásánBártfai-Mager Andreának nincs információja a lakásán működtetett cégbirodalomról, pedig volt férje és gyerekei is szerepet játszottak benne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA közvagyonért felelős minisztert nem zavarja, hogy az államot milliárdokkal károsító cégháló működött a lakásábanBártfai-Mager Andreának nincs tudomása arról, hogy a körözött Balogh Sándornak cégei lettek volna bejegyezve a lakására, pedig erről több cikk is megjelent.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Balogh Sándor Bártfai-Mager Andrea Bp2017 Kft. Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. december 2. 16:58 Közélet, Vállalat

Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Jandó Zoltán
2024. december 2. 12:12 Adat, Közélet

A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést

Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Jandó Zoltán
2024. november 28. 14:40 Közélet

A Fidesz tanult a 2017-es bukásból, most máshogy futnak neki az olimpiai pályázatnak

A Nolimpia kampány és a 2024-es olimpiai pályázat bukásának legnagyobb tanulsága az volt a Fidesz számára, hogy mindenképpen el kell kerülni a téma átpolitizálását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.