Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. április 4. 12:44 Közélet

Sokba került a néppártos plakátbalhé, január óta napi 100 millió égett el

Még a korábbiakhoz képest is döbbenetes ütemben szórja a pénzt a kormányzat a propagandaplakátokra. A Rogán Antal irányítása alatt álló Miniszterelnöki Kabinetiroda a napokban adott újabb 10 milliárdos megbízást az állami kommunikációs munkákat lebonyolító ügynökségeknek, hogy nehogy elakadjon az állampolgárok és a külföldi szervezetek megfelelő tájékoztatása arról, mire készül a kabinet.

A megbízás mérete – amiről a 24.hu is beszámolt – annyira nem meglepő, hiszen legutóbb is épp ekkora összegre szerződtek le, az időzítése azonban igen. Az előző tízmilliárdos keretről ugyanis kevesebb mint három hónapja szerződtek, azaz nagyon úgy tűnik, hogy az év eleje óta napi 100 millió forintnál is többet költöttek a kormány tevékenységének promotálására.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy szerződés, aminek minden oldala 700 millió adóforintba kerülAlig több mint két év alatt 56 milliárd forint ment el a kék plakátokkal és mostanában Soros György arcképével fémjelzett kampányokra.

 

Mások mellett ugye arra a kampányra, ami végképp kiverte a biztosítékot a Fidesz uniós pártcsaládjában, az Európai Néppártnál (EPP), és a magyar kormánypárt EPP-tagságának felfüggesztéséhez vezetett. A 10 milliárdos keret még a szokásosnál is gyorsabb felhasználása egyébként szinte biztosan nem független a botránytól, hiszen a Soros György és az Európai Bizottság EPP-s elnöke, Jean-Claude Junker arcképével díszített plakátokat vélhetően a tervezettnél előbb kellett eltávolítani a nemzetközi felbolydulás miatt.

 

A korábbi elképzelések felrúgása pedig nyilván költségnövekedéssel jár: már önmagában a plakátok cseréje is megdobja a kiadásokat, és nem lenne meglepő, ha az új – részben az ismert internetes mémpárral illusztrált családbarát – kampányt is a tervezettnél gyorsabban kellett volna összerakni.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy éve még Orbán lopott, ma már Soros szervezkedik Simicska egykori plakátjainHárom hónap alatt több állami hirdetéshez jutott Simicska Lajos korábbi plakátcége, mint a G-nap óta összesen. A csodához csak Mészáros Lőrinc érkezése kellett.

 

Bár Rogán Antal tárcája korábban sem spórolt, ha a kormányüzenetek állampolgárokhoz való eljuttatásáról volt szó, az elmúlt három hónap napi bő 100 milliója így is kiugró. Az első ilyen kampányról még 2016 végén kötöttek szerződést, azóta pedig összesen – a mostani 10 milliárddal együtt – 66,6 milliárd forintot szánt a kormányzat ilyen célokra. Ez az Országos Mentőszolgálat másfél évnyi költségvetése, és nagyjából 4 milliárddal annál is több, mint amennyit 2018-ban a gyesre betervezett a kormány.

A hatalmas összeg azonban naponta csak 65 millió forintot jelent, azaz kevesebb mint kétharmadát a mostani költésnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet EPP Jean-Claude Juncker plakátkampány Rogán Antal soros györgy Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 12:52 Közélet, Vállalat

Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten

A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.