Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. március 22. 06:51 Közélet

Vajna halála után egyből megjelent egy rejtélyes tulajdonos a TV2-ben

Alig néhány nappal Andy Vajna halála után új tulajdonos jelent meg a TV2-nél. A korábbi céges iratok szerint egészen január 24-ig a kereskedelmi tévé egyetlen részvényese a néhai filmügyi biztos érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Co Zrt. volt, az aznap tartott közgyűlésen azonban a médiavállalkozás alapszabályába bekerült tulajdonosként egy Máltára bejegyzett offshore cég is.

A Medialog Worldwide Ltd. ugyanakkor csak minimális részesedéshez jutott. A TV2 Zrt. 5 000 004 darab részvényéből csak azt a négyet szerezte meg, amelyek egyelőre szavazati joggal sem járnak. Sőt, a céges dokumentumok szerint több mint hat évig még osztalékra sem jogosult a papírok alapján az új tulajdonos. Persze ennek jelenleg sok jelentősége nincs, a tévé ugyanis hosszú évek óta masszívan veszteséges.

Megint egy opciós szerződés

Bár már az új tulajdonos feltűnése is érdekes fordulat, talán ennél is meglepőbb, hogy a Medialog megjelenése nem volt előzmény nélküli. A céget képviselő ügyvédi iroda ugyanis egy olyan meghatalmazással vehetett részt a közgyűlésen, amit az eseménynél több mint nyolc hónappal korábban, 2018. május első napjaiban írtak. A dokumentumban szó szerint arra hatalmazzák fel a Reisz Ügyvédi Irodát, hogy

„részt vegyen és szavazzon a TV2 Média Csoport Zrt. bármely közgyűlésén”.

Az irat szignálása után nyolc nappal rendezett 2018-as közgyűlésen azonban még csak Andy Vajna volt ott mint az egyedüli tulajdonos Magyar Broadcasting Co Zrt. vezérigazgatója és alapítója.

Mindez arra utal, hogy egy opciós szerződés lehetett a háttérben. Azaz egy olyan megállapodás, amellyel a Medialog már korábban – legkésőbb tavaly – jogot szerzett arra, hogy valamikor a jövőben részesedéshez jusson a TV2-ben. A filmügyi biztos halála után csak ezt a jogát érvényesítette a cég.

Méghozzá lehet, hogy nem is teljes egészében, és

a jövőben tovább növeli majd részesedését az új tulajdonos.

A most megszerzett részvényekkel ugyanis – ahogy erről már volt szó – nem járt szavazati jog, a meghatalmazásban viszont kiemelik, hogy szavazhat is az érintett ügyvédi iroda a tulajdonos helyett. Ennek viszont csak akkor van értelme, ha olyan papírokat is szerezhet a máltai vállalat, amelyekkel aktív résztvevője lehet a közgyűléseknek.

Nem ez lenne egyébként az első eset a TV2 történetében, amikor valaki opcióval próbál részesedést szerezni. Korábban Simicska Lajosnak is volt ilyen megállapodása a tévére, amit – Orbán Viktorral való összeveszése után – igyekezett is érvényesíteni, de sikertelenül. Simicskáék épp Vajna tulajdonszerzését akarták így megakadályozni, de a bíróság a filmügyi biztosnak adott igazat.

Letelepedési kötvény, Panama-iratok

Az új tulajdonosról a máltai cégregiszterből túl sok minden nem derül ki, mindössze annyit lehet tudni, hogy maga a cég 2010 óta létezik, és a 10 ezer lakosú Mellieħa városába van bejegyezve. A TV2 alapszabályában azonban az is szerepel, hogy a céget egy bizonyos Zsoldos János Demeter képviseli, akinek viszont a neve már több kétes üzlet kapcsán is feltűnt a magyar sajtóban.


A Medialog Worldwide Ltd. korábbi székhelye, a jelenlegi ugyanebben az utcában található, de a Google térképe alapján 2016-ban még nem állt az épület

A szintén Mellieħába bejelentett Zsoldos feltűnt a Panama-iratokban, ráadásul nem is kevés, összesen egy tucatnyi máltai cég igazgatójaként. Ezek között volt az a Discus Holding is, amely 2013-tól egy halom országban*Dél-afrikai Köztársaság, Indonézia, Kazahsztán, Kenya, Nigéria, Amerikai Egyesült Államok, Szingapúr és Thaiföld. árulhatott letelepedési kötvényeket egészen addig, amíg 2015 utolsó napjaiban vissza nem vonták az engedélyét.

Zsoldosról korábban a Figyelő azt írta, hogy – Orbán Viktorhoz, Simicska Lajoshoz vagy éppen Áder Jánoshoz hasonlóan – Bibó-kollégista volt, majd a 2000-es években ügyvédként dolgozott a TV2 számára most is műsorokat gyártó Rákosi Tamásnak, illetve az RTL-nek is, amikor azt még a most már a TV2-nél ténykedő Dirk Gerkens irányította.

Ezt a kapcsolati szálat erősíti az is, hogy a Panama-iratokban – az ott szintén feltűnő – Medialog Worldwide Ltd. tulajdonosaként a cseh IKO Cable S.R.O-t jelölték meg. Márpedig Magyarországon az IKO Rákosi műsorgyártó cége, a cseh társaság magyar fióktelepét pedig ugyanaz a menedzser irányítja, aki a magyar IKO Holdingot is.

Átszervezték a tévé irányítását

A januári közgyűlésen nem ez volt az egyetlen jelentős változás. A Válasz Online már február közepén beszámolt róla, hogy átalakították a TV2 igazgatóságát is, a testületben több Mészáros Lőrinc-közeli ember is feltűnt. A most nyolc főt számláló grémiumot a korábban a közmédiát vezető Vaszily Miklós elnököli, de tag még

  • a korábbi vezérigazgató Dirk Gerkens
  • a már emlegetett Rákosi Tamás,
  • a Rogán Antal és Habony Árpád köréhez sorolt Horváth Balázs,
  • a kormánykedvenc útépítő Duna Aszfalt jogásza, Czira Szabolcs,
  • a Mészáros Lőrinccel több szálon is kapcsolatban álló Barna Zsolt, 
  • a tőzsdén jegyzett Mészáros-cégek ügyvédje, Kertész József Tamás
  • és Vajna egykori amerikai üzlettársa, Samuel R. Falconello

Február közepén tartottak egy újabb közgyűlést is, amely tovább erősítette az igazgatóságot. A vezérigazgatót – ahogy erről a Media1 is beszámolt – lényegében a testület alá rendelték, Dirk Gerkenstől pedig el is vették a pozíciót. A közgyűléstől is csoportosítottak át feladatokat, a jövőben például az elnököt már ők választják maguk közül, emellett minden munkáltatói jogkört az igazgatósághoz rendeltek.

Közélet Andy Vajna Medialog Medialog Worldwide Ltd Mészáros Lőrinc Rákosi Tamás TV2 Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Fabók Bálint
2022. október 1. 08:05 Közélet, Tech

Vízpartokat takarító robotok, zúgolódó tanárok és nukleáris reneszánsz

A múlt héten indult el G7 Reggel néven az új hírlevelünk, amely heti háromszor (kedd, csütörtök és szombat) reggel jelenik meg. 

Gyarmathy Éva
2022. szeptember 28. 18:03 Élet, Közélet

„A munka világa is kreatív agyakért kiált”

A 21. század a gyorsan reagáló gerilláké, a kreatívoké. Más kérdés, hogy az oktatás ezt nem nagyon akarja meghallani.

Fenyő D. György
2022. szeptember 26. 14:27 Élet, Közélet

Nagyságrendekkel kevesebb tananyagot kellene megtanítani az iskolában

Sok idő szabadulhat így fel, amit képességfejlesztésre lehet fordítani. Ha valaki nem képes szöveget értelmezni, akkor nemcsak egy új tudományt, hanem szakmát sem tud elsajátítani.

Fontos

Jandó Zoltán
2022. október 1. 16:53 Adat, Pénz

Többet drágult idén 19 élelmiszer, mint az előző 20 évben összesen

A kenyérnek, a tejnek, a tejfölnek, a csirkehúsnak, a kávénak és az ásványvíznek is többet emelkedett az ára az elmúlt egy évben, mint az előtte lévő húszban.

Stubnya Bence
2022. október 1. 04:34 Podcast

Nem kell csődhullámra számítani jövőre a magyar gazdaságban

Nagyon sokat számít, hogy a lakosság és a vállalatok is időben elkezdtek alkalmazkodni a romló gazdasági kilátásokhoz - mondta Becsey Zsolt a G7 Podcastban.

Németh Szilvia
2022. szeptember 30. 18:03 Élet

Nem a versenyről kellene szólnia az oktatásnak

A 21. századi legfontosabb készségek együttműködés-alapúak, ezért olyan körülmények kellenek, melyek biztosítják a társas tanulás örömét.