Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. január 25. 07:05 Közélet, Pénz

50 milliárdot kaszál, aki megörökli Vajna kaszinóit, pedig neked is járna belőle

A szerencsejáték a vasárnap elhunyt Andy Vajna egyik legrégebbi magyarországi üzleti tevékenysége volt, a Las Vegas Casino 1992 óta működik a fővárosban, a Széchenyi István téren. Nem volt azonban mindig sikeres, 1999 és 2002 között veszteséget termelt az üzemeltető cég.

2010-ben már nyereséges volt, de a profit meg sem közelítette azt a szintet, amelyet Vajna kaszinóhálózata a szerencsejáték-piac 2010 utáni teljes átalakítása után ért el. Mint emlékezetes, a parlament kormánypárti többsége 2012-ben egy nap alatt betiltotta a nyerőgépek üzemeltetését, kizárólag a játékkaszinókban maradhattak meg. Ekkor ezekből mindössze három működött az országban, a Las Vegason kívül a Szerencsejáték Zrt. által üzemeltetett, szintén fővárosi Tropicana, valamint a többségében osztrák tulajdonú Casino Sopron.

A kaszinópiac újraosztásának a 2014-es választások után veselkedett neki a kormány. Országosan 11, a fővárosban 5 koncessziót lehetett kiosztani, és utóbbiakat kivétel nélkül Vajna érdekeltségei kapták. Ez azért volt még a magyar közállapotok ismeretében is megdöbbentő fejlemény, mert 

a kormány még azt sem engedte meg, hogy az állam saját cége, a nyereségével a költségvetést gyarapító Szerencsejáték Zrt. megtartsa az egyetlen kaszinóját.

Pedig a cégnek ennél sokkal nagyobb ambíciói voltak, mind a 11 koncesszióra pályázott, de saját tulajdonosa gáncsolta el. Pedig a referenciája remek volt, a Tropicana szép nyereséget termelt.

A kormány és a parlamenti többség a továbbiakban sem volt szégyenlős, ha segíteni kellett Vajna kaszinóit. Az összes esetre nem térnék ki részletesen, röviden ezeket érdemes megemlíteni:

  • 2012. október: nyerőgépek csak kaszinókban működhetnek tovább.
  • 2013. november: a koncessziós díj leírhatóvá válik a játékadóból. A Las Vegas révén ezzel Vajna egymilliárdot spórol, az öt kaszinóval számolva pedig ez évi 3,8 milliárdos megtakarítás a számára.
  • 2014. május: Vajna érdekeltsége kapja meg mind az öt fővárosi kaszinókoncessziót.
  • 2014. július: a koncessziós díj áfa-mentessé válik. Ez évi egymilliárdos megtakarítás Vajnának*Igaz, egyes szakértők szerint külön jogszabályalkotás nélkül is mentes lenne ez a befizetés a forgalmi adó alól..
  • 2014. szeptember: módosítják két késésben lévő Vajna-kaszinó koncessziós szerződésének kezdő időpontját, így az üzletembernek nem kell befizetnie mintegy félmilliárd forintot.
  • 2014. november: a koncessziós díjat az állam jóváhagyásával harmadik fél – szakemberek szerint akár offshore vállalkozás – is fizetheti.
  • 2015. október: az üzemeltethet online kaszinót, aki a hagyományos formára vonatkozó koncesszióval rendelkezik.
  • 2017. szeptember: Engedélyt kap az egyesülésre Vajna két kaszinóüzemeltető cége, így évi 1,7 milliárd forinttal*a 2016-os forgalom alapján készült a számítás kevesebb adót kell fizetnie.

Mindezek mellett az is figyelemre méltó, hogy Vajna érdekeltsége annak köszönhetően kaphatta meg pályázat nélkül a koncessziókat, hogy a kormányzat megbízható szerencsejáték-szervezőnek nyilvánította. Ennek a nem sokkal korábban kitalált jogi kategóriának az az egyik feltétele, hogy a kormány átláthatónak nyilvánítsa az adott cég tulajdonosi hátterét. Pedig ez akkoriban igencsak kacifántos volt, és a koncessziós szerződésben szerepeltetett (pdf, 19. oldal) tulajdonosi lánc eltért a nemzetközi cégadatbázisok alapján feltárhatótól. Utóbbiak szerint az egyes szinteken voltak Luxemburgban, Hollandiában, a Holland Antillákon és az Egyesült Államokban bejegyzett cégek is. A nyilvánosság tehát nem győződhetett meg arról, ki a végső haszonhúzója a magyar állam által kiadott koncessziónak.

A tulajdonosi szerkezet azóta megváltozott, a kaszinókat az utóbbi években már a magyarországi AV Investments Kft.-n keresztül birtokolta Vajna egy érdekes, határokon átnyúló cégstruktúrán keresztül. Ebben Vajna magyar vagyonkezelője birtokol egy luxemburgi céget, amely egy másik luxemburgit, amely a magyar kaszinók tulajdonosa*A kaszinókat, az online-t is beleértve, az LVC Diamond Kft. üzemelteti, ennek tulajdonosa a Las Vegas Casino Zrt., a továbbiak az ábrán láthatók.; a kaszinókból érkező osztalék pedig ugyanezt az utat teszi meg, csak fordítva.

 

Ez pedig nem kevés pénz: 2016-ban 10,1 milliárd, 2017-ben 7,4 milliárd forint volt az osztalék. A 2018-ast csak akkor fogjuk megtudni, amikor – legkésőbb május végéig – megjelenik a társaság tavalyi beszámolója, ahogy azt is, hogy ment a kaszinóknak tavaly. Az adózott nyereség növekvő tendenciája mindenesetre egyelőre fennmaradt azt követően is, hogy a működő kaszinók száma elérte a maximális ötöt.

 

Könnyen elképzelhető, hogy újabb megugrást láthatunk majd a számokban, ugyanis a Las Vegas online kaszinója – amely a magyar jogértelmezés szerint az egyetlen törvényesen működő szolgáltató idehaza – 2017. április közepén indult. Vagyis nem működött egész évben, plusz az ismertségét is fel kellett építeni, így 2018-ban már minden bizonnyal sokkal több pénzt termelt.

Ennek alapján – hacsak nem lesz válság – nem tűnik túlzásnak valamivel több mint 8 milliárdos tiszta profitot feltételezni a következő évekre.

Az eredetileg egy évtizedes koncesszióból még hat év hátravan, ami azt jelenti, hogy 2024 végéig körülbelül 50 milliárd forintos tiszta nyereségre számíthat, aki birtokon belülre kerül.

Azaz képletesen mindenkinek járna Magyarországon több mint 5000 forint, ha a kormány Vajna helyett az állam cégének adta volna a koncessziót. A korábbi kaszinós és a más szerencsejáték-formákban azóta is mutatott teljesítménye alapján ugyanis megalapozottan feltételezhetjük, hogy a Szerencsejáték Zrt. ugyanilyen eredményesen működtetné a kaszinókat, ebben az esetben pedig a profit az államé, azaz minden magyar állampolgáré lenne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz öröklésre is gondolt Andy Vajna, amikor nem sokkal halála előtt átszervezte cégbirodalmátVajna hatalmas céges manővereket csinált a közelmúltban. Közel hárommilliárd forintnak viszont nyoma veszett.

Közélet Pénz állam Andy Vajna kaszinók kormány nyereség osztalék Szerencsejáték Zrt. Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2021. június 10. 17:11 Közélet

Tényleg népszerűbb lett a szakképzés, de a számokkal azért baj van

Csökkent idén a gimnáziumba jelentkezők aránya, és nőtt a technikumot preferálóké, az átrendeződés mértéke azonban nem felel meg a nyilatkozatoknak.

Stubnya Bence
2021. június 10. 12:21 Közélet, Vállalat

Sötétebben látja Európa jövőjét Matolcsy György, mint az Economist

A magyar jegybankelnök és az angol liberális gazdasági újság is Európa világgazdasági jelentőségének csökkenéséről írt, de más következtetésre jutottak.

Jandó Zoltán
2021. június 7. 17:00 Közélet, Vállalat

Százmilliárdos cégvagyontól vált meg Mészáros Lőrinc volt felesége

Májusra szép fokozatosan eltűnt a legnagyobb, korábban családi tulajdonban lévő vállalkozások részvényesei közül Mészáros Lőrinc volt felesége.

Fontos

Fabók Bálint
2021. június 17. 06:23 Élet, Vállalat

Belefáradtak a multis és a gyári munkába, létrehoztak egy példamutató biogazdaságot

Hosszú évek munkájával hozták létre a permakultúrás tanyát a Vértes dombjai között, főleg szörpök készítéséből élnek meg.

Avatar
2021. június 16. 17:05 Világ

Megrengeti a világunkat, ha a koronavírus egy kínai laborból szabadult el?

Szakértő szerzőnk hat pontban foglalja össze, mit várhatunk a laborelmélet beigazolódásának következményeként.

Mészáros R. Tamás
2021. június 16. 05:55 Világ

A világ tart tőle, pedig a közgazdászok szerint a kínai innováció lassú

Bár a Huawei, a kínai űrprogram vagy a digitális jüan világszínvonalú technológiát sejtet, mélyebb elemzések szerint a kínai termelékenységnövekedés megtorpant - pont, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.