Magyarországon adózzák a vállalatok a legkevesebbet a nyereségük után az EU-ban, mivel itt a legalacsonyabb a társasági adó kulcsa. Mégis innen viszik el a legtöbb profitot adózás nélkül. A globális nagyvállalatok transzferár-trükkjeinek egyre nagyobb gazdasági hatása van, és hiába hoznak mindig részletesebb szabályokat az államok, a gyakorlatban ezeknek szinte semmi hatását nem látni.

A nemzetközi nagyvállalatok a leggyakrabban az általuk fizetett adón szeretnének spórolni, amikor a transzferárak segítségével meghatározzák, hogy az egyes országokban működő leányvállalataik mekkora profitot érjenek el. Nem könnyű az optimalizációt a csalástól megkülönböztetni, ám csak ritkán bírságolják a nagyvállalatokat emiatt jelentős összegre. Talán ennek is szerepe van abban, hogy az adóparadicsomokon kívül minden más országnak egyre nagyobb veszteséget okoznak a transzferáras manipulációk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár a magyar GDP-t sem tudjuk kiszámolni a multik adótrükkjei miattRészben néhány külföldi vállalati központban dől el, hogy mekkora a magyar gazdaság, és hova mekkora adóbevétel kerül. A nagy transzferármutyi, első rész.

A transzferárazás és az adók országok közötti optimalizációja viszonylag bonyolult kérdés, ezért kevés elemzés érhető el arról, hogy világgazdasági szinten mekkora költségvetési hatásokat okozhat ez. Az UNCTAD^*az ENSZ nemzetközi befektetésekkel és kereskedelemmel foglalkozó intézménye készített erről hiánypótló elemzést idén.

A becslések széles sávban szóródnak, de láthatóan sok pénzről van szó: minden évben a magyar GDP-nél nagyobb összeg tűnik el emiatt az államkasszákból világszerte.

Egy 2018 nyarán elkészült elemzés^*Thomas R. Tørsløv, Ludvig S. Wier, Gabriel Zucman: THE MISSING PROFITS OF NATIONS, NATIONAL BUREAU OF ECONOMIC RESEARCH, Working Paper 24701 annak járt utána, hogy az egyes országokra milyen hatása van a transzferárak segítségével országok között áttolt profitoknak. Eszerint az OECD-országokból 2015-ben 449 milliárd dollárnyi profitot vittek másik országba a külföldi tulajdonú cégek. A legnagyobb fejlődő országokból további 94 milliárdot, az adóparadicsomokban pedig 616 milliárd dollárnyi profit kötött ki.

Magyarország a legnagyobb vesztesek egyike, a társasági adó ötödét bukhatjuk a multik trükközésén.

Magyarország a 45 vizsgált ország közül GDP-arányosan az 5. legnagyobb veszteséget szenvedte el. (Az Európai Unióra pedig rossz fényt vet, hogy két tagállam a legnagyobb nyertese a profitok nem etikus átterelésének: Luxemburgba az ország éves gazdasági teljesítményének 75, Ciprusra pedig 98 százalékát terelték át a cégek.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAddig trükköztek a multik, hogy ellopták a világ lakosságától a nyereség adó 9 százalékátHiába csökkentik az államok a társasági adót, a multik adóparadicsomokban számolnak el nyereségükkel. Lehet, hogy Magyarországon sem volt érdemes ennyit csökkenteni a cégek adóján.

Bonyolult és nehezen átlátható szabályok

A nemzetközi nagyvállalatok a leányvállalataik között használt belső elszámolóárakkal oldják meg a profit átcsatornázását. Az 1990-es évek óta egyre több szabályt hoztak ezek dokumentálására a fejlett országokban.

Magyarországon a társasági adóról szóló törvény^*18. § 5. bekezdése alapján a kisvállalatokon kívül mindenkinek kell kimutatást készítenie arról, hogyan is számolta ki az elszámolóárat a vállalatcsoporton belül. Ez a szabály az 50 főnél és 10 millió eurónál nagyobb árbevételű cégekre vonatkozik – ilyen cégből körülbelül kétezer van Magyarországon. Külön pénzügyminisztériumi rendelet^*22/2009. (X. 16.) PM rendelet tartalmazza a szabályokat arról, hogyan kell meghatározni a szokásos piaci árat.

Kezdetben a NAV alapvetően csak azt vizsgálta, hogy létezik-e transzferár-szabályozás. Amikor bevezették ezt a szabályozást 2009-ben, akkor főként a kisebb cégek még nem voltak ezzel tisztában, és sok büntetést kaptak. Azóta a NAV több adószakértő szerint is sokat fejlődött ezen a területen, és ma már jóval alaposabban ellenőrzi a transzferárszabályzatokat, ami egy sok erőforrást igénylő munka. A büntetések is jelentősek lehetnek: ha hiányzik a dokumentáció, akkor tranzakciónként 2 millió forint lehet Magyarországon a büntetés, ezért minden vállalkozónak érdemes erre kiemelten odafigyelni. 

Egy transzferár dokumentáció elkészítése igen összetett feladat, ezt nagyon ritka esetben tudja egy cég magának elkészíteni. Jellemzően a könyvelést, könyvvizsgálatot végző cégek szokták elvégezni. 

A legnagyobb, főként külföldi tulajdonú magyarországi cégek azonban föl voltak készülve az ellenőrzésekre. Nekik eleve globálisan vagy legalábbis Európára egységes anyagokat kell készíteni. Az viszont komoly probléma, hogy a NAV el tudja kérni a magyar leányvállalat dokumentációját, de azt már nem tudja ellenőrizni, hogy egy másik tagállamban is ezt mutatják-e be az ottani hatóságnak.

Az európai szabályozás fő hiányossága éppen ez. Nem egy teljes termelési láncot vizsgálnak a hatóságok – az alapanyagokból és az igénybe vett szolgáltatásokból hogyan áll össze egy végtermék vagy szolgáltatás -, hanem a nagy mozaik egy kis darabját. Ezért a cégeknek az ellenőrzés dacára jelentős mozgásterük marad a belső elszámolóárak kialakításában.

Ezt a problémát már 2013-ban felismerte a legfejlettebb országokat tömörítő OECD, amelynek a legtöbb uniós ország, így hazánk is tagja. Ezért elkezdtek dolgozni egy olyan szabályrendszeren, amely lehetővé teszi a globális nagyvállalatok összes leánycégének az egységes elemzését. Ez lett a country by country report (CbC): a cégeknek be kell mutatniuk az összes leányvállalatukat és mindegyik profitráját. 

Csakhogy az adóelkerülésben élen járó országok és területek – mint a Brit Virgin-szigetek vagy Panama – nem írták alá ezt a nemzetközi megállapodást. Ezért hiába tagjai az egyezménynek a nagy országok, pont azok a területek hiányoznak, ahol a gyakorlatban a profitok eltűnnek.

Létezik egy úgynevezett master file is, amelyet a multinacionális cégeknek kell elkészíteni a tranzakcióikkal kapcsolatban, az OECD által kidolgozott koncepció részeként. Ebben az összes, a transzferárakkal érintett leányvállalat legfontosabb adatait kell a cégeknek összegyűjteni. 

Jelentős probléma az egész transzferárazással kapcsolatban, hogy nagyon alacsony a transzparencia szintje.

Az összes, fent ismertetett dokumentációt csak az adóhatóság láthatja, kutatók, elemzők, újságírók vagy érdeklődő állampolgárok nem férhetnek hozzá. Az adóhatóságokon kívül csak egy szűk kör, jellemzően a tanácsadócégek ismerik ezt az egész folyamatot.

Az egyes országok gyakorlata között is nagy különbségek vannak. Az olyan országok, ahol sok nemzetközi nagyvállalat van, jellemzően a hazai cégek segítésén dolgoznak. Szinte minden országban lehetőség van arra, hogy az adóhatóságok előzetesen akár ötéves időtartamra elfogadják egy cég belső elszámolóárainak szabályait, ezután nem vizsgálják azokat érdemben. Ezt az APA^*Advance Pricing Agreement-t meg lehet kötni csak egy vállalatra vagy több kapcsolt vállaltra is – 2007 óta már Magyarországon is. Ez fontos a vállalatoknak is, mivel így biztosak lehetnek benne, hogy a hatóság el fogja fogadni a transzferárszámításukat, és nem kell büntetésektől tartaniuk.

Hollandia vagy éppen Írország ismert a nemzetközi cégeket segítő hozzáállásukról, és ők nem feltétlenül csak azt támogatják, hogy hosszú távon legyen meg a kiszámíthatóság. Hallottunk olyan esetekről, amikor nem napok, hanem órák alatt megjött a jóváhagyás az adóhatóságtól – tehát nem igazán életszerű, hogy alapos vizsgálatot végeztek volna. Amikor a cég leányvállalatai bemutatják a jóváhagyott anyagokat – a dokumentációt és a master file-t – más országokban, akkor a helyi adóhatóság hiába gyanakodik, mégsem tehet lényegében semmit.

A nálunk működő külföldi cégeknek nincs sok félnivalója. Az OECD kimutatása szerint 2017 elején csupán 11 nemzetközi eljárás volt folyamatban, amelyből azóta kettőt lezártak, és egy újat sem indítottak. Magyarországnak a legtöbb transzferárazási vitája Németországgal és Ausztriával van – nem meglepő módon, hiszen ebből a két országból érkezik a legtöbb külföldi befektető. A befektetéseknek az országba csábítása fontos cél, de a külföldi cégek megfelelő adóztatása is közérdek lenne. Ehhez képest a NAV éves beszámolójában meg sem említi a transzferárak kérdését.

De nem csak nálunk van ez így: az USA-ban például csak akkor jár egyáltalán büntetés, ha a használt elszámoló ár több mint duplája vagy kevesebb mint fele az adóhatóság által is elfogadott árnak. Tehát ha 100 dollár helyett valaki 199-et használ, az még alapvetően rendben van.

Árkeresés piac nélkül

A legnagyobb kihívás, hogy meg kell találni, mi is lehet a piaci ár a leányvállatok között. Egyre több olyan szolgáltatás van, aminek nincs is igazi piaci ára, nehezen megfogható. Különösen a k+f és a marketing tevékenység ilyen. Amikor például az Audi Hungaria 45,8 milliárd forint k+f szolgáltatást vásárol (feltehetően) az anyavállalattól, akkor elgondolkodtató, hogy ez mennyire felel meg a piaci áraknak.

Alapvetően két módszer használható a szokásos piaci ár meghatározására:

1. Hagyományos módszer: piaci ár. Ehhez legalább 10 vállalat árait kell megvizsgálni 3 üzleti éven keresztül. A 30 darab megfigyelést speciálisabb esetekben szinte lehetetlen elvégezni, így ez csak a hagyományos, a piacon is elérhető termékeknél lehetséges. Egy monitornál vagy autóguminál jól működik, de a globális nagyvállalatok belső tranzakcióiban egyre nagyobb részt kitevő szolgáltatásoknál kevésbé.
2. Szokásos piaci haszonkulcs. A magyar szabályok szerint a 3-7 százalék közti haszonkulcs az elfogadható. Ezek a szabályok pedig abba az irányba viszik a cégeket, hogy a lehető legtöbb leányvállalat hasonló profitot mutasson ki, ami elméletben jól hangzik, csakhogy ezáltal a magasabb termelékenységű leányvállalatok hasznai  a kevésbé jól működő, vagy éppen drágább költségszintű országokban működő cégeket hozzák jobb helyzetbe.

Hogy mennyire nem egyszerű feladat ezek meghatározása, azt talán az is jól mutatja, hogy az OECD-nek egy 375 oldalas iránymutatása van erre. Ezt használják a transzferár dokumentáció elkészítői és az adóhatóságok is, de elég sok nehezen eldönthető kérdés van így is – egy ekkora szabálygyűjteményben könnyen lehet pró és kontra érveket is találni.

Az alábbi ábrán sematikusan összegyűjtöttük, mennyiféle módszer közül lehet választani. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a cégek 50-100 százalékkal is könnyen eltérhetnek a valós költségeiktől, de ezt sehogy sem lehet rájuk bizonyítani.

A cégek elvárható profitját egy-egy iparágban általában az Amadeus céges adatbázisból szokták kiválogatni. Ez sem egy nyilvános rendszer, és bár elvileg 300 millió cégről van adat a világ szinte minden országából, senki nem tudja ezek hitelességét ellenőrizni. Az előfizetési díjak csillagászatiak – a transzparencia hiányát jól mutatja, hogy még csak nem is közlik ezeket hivatalosan, nekem például e-mailes megkérésere még árajánlatot sem adtak. Talán nem véletlen, hogy ez a cég is Hollandiában van bejegyezve.

Tudományos tény a multik transzferár-machinációja

A szabályok tehát bonyolultak, viszont egyáltalán nem hatékonyak. Mário Marques és Carlos Pinho tudományos cikkben elemezte, hogy 2001 és  2009 között hogyan változott az európai multinacionális cégek gyakorlata attól függően, hogy milyen erős volt a szabályozásuk a transzferárakon keresztüli profit átcsoportosítással szemben. 

Összesen 28 európai országban 27 278 anyavállalat és leányvállalat pénzügyi beszámolóit elemezték. Az eredmények szerint statisztikailag igazolható, hogy ha alacsonyabb egy országban a vállalati adóráta, akkor ott a cégek nagyobb eredményt^*Az EBIT és a törvényileg meghatározott adókulcsok kapcsolatát vizsgálták mutatnak ki. Ha egy százalékponttal magasabb egy európai országban a vállalati adó kulcsa, akkor ott 0,6 százalékkal kisebb nyereséget mutatnak ki a cégek. Nem mindegy azonban, hogy milyen erősek a transzferárszabályok és a végrehajtásuk. Ha a leányvállalat olyan országban van, ahol ezek erősek, akkor 34 százalékkal csökken a magasabb adók hatása, tehát több adót fizetnek a leányvállalatok.

Német kutatók Nadine Riedel vezetésével hasonló eredményre jutottak egy 2015-ös kutatásuk során: 1999 és 2009 között 31 854 cég pénzügyi eredményeit vizsgálták. Ahol a leányvállalatokra szigorúbb transzferár-előírások vonatkoztak, és a tárasasági adó az akkor átlagos 30 százalékos szint körül volt, 4,5 százalékkal megnőtt a profit^*Azaz ebben az esetben az EBIT.. Ha a legmagasabb adókulcsot alkalmazó országok tizedébe tartoztak a cégek (tehát ahol 37 százaléknál magasabb volt az adókulcs), akkor 16,9 százalékkal nőtt a profit, ha a legalacsonyabb adókulcsot alkalmazó tizedhez tartoztak, akkor pedig 14,3 százalékkal csökkent, egyszerűen a szigorúbb előírások hatására.

Ezekből tehát azt láthatjuk, hogy a szigorúbb szabályozásnak van hatása, de azért ez még mindig nem oldja meg a profitok áthelyezését, legfeljebb enyhíti. Magyarország számára rossz hír a szabályok szigorodása, mivel nálunk a legalacsonyabb a fejlett országok között a társasági adó kulcsa, csupán 9 százalék. Szigorúbb szabályok hatására pedig azt várhatjuk, hogy még kevesebb nyereséget mutatnak ki a cégek itthon. Mint a cikk elején láthattuk, ez mégsem elég, vannak nálunk is alacsonyabb adókulcsú országok. Ezért érdemesebb lenne az adócsökkentésnél összetettebb módszerekkel rávenni arra a multikat, hogy adózzák le Magyarországon, amit itt termelnek meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet adóelkerülés Magyarország multik offshore transzferár Olvasson tovább a kategóriában