Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. október 7. 07:40 Közélet

Egy évvel az esemény után mégis megszüntetik a vizes vb-t szervező, még mindig dübörgő céget

Bár a törvény előírások szerint már több mint négy hónapja valamennyi magyarországi cégnek nyilvánosságra kellett volna hozni a 2017-es beszámolóját, a tavalyi vizes világbajnokságot szervező vállalat ezt még mindig nem tette meg. Sőt, a Bp2017 Nonprofit Kft. még a közérdekű adatigénylésünkre sem küldte meg azokat az iratokat, amelyekből kiderülne, hogyan gazdálkodott az előző évben.

Pedig lenne miről számot adniuk, hiszen a vb végső költségvetése végül meghaladta a 107 milliárd forintot, ennek a pénznek pedig egy tekintélyes részét a Bp2017 Kft. költötte el. A G7.hu összesítése szerint az eredetileg kizárólag az esemény szervezésére létrehozott cég mintegy hatvan közbeszerzést írt ki, és a megrendelt beruházásokra, illetve a megvásárolt termékekre és szolgáltatásokra hajszál híján 34 milliárd forint ment el.

 


Ez pedig több mint egy milliárddal magasabb annál az összegnél, amit előzetesen szervezési költségként emlegettek, azaz annál, amit elvileg a Bp2017 Kft. rendelkezésére bocsátottak a kiadásai fedezésére. Magyarul a szervező cég költségvetésében akár 1 milliárdos lyuk is lehet. Ebben persze komoly szerepe van annak, hogy a vb még jóval az esemény után is drágult. A záróünnepséget követően több mint 10 szerződés módosításáról számoltak be a szervezők, és bár olyan is volt, ami olcsóbb lett, összességében ez 1,3 milliárdos költségnövekedést eredményezett*A legtöbbel a szinkronúszó helyszín drágult, itt kétszer is szerződést kellett módosítani, ami összesen majd félmilliárdos áremelkedéshez vezetett. De kétszázmillióval többe került a nyitó és záróünnepség, illetve Kuna Tibor egyik médiaügynöksége is 350 millióval többet kapott az eredetileg tervezettnél..

Az egymilliárdos lyuknak pedig elég komoly jelentősége lehet a közeljövőben. Értesüléseink szerint ugyanis végül mégis megszüntetik a Bp2017 Kft-t, a társaság anyagi helyzete azonban erősen befolyásolja ennek menetét. Ha ugyanis a cégnek nincs elég vagyona a kötelezettségei (hitelei, kölcsönei) fedezetére, akkor csak felszámolni lehet, ami nagyon nem mutatna jól*Egy cég többféle jogi eljárás keretében megszűnhet, ezek közül a két leggyakoribb a felszámolás és a végelszámolás. Utóbbi a tisztább, ezt ugyanis jellemzően a tulajdonos kezdeményezi: ha már nincs több terve a vállalkozással, akkor egyszerűen megszünteti. A hitelezőket kifizeti, a maradék vagyont megtartja. A felszámolás ennél kicsit macerásabb. Ezt ugyanis általában a cég hitelezői indítják, ha nem kapják meg időben a pénzüket. Ilyenkor azonban a vállalatnak sokszor nincs elég vagyona a kötelezettségeinek kielégítésére, így a hitelezők hiába futnak a pénzük után, gyakran semmit nem látnak belőle viszont. Ha egy cég tulajdonosa végelszámolást kezdeményez, ám ennek során kiderül, hogy a vállalatban nincs elég vagyon a kötelezettségek fedezésére, akkor az eljárás felszámolássá alakul át..

A Bp2017 megszüntetése egyébként meglepő fejlemény. Az elmúlt hónapokban ugyanis az volt az álláspont, hogy – a számos céget ért kritika ellenére – a vállalat hosszabb távon megmarad, és a nagyobb hazai rendezésű sporteseményeket fogja majd össze. Eredetileg erről szó sem volt, a társaságot projektcégként, a vizes vb szervezésére hozták létre. Kora tavasszal keltett is némi meglepetést, hogy fél évvel a vizes vb vége után, idén februárban nőtt a társaság alkalmazottainak száma.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÜresen álltak a lefoglalt hotelszobák a vizes vb alatt, a szervezők nem akarták kifizetniElszámolták a vizes világbajnokság vendégeinek szállodai igényeit: üresen álltak a sportolóknak, személyzetnek, illetve újságíróknak lefoglalt szobák.

 

A Bp2017 tartós működéséről csak azt követően jelentek meg hírek, hogy lapunk beszámolt a létszámnövekedésről, ám a társaság elérhető alapszabálya az új elképzelésekre még ekkor sem utalt. A dokumentum akkori állapota szerint ugyanis a vállalat célja kizárólag a vizes vb megszervezése volt. Ezen csak március elején módosítottak, ráadásul a változást ennél is jóval később, április közepén jegyezte be a cégbíróság.

Az új cél szerint egyébként valóban komoly szerepet szántak a Bp2017 Kft-nek, hiszen lényegében minden „Magyarországon rendezendő egyes sport, kulturális, tudományos, turisztikai, vendéglátó, vagy egyéb nagyobb fontosságú nemzetközi és hazai eseményt” ők szerveztek volna. Ebben egyébként van is logika: ha egyszer valahol összeszedték már az ilyen feladatokhoz szükséges szervezeti tudást, akkor miért ne használhatnák máskor is.

Bár a vállalat nem igazán kommunikál a sajtóval, a kérdéseinket, és a közérdekű adatkéréseinket is rendre figyelmen kívül hagyják, sőt – ahogy a négy hónapja késő beszámolóból jól látszik – még a törvényben előírt adatszolgáltatásnak sem tesznek eleget, néhány információt azért elő lehet ásni a cégről. Ezek alapján pedig úgy tűnik, hogy meg is kezdték az előkészületeket a társaság felhizlalására. A cég létszáma például február óta tovább emelkedett: akkor csak 52-en dolgoztak a Bp2017 Kft-nél, szeptember elején azonban mg 85-en.

Ennek fényében aztán végképp meglepő, hogy mégis újra felmerült a vállalat beszántása. 

Sőt, úgy tudjuk, hogy bár a kormány a végső szót még nem mondta ki, de az elvi döntés már megszületett, és az előkészületek is zajlanak.

Az okokat nem annyira könnyű visszafejteni, de biztos szerepet játszik benne, hogy a vizes vb-t a kormány részéről felügyelő Seszták Miklós pozíciója igencsak megromlott, a kormányból is távozott. A Bp2017 Kft-t pedig ugyan hivatalosan Szántó Éva vezeti, korábban azonban több forrásból is úgy hallottuk, hogy a cég tényleges irányítója a kezdetek óta a Seszták bizalmi embereként emlegetett Balogh Sándor gazdasági igazgató.  

Ennek ellenére a korábbi fejlesztési miniszter távozása még nem feltétlenül kellett volna, hogy a Bp2017-et is meggyengítse, Baloghnak ugyanis az új kormányban is jók a kapcsolatai. A nemzeti vagyonért felelős miniszter, Bártfai-Máger Andrea a felesége volt és bár már jó ideje elváltak, a kapcsolatuk nem romlott meg. Még néhány évvel ezelőtt is több tucat Balogh Sándorhoz köthető cég működött Bártfai-Máger egy rózsadombi lakásán.

A jó kapcsolatok azonban ezúttal úgy tűnik, nem voltak elegendőek a nagy rendezvényszervező cég fenntartásához, vagy egyáltalán a tényleges életre hívásához. A Bp2017 Kft. ugyan az idén is rendezett néhány eseményt, ők felügyelték például az ifjúsági ökölvívó vb-t, a műúszó világkupát és a férfi vízilabda világliga szuperdöntőjét, az igazán zsíros feladatoktól távol tartották őket. Nem vehettek részt például Divízió I/A-s jégkorong vb vagy az öttusa Európa-bajnokság szervezésében, ahogy a két hét múlva kezdődő birkózó vb lebonyolításából is kimaradnak.

Ráadásul semmi nem utalt arra, hogy ebben a jövőben változás jöhet. Bár 2019-ben kifejezetten sok nagy nemzetközi sportesemény lesz Magyarországon, így például kajak-kenu, asztalitenisz vagy éppen vívó vb, de társrendezői leszünk a röplabda világbajnokságnak is. Ezek szervezését azonban a szövetségek nem igazán akarták kiengedni a kezükből. Az Európai Maccabi Játékok pedig még ezeknél is egyértelműbben mutatta, hogy a Bp2017 Kft. nem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket, hiszen ennek az eseménynek megszervezésére külön céget hívott életre az állam.

Az nem teljesen egyértelmű, hogy a Bp2017 Kft. beszántásával a kormány végleg lemond-e egy nagy állami rendezvényszervező cég létrehozásáról, vagy csak egy másik gárdával képzelik ezt el. Mindenesetre az látszik, hogy legitimitása lenne egy ilyen szervezetnek, hasonló eseményekből ugyanis a jövőben is jó néhány lesz az országban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Balogh Sándor beszámoló Bp2017 Nonprofit Kft. vizes világbajnokság Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.