Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. március 8. 06:52 Közélet

Üresen álltak a lefoglalt hotelszobák a vizes vb alatt, a szervezők nem akarták kifizetni

Durván elszámolták a vizes világbajnokság vendégeinek szállodai igényeit az eseményt szervező állami cégnél. Az rendezvény alatt sok, sportolóknak, személyzetnek, illetve újságíróknak lefoglalt szoba üresen állt. Az egyébként erősen túlárazott szálláshelyek miatt a pontatlan becslésen a Bp2017 Nonprofit Kft. százmilliós, de akár milliárdos nagyságrendű összeget is bukhatott.

Ez persze benne van a pakliban egy ilyen eseménynél. De ami tényleg megdöbbentette a szállodásokat, hogy a cégnél ezt követően a meglévő közbeszerzési szerződés ellenére megpróbálták elsumákolni a fizetés egy részét. A vb után hosszú hetekig tárgyaltak a leszerződött partnerekkel, hogy mi legyen az üresen álló szobákkal. Végül fizettek.

A vizes vb tulajdonképpen az egész tavaly nyári turizmust a feje tetejére állította, de nem teljesen úgy, ahogy azt a szervezőknél kommunikálták. Miután hallottunk a hotelek és a szervezők közötti konfliktusról, az utóbbi hetekben több mint egy tucatnyi érintett szállodást, illetve a vizes vb-t szervező cég több korábbi és jelenlegi alkalmazottját is megkerestük a témában. Bár nem mindenki kívánt nyilatkozni, akik mégis, azok nagyjából ugyanazt mondták el a turisztikai hatásokról, és a vb-t követő eseményekről is.

A Bp2017 Kft. az előírásoknak megfelelően még tavaly év elején hihetetlen mennyiségű hotelszobát foglalt le Budapesten, illetve a balatoni versenyhelyszín környékén. Több mint 20 szerződést írtak alá több tucat szállodával, és ezek keretében 5000 szobát kötöttek le, az esetek nagy részében 18 napra. Ez 85 ezer vendégéjszakát jelent, ami szinte pontosan a tizede annak, ahányat külföldiek egy évvel korábban, 2016 júliusában Budapesten eltöltöttek. Az arány ennél is nagyobb, közel 17 százalékos, ha csak a szerződésekben érintett 3, 4 és 5 csillagos szállodákat nézzük.

 

A rengeteg lefoglalt hotelszoba már önmagában is iszonyatosan felhajtotta a júliusi árakat, ehhez jött még hozzá, hogy a bevont szállodák egy részénél is elég vastagon fogott a ceruza. Mivel egyedi szerződésekről van szó, az azokban kikötött árakat nem lehet egy az egyben összevetni a mostaniakkal, de a különbség így is elég szembetűnő. Sok hotelnél jelenleg július közepére olcsóbban lehet megkapni egy kétágyas szobát két embernek, mint amennyi a tavalyi megállapodásokban fejenkénti költségként szerepelt. Ha pedig valaki egyedül akart lakni egy szobában, akkor a felár miatt a mostani duplájáért szállhatott meg.

Az árak megugrása még a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiban is jól látható. Júliusban egy szoba átlagára több, mint 32500 forint volt, ami messze a valaha mért legmagasabb. Pedig a korábbi évek tapasztalatai alapján általában nem ez a hónap a legerősebb: jellemzően májusban, júniusban, szeptemberben és októberben is magasabbak az árak*Ennek megfelelően éves összevetésben is július hozta a legnagyobb növekedést: tavaly Budapesten több, mint harmadával adták drágábban a szállodai szobákat, mint 2016-ban. Bár a fővárosi adat az országosakat is felhúzta, azért így is elég jól látszik, hogy kiugró volt a budapesti áremelkedés.
A szállodaiparban nem elsősorban ezt a mutatót szokták használni, sokkal inkább az egy vendégéjszakára, vagy az egy szoba egy működési napjára jutó szállásdíjjal számolnak. A KSH azonban éves összevetésben ezeknél is hasonló, 35-40 százalékos éves növekedést mért júliusban.
.

 

A vizes vb miatti drágulás a nyár többi részére is kihatott. Amikor ugyanis a külföldi turisták látták, hogy csak nagyon magas áron tudnának júliusra foglalni, inkább átütemezték a nyaralásukat, és júniusban, vagy augusztusban jöttek Magyarországra. Ez ezekben a hónapokban is megtolta a keresletet, és így az árakat is, igaz nem annyira, mint az esemény idején.

A főváros júliusi turizmusa tehát nagyon nagy részben épített a vizes vb-re, ami rendben is van, hiszen egy ilyen eseménynek a vendégforgalom fellendítése is célja. Persze ehhez az kell, hogy jöjjenek is a turisták, főleg az előre lefoglalt helyekre. De részben az elmaradt nemzetközi kommunikáció, részben néhány szerződéses hiba miatt nem jöttek. Legalábbis nem úgy, ahogy azt a Bp2017 kft-nél várták.

 

A szervezőkkel szerződő szállodások közül sokan arra panaszkodtak, hogy a lefoglalt szobák jelentős részét nem sikerült feltölteni azzal a vendégkörrel, akiknek lekötötték. A probléma eltérő mértékben jelentkezett az érintett hoteleknél. A legjobb helyzetben több okból is az úgynevezett pályaszállások voltak (azok a versenyhelyszínekhez közeli hotelek, ahol elsősorban a sportolók laktak). Ezek teltek meg a leggyorsabban, és a sportolók is hamar jelezték, hogy mikor érkeznek.

Utóbbinak azért van jelentősége, mert így a szállodáknak még volt lehetőségük feltölteni a mégis üresen maradó szobákat. Ezt csinálta például a Danubius lánc, amelynél több mint 1700 szobát és 31 ezer vendégéjszakát kötöttek le. Kovács Balázs vezérigazgató lapunknak azt mondta, hogy már a vb előtt is folyamatosan kapcsolatban álltak a szervezőkkel, és ha látták, hogy egy adott időszakban nem lesz annyi vendég, amennyit a Bp2017-nél becsültek, akkor visszakértek a szobákat, és feltöltötték maguk. Ők egyébként azt tapasztalták, hogy elsősorban nem a szobaszámmal, hanem a foglalás időtartamával voltak gondok. Azt volt nehéz megbecsülni, hogy ki mikor érkezik, ezért maradtak egyes időszakokban üresen szobák.

Nem mindenki volt azonban ilyen kedvező helyzetben. A versenyhelyszínektől távolabb eső szállókban már a versenyzői helyek is sok esetben üresen maradtak. Az újságíróknak lekötött szállásokkal pedig még több gond volt, egy forrásunk azt mondta: a média teljesen kicsúszott a szervezők kezéből, ők többnyire maguknak foglaltak, nem a kijelölt szállásokra mentek. A papíron ennek a körnek lekötött Pest Inn Hotel 80 szobájában például tájékoztatásuk szerint 60 százalék körül volt a foglaltság,

de volt olyan szálloda, ahol azt mondták, a közel három hét alatt csak 2-3 újságírót láttak.

Itt ráadásul elémenni is nehezebb volt a dolgoknak. Amikor biztossá vált, hogy üresen maradnak a szobák, akkor a hotelek próbáltak tüzet oltani, de ilyenkor sok esetben már késő volt, csak egy részüket sikerült feltölteni. A dunai szállodahajókon például egyáltalán nem. Az üzemeltető cégnél lapunknak azt írták: a nem feltöltött szobákat nem sikerült más vendégeknek értékesíteni.

Persze a szállodák annyira nem is voltak lépéskényszerben, hiszen a szerződéseket úgy kötötték meg, hogy ha egy héten belül mondják le a szállást (vagy ha nem jönnek vendégek), a szállásdíjat bánatpénz formájában akkor is megkapják. Sőt, ha 72 órával korábban nem jelezték a szervezők, hogy nincs rá szükség, akkor még a reggelit, illetve a sportolók estében a teljes ellátást is felszámolhatták.

Az üres szobákon ezért úgy tűnt, kizárólag a Bp2017 Kft. bukik, ők azonban sokat. A cégnek ugyanis nem kellett volna a teljes szállásdíjat kifizetnie. Borsa Miklós szóvivő még tavaly lapunknak azt mondta, hogy csak 2500 sportoló és a nemzetközi úszószövetség 500 delegáltjának elszállásolását állják ők, és ezt is csak 12 napra. A többiek mind maguknak fizetnek, akárcsak azok, akik valamiért előbb érkeznek, illetve akik magasabb besorolású szállodát választanak, mint amit lekötöttek nekik.

 

Az akkori tájékoztatás szerint ez azt jelentette, hogy a szobák harmadát kellett volna fizetnie a szervezőknek, a többit a vendégektől várták. Mivel azonban utóbbiak sokkal kevesebben jöttek, mint amit reméltek, bánatpénz formájában végül részben ezt is a Bp2017 Kft. állta.

Nem kis összegről van szó, hiszen az összes szállás nagyjából 6 milliárd forintba került, a szervező cégnél pedig ennek a felét szánták ilyen célra. Ez azt jelenti, hogy ha csak a szobák 10 százaléka maradt üresen, akkor is 300 milliót bukott a vállalat. De médiánál messze ezalatt lehetett a telítettség, és nekik közel 1100 szobát foglaltak le.

Valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy a Bp2017 Kft. megpróbálta újratárgyalni a feltételeket a vb után. Volt olyan hotelcég, mint például az Onrivers Hotel Kft., amely hiába állította ki a bánatpénzről a számlát, azt egyszerűen visszaküldték a szervezők.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOrszágimázs helyett a kormánymédia épült a vizes vb reklám-milliárdjaibólLényegében nem hirdették külföldön a budapesti vizes vb-t, pedig az országimázs-építés a százmilliárdot is meghaladó költségekhez képest aprópénz lett volna.

A világbajnokságot követően szállodai forrásaink szerint a Bp2017 Kft. gazdasági igazgatója, Balogh Sándor egyeztetett a cégekkel arról, hogy miként kezeljék a kialakult helyzetet. A Seszták Miklós fejlesztési miniszter bizalmi emberének tartott Balogh állítólag azzal érvelt, hogy mivel a szobákat nem használták fel, azt nem is kell kifizetni. Úgy tudjuk, az igazgató azt ajánlotta, vigyék át ezt a kontingenst egy későbbi időpontra, hiszen a jövőben lesznek még hasonló események Magyarországon, majd akkor felhasználják a most lekötött szállást.

A szállodák többsége azonban nem engedett, igaz, teljes összhang sem volt köztük. Állítólag az is felmerült, hogy közösen terelik jogi útra az ügyet*Erre a szerződés szerint egyénileg a viták kezdete után 30 nappal lett volna lehetőségük., végül inkább mégsem döntöttek emellett. Többen nem akartak komolyabban konfrontálódni egy állami szereplővel.

A konfliktust végül a Bp2017 Kft. visszavonulása oldotta meg, bár az nem teljesen egyértelmű, hogy mindenhol fizettek-e. A hotelekkel ugyanis egyedileg állapodtak meg. Volt olyan forrásunk, aki azt mondta, végül minden szálloda jól járt, mások viszont arról beszéltek, hogy volt, aki engedett a nyomásnak.

A szállodák összességében valószínűleg nem jártak rosszul, különösen az egekben lévő árazás miatt. A teljes turisztikai szektor viszont biztosan megsínylette a dolgot. Ahogy egy forrásunk fogalmazott, a bánatpénz nem vacsorázik, nem fogyaszt. Azaz hiába kapja meg a hotel az elmaradt vendég után a pénzt, a szomszédos éttermet és a Duna túloldalán lévő fürdőt már senki nem kárpótolja a kieső bevételért.

 

A KSH adataiból is látszik, hogy tavaly a vizes vb hónapja volt az egyetlen olyan, amikor kevesebb vendégéjszakát töltöttek el külföldiek Budapesten, mint egy évvel korábban. Pedig az összes többi turisztikai régióban a július is növekedést hozott, a Dél-Alföldön például 25 százalékosat, de a Dél-Dunántúlon, a Tisza tónál és a Közép-Dunántúlon is 10 százalék felettit. Ekkora különbség jellemzően nincs a főváros és a vidék között: az év egészében például 7,8 százalékos volt a fővárosi növekedés, szinte hajszálpontosan annyi, mint országosan.

Természetesen kerestük kérdéseinkkel a vizes vb-t szervező céget is, ám telefonon sem Balogh Sándor, sem az ügyvezető Szántó Éva nem kívánt nyilatkozni, írásbeli kérdéseinkre pedig ebben a témában sem válaszoltak.

Közélet turizmus vendégéjszaka vizes vb Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2019. március 22. 06:51 Közélet

Vajna halála után egyből megjelent egy rejtélyes tulajdonos a TV2-ben

A máltai bejegyzésű új részvényes igazgatója korábban letelepedési kötvényekkel is üzletelt, és ugyanúgy Bibó-kollégista volt, mint Orbán Viktor.

Jandó Zoltán
2019. március 20. 06:54 Közélet, Vállalat

Hiába ért véget, tovább égeti a közpénzeket az Orbán-Simicska háború

Brutálisan drágán épített volna autópályát az Alföldön Simicska Lajos, de elvették tőle a projektet. Most a kormány új kedvence másfélszer annyiért épít gyorsforgalmi utat.

Wiedemann Tamás
2019. március 12. 16:35 Közélet

Világszerte leparancsolták a levegőből a Boeing legfelkapottabb gépét

Percről-percre változik a helyzet: egyre több országban tiltják be a Boeing 737 MAX típusú gépek repülését.

Fontos

Kasnyik Márton
2019. március 24. 13:15 Adat

Miért támogatják a világ kormányai az éghajlatpusztítást ezermilliárd dollárokkal?

Az ár, amit a benzinért vagy a szénből nyert áramért fizetnek az emberek, nem tükrözi ezek felhasználásának valódi költségeit. Ezért valójában elképesztő pénzekkel támogatják az államok a fosszilis energiát.

Kasnyik Márton
2019. március 23. 07:50 Podcast

Móricz Dániel: Pontosan annyit takarított meg Magyarország, mint amennyi uniós pénz bejött

Nem használta ki az ország a békeidőket, a költségvetés és a Magyar Nemzeti Bank is gázt ad, amikor éppen jól mennek a dolgok. Ennek megvannak a kockázatai a HOLD Alapkezelő befektetési vezetője szerint.

Jandó Zoltán
2019. március 18. 06:52 Vállalat

Mostantól nem ehetsz úgy Big Mac-et, hogy abból ne részesüljön a NER

Teljes modellváltást hajt végre Magyarországon a McDonald’s azzal, hogy helyi leányát eladja egy kormányközeli üzletembernek. Mostantól mindent a marketes Scheer Sándor felügyel.