Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. augusztus 27. 17:49 Közélet, Pénz

Furcsa közbeszerzéssel hoztak ki 90 milliárdos árat a Pénzügyminisztérium új épületére

A 150 milliárd forintos új Puskás Stadionon is dolgozó West Hungária Bau Kft. (WHB) kezdheti meg a Pénzügyminisztérium új, budai Várban található épületének rekonstruálását. Az erre kiírt rendkívül furcsa közbeszerzésen a napokban hirdettek eredményt. A munkát egy olyan konzorcium kapta, amelynek a kormányfő vejével is üzletelő Paár Attila cége, a WHB mellett egy eddig kevésbé ismert építőipari vállalat, a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. is a tagja.

Azt már jó ideje lehet tudni, hogy a minisztérium valamikor a nem túl távoli jövőben a budai Várba, egészen pontosan a Mátyás templommal szembe, a Szentháromság tér 6. alá költözik. Azért ide, mert egykor itt működött a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium. Valójában a költözésnek már meg kellett volna történnie, de az eredeti ütemtervet nem sikerült tartani, így csak most kezdődhet majd meg az a várhatóan 2-2,5 éves munka, ami során visszaállítják a műemlék 20. század eleji állapotát.

Ennek a munkának az első ütemét nyerte el most a WHB-Garage duó, méghozzá a vonatkozó közbeszerzési dokumentumok szerint picit több mint 90 milliárd forintos ajánlati árral. Valójában azonban nem ennyiért fognak dolgozni, ám azt nem lehet tudni, hogy pontosan mennyiért, mivel a direkt az építtetés lebonyolítására létrehozott PM-TÉR6 Nonprofit Kft. valami egészen különös közbeszerzést írt ki.

A nyerteseket ugyanis nem szimplán megbízták az egyébként elég jól definiált feladatokkal, hanem egy keretszerződést kötöttek velük. Ilyet akkor szoktak, ha az adott állami szervezet több kisebb munkát szeretne elvégeztetni, de nem akar mindig a körülményes eljárással bajlódni. Ebben az esetben kiír egy közbeszerzést egy meghatározott keretösszeggel, ott kiválaszt három-négy-öt céget, majd a jövőben az egyes munkákért már csak őket versenyezteti. Egészen addig, amíg el nem fogy a keret. Ma többnyire így építenek utakat és csatornákat Magyarországon, de az állami kommunikációra is ilyen keretszerződést kötöttek.

Épp utóbbi bizonyította be, hogy ezzel a gyakorlattal nem feltétlenül a folyamatok leegyszerűsítése a cél, hanem az, hogy minden közpénz a megfelelő helyre kerüljön. A kommunikációs keretszerződésbe már korábban is csak kormányközeli ügynökségeket engedtek be, a legutóbbi körben azonban már ezek közül is kizártak kettőt, így csak egy csoporttal állapodtak meg. Magyarul alsó hangon egy évre minden állami kommunikációs pénzt odaadták a piac egyetlen szereplőjének.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMonopolizálódott az állami kommunikáció, 75 milliárd mehet egy emberhezA három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős "piac" jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.

 

A mostani beszerzés azonban még ennél is furcsább. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy sok kicsi munkáért versenyeztetnek valakit, hanem van egy tételesen leírt feladatcsomag, amit meg kell csinálni. Fel kell állítani három toronydarut, 19 ezer négyzetméter könnyűállványt, 500 méter kerítést, van némi bontás, betonozás meg szigetelés, és emellett lényegében újjá kell építeni a Szentháromság tér 6-t (a pontos feladatleírás a csillagra kattintva látható)*Organizáció:
— 3 toronydaru telepítése,
— 19 000 m2 nehéz- és könnyűállvány építése,
— 43 db konténer telepítése,
— 500 fm kerítés építése.
Utólagos falszigetelés:
— 18 758 m3 földmunka,
— 4 924 m2 aljzatbetonbontás,
— 9 282 m2 utólagos vízszintes és függőleges szigetelés készítése,
— 12 595 m2 légpórusos vakolat készítése.
Bontási munkák:
— 8 621 m2 tetőbontás,
— 10 400 m2 válaszfal bontása,
— 16 250 m2 burkolat bontása,
— 8 450 m3 salakfeltöltés-bontás,
— 200 m3 födémszerkezet-bontás,
— 650 m3 nyílás- és falszerkezeti bontás.
Szerkezetépítési munkák:
— 1 128 m3 alapmegerősítés,
— 2 759 m2 régi homlokzati falak visszaépítése,
— 11 193 m2 vb. koporsófödém építése,
— 8 578 m2 új födém építése és 18 588 m2 födémmegerősítés,
— 600 m3 rizalitépítés,
— 2000 m3 mélygarázs szerkezetépítés,
— 2000 m3 új épületszárny szerkezetépítés.
Tetőfedés:
— 11 495 m2 komplett tetőfedés.
Homlokzatképzés:
— 11 617 m2 homlokzati vakolatjavítás / új vakolatképzés,
— 2 918 m2 klinkertégla burkolat helyreállítás,
— 2 868 m2 új homlokzatképzés nyílászárókkal.
.

Ilyen munkára csak akkor lenne értelme keretmegállapodást kötni, ha utána a keretszerződésbe bekerülő vállalatokat ismét megversenyeztetnék és más építené  a darukat, a kerítést, a homlokzatot és tetőt. Itt viszont erről szó sincs, hiszen kizárólag a WHB-Garage kettőssel szerződtek, mindent ők csinálnak.

Csak éppen a közbeszerzés sajátosságai miatt nem tudni, hogy mennyiért.

A most közzétett dokumentumban szereplő 90 milliárd ugyanis – ahogy erre külön felhívják a figyelmet – egy elméleti ár. Minden munkára kértek külön árajánlatot, és azt megszorozták valamilyen mennyiséggel, ami nem a tényleges, de – ha jól értjük – arányos azzal.

Az eredeti kiírásban egyébként becsült értékként 9,8 milliárd forint szerepelt, a mostani információk alapján azonban azt sem lehet megmondani, hogy beleférnek-e ebbe. Ami egyébként még csak nem is a teljes összeg. Már csak azért sem, mert a mostani közbeszerzésből a műemléki díszítő munkákat kihagyták, azokat majd vélhetően a második ütemben rendelik meg.

Korábban a 444.hu számolt be részletesen arról, miként drágult a PM várba költöztetésének projektje. A lap még februárban azt írta, hogy az egyébként pár éve felújított épület újbóli rekonstrukciójára eredetileg 26,7 milliárd forintot szántak, ez azonban hirtelen nagyjából 10 milliárddal megugrott.

Ez utóbbi összeg nagyjából az, amit a mostani feladatokra szántak, és ami nagyrészt vélhetően a WHB-nál landol majd. A konzorciumnak ugyanis egyértelműen ők a meghatározóbb szereplői, a Garage úgy is csak egymilliárdos árbevételt csinált tavaly, hogy öt év alatt kilencszeresére nőtt a cég. A nagyrészt Paár Attila tulajdonában lévő WHB viszont tavaly már 41 milliárdos árbevétel mellett 5 milliárdos nyereséget ért el, amiből 2,5 milliárdot ki is vettek a tulajdonosok.

Paár neve onnan lehet ismerős, hogy az ő cége vásárolta meg Orbán Viktor vejétől, Tiborcz Istvántól a közbeszerzéseken kitömött, közvilágítási projektekkel foglalkozó Elios Innovatív Zrt. felét*Egészen pontosan azt a céget, amely ezt a részvénycsomagot birtokolta.. Amint arról korábban írtunk, a pakettért 2,9-3 milliárd forintot fizethetett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Budai vár Paár Attila Pénzügyminisztérium tiborcz istván West Hungária Bau WHB Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. március 17. 12:24 Közélet

Több mint 11 milliárd forint követelést árulnak egymilliárdért, de a vevőnek merésznek kell lennie

Egy 13 éve bedőlt takarékszövetkezet követeléseit árverezik, az ügyben már két évtizednyi letöltendő börtönbüntetést osztottak ki.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Jandó Zoltán
2025. március 14. 06:07 Közélet, Vállalat

Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa

Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.