Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. augusztus 10. 14:14 Közélet, Pénz

144 cég jelentkezett arra a 12 milliárdos pályázatra, amely csak pár óráig volt elérhető

Jól értesültek lehettek azok a társaságok, amelyek az áprilisi országgyűlési választások előtt egy hónappal jelentkeztek egy naperőmű-építési pályázatra. A 12 milliárd forint keretösszegű tender azért volt furcsa, mert csak néhány órára nyílt meg, majd újra bezárták(A pályázat március 9-én napközben nyílt meg, és másnap reggel már be is zárták. Nem szokványos, hogy pénteken megnyitnak egy pályázatot, majd szombaton bezárják. Ezt azért tehették meg, mert március 10. munkanap volt.)

A pályázat újranyitásáról semmilyen előzetes információ nem látott napvilágot, még az európai uniós támogatásokkal foglalkozó pályázatíró cégek sem tudtak arról, hogy a – tavaly július 3-án felfüggesztett – tender néhány órára ismét elérhető lesz.*A kiírás szerint 2017. február 28-tól lehetett hitelkérelmet benyújtani több hónapon át, de a pályázatot tavaly július 3-án felfüggesztették. Majd idén március 9-én ismét megnyitották, de csak egy napra, mert március 10-én ismét felfüggesztették. Azóta sem nyitották újra, hivatalosan a pályázat státusza: ideiglenesen felfüggesztve. Egy ilyen projekt esetében a pályázati kérelem beadásához sok időre van szükség, nem elég a pályázatot leíró eljárásrend 96 oldalát elolvasni, az abban foglalt elvárásokat teljesíteni is kell.

A G7 a Transparency International-lel közösen közérdekű adatigénylést nyújtott be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a tender felelőse felé. A válaszból kiderült, hogy 144 cég nyújtott be pályázatot azon az ominózus március 9-i napon. Az MFB nem árulta el, hogy melyek ezek a vállalkozások, csupán annak a 32 cégnek a nevét közölte, amellyel idén július közepéig szerződést kötött. (Ezek között minden bizonnyal olyanok is vannak, amelyek még tavaly pályáztak.)

Az eddig szerződött vállalkozások negyedének Nyíregyházán van a székhelye.*Illetve van egy cég, amelynek közvetlenül egy a város mellett fekvő településen található a székhelye. Ez azért fontos, mert korábban úgy értesültünk, hogy március 9-én egy nyíregyházi bankfiókban adtak le tömegével kérvényeket.

A tender a KKV Energiahitel nevet viseli, naperőműves beruházáshoz lehetett hitelre pályázni. A pályázatban részt vevő bankok lényegében ingyen hitelt ajánlottak a beruházás 90 százalékára. A tenderen indulóknak csupán a 10 százalékos önrészt kellett előteremteniük.

A hitelszerződést 15 évre kötötték, de úgy, hogy az első két üzleti évben nem kell a nyertes cégnek törlesztőrészletet fizetni. Az állam vállalta, hogy a piaci ár közel duplájáért, kilowattóránként 32 forintért átveszi az áramot.

Ha egymilliárd forintos beruházással számolunk, akkor a tenderen 900 millió forintos hitelhez juthatott a jól értesült vállalkozó. A szakértők legóvatosabb számításai szerint éves szinten 10-20 százalékos tiszta profit realizálható a naperőművekkel.

A jelenlegi alacsony kamatkörnyezet mellett nem tűnik rossz üzletnek ez a több oldalról bebiztosított befektetés. A beruházáshoz szükség van még egy egyhektáros telekre – lehet akár szántóföld is -, amely viszonylag közel fekszik egy olyan vezetékhez, amelyre rácsatlakozhatnak a naperőművel.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHatalmasat kaszálnak az ingyenhitellel az egy nap alatt lefuttatott uniós pályázat nyerteseiUgyanabban a vidéki bankfiókban adták be a 12 milliárd forintos titokzatos pályázatra a jelentkezéseket.

 

A kormány nagyon a szívén viseli ezeknek a vállalkozóknak a sorsát. Három héttel a tender ismételt megnyitása előtt módosult a villamos energiáról szóló törvény. Addig csak egy kilométernyi szabadvezeték létesítésére volt kötelezett a hálózati cég, amely a vezetékeken eljuttatja az áramot a fogyasztókhoz.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által idén februárban benyújtott törvénymódosítás értelmében viszont már 3 kilométer hosszúságig tették ingyenesé a nem engedélyköteles kiserőmű esetében rendszerhasználóként – mind szabadvezeték, mind földkábel esetén – a termelői elosztó hálózathoz tartozó vezeték létesítését. Díjmentes lett több olyan drága eszköz, mint a csatlakozási pont biztosításához szükséges, az elosztó hálózathoz tartozó átalakító- és kapcsolóberendezés létesítése vagy fejlesztése.

A minap pedig újabb rendeletmódosítási tervezet jelent meg a kormány honlapján. Eszerint 128 településen összesen 182 helyrajzi számú területet kíván a kormány „kiemelt jelentőségű üggyé” nyilvánítani naperőműves beruházások esetében. Van olyan település, ahol több helyrajzi szám van felsorolva. Közel annyi egyhektáros terület van, ahány cég (144 darab) jelentkezett a március 9-i villámpályázatra.

A 32 nyertes cég tulajdonosai között vannak fideszes politikusok családtagjai és a hatalomhoz közelálló vállalkozók is (lásd a kapcsolódó cikket alább). Sőt, az MFB a közérdekű adatigénylés nyomán nevesített egy olyan vállalkozást is, amely idén tavasszal nyert a pályázaton, de az adóhivatal egy 2016-os bejelentés nyomán néhány napja, július 31-én felszámolási eljárást indított a cég ellen egy néhány tízezer forintos tartozás miatt.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKormányközeli üzleti körök repültek rá a naperőműves uniós pályázatokraAz Elios volt vezérigazgatója, Pócs János fideszes képviselő gyermekei, egy állami cég vezetője, és Szíjj László üzlettársa is részt vett az uniós tenderen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz MFB naperőmű uniós pályázat Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Bucsky Péter
2023. november 29. 04:34 Közélet

Az alacsony büntetések nem akadályozzák meg, hogy szétdobálják az e-rollereket

Tízszer több e-roller van a fővárosban, mint ahány parkolóhelyet kijelölt a fővárosi önkormányzat.

Nagy Zsolt
2023. november 28. 17:58 Közélet

Szélerőmű a közeli jövőben nem, szivattyús erőmű viszont épülhet Magyarországon

Leporolták, visszatették, megint leporolták - újabb fejezethez érkezik a régóta meg nem valósuló magyar szivattyús erőmű projekt.

Fontos

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Elek Péter
2023. november 29. 16:37 Pénz

Túl sok a kockázat, de valahogy senki nem akarja ezeket komolyan venni

A rendszerszintű pénzügyi kockázatoktól a túlzottan magas államadósságszinteken át az egyedi vállalati értékeléseken keresztül túl sok minden összejött.