Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. június 1. 09:06 Közélet, Pénz

Gigantikus bevételt hoztak a Soros-plakátok a kormány kedvenc reklámügynökségének

Még a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is ritka az a hihetetlen ütemű növekedés, amit Balásy Gyula reklámügynökségei produkáltak az elmúlt években. A New Land és a Lounge Design 2013-ban összesen 208 milliós árbevételt hoztak össze, tavaly azonban már a 29 milliárdot közelítette a forgalmuk. A New Land Media Kft., amely öt éve még nem is létezett, önmaga 25 milliárdos árbevételt, és 2 milliárd forintot meghaladó profitot ért el 2017-ben.

Bár az egykori ügynökségi kreatív Balásy cégei már az 2017 előtt is szépen növekedtek, az igazi áttörést az hozta meg számukra, hogy bekerültek az állam hivatalos reklámügynökségei közé. A papíron spórolási szándékkal létrehozott Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH), amely lényegében minden állami kommunikációs költést felügyel, 2016 vége óta csak velük vagy két másik szintén kormányközeli csoporttal szerződhet.

A választásokhoz közeledve pedig az állam nem fogta vissza magát, ha kommunikációról volt szó. A napokban írtunk óla, hogy másfél év alatt szinte a teljes, eredetileg 3 évre betervezett 75 milliárdos keretet felélték. Csak Rogán Antal minisztériuma 27 milliárdot tapsolt el a kék plakátokról ismert kormányzati kampányokra.

 

Ez teljes egészében Balásy cégeihez került. Csakúgy, mint a turisztikai ügynökség durván 12 milliárdos költése vagy mondjuk a Magyar Posta tavalyi kommunikációs büdzséje. A New Land – Lounge Design kettős csak 2017. január-februárjában közel 13 milliárd forintnyi megrendelést kapott az NKOH keresztül, hatszor annyit, mint a teljes 2016-os bevételük volt.

Az elmúlt másfél évben összesen 51 milliárd értékben kötött velük szerződéseket az állami szféra, ebből 38 milliárdnyit még 2017-ben. Ez több mint a teljes tavalyi árbevételük, ami úgy lehetséges, hogy a munkák egy része átcsúszott 2018-ra, így ezeket vélhetően már idén számlázták le, és az idei árbevételben jelennek majd meg. Rogánéktól a legutóbbi nagyjából 8 milliárdos megrendelést például december utolsó napjaiban kapták, ez szinte biztos, hogy teljes egészében az 2018-as évüket erősíti majd.

 

Ettől függetlenül a számok azért elég jól mutatják, hogy sok piaci bevétele nem lehetett a két cégnek. Ez persze nem meglepő, egy ilyen ütemben növekedő csoportnál ugyanis nem könnyű erőforrásokat rendelni a rohamosan bővülő megrendelésekhez. Ezzel állítólag Balásyéknak is meggyűlt a baja.

Mindenesetre egyelőre tartják a frontot, legalábbis erre utal, hogy a hivatalon keresztül intézett megrendelések nagy részét idén is ők nyerték el eddig. Azaz komoly visszaeséssel 2018-ban sem kell számolniuk, még úgy sem, hogy az új NKOH-s megatender kicsit visszavetette az elmúlt hetekben az állami kommunikációs költést.

 

Balásy egyébként nem vette ki a teljes nyereséget a cégből, amelyek azonban így is szép osztalékot fizettek. A New Land egymilliárddal, a Lounge Design 307 millióval gazdagította egyetlen tulajdonosát.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz állami reklámköltés árbevétel Balásy Gyula Lounge Design New Land NKOH Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Dr. Rékassy Balázs
2023. szeptember 30. 17:08 Élet, Közélet

Vadkapitalista és kommunista egészségügy együttélése mindenki számára vesztes helyzetet teremt

Az elmúlt pár év egészségpolitikai intézkedései nyomán a magasabb fizetések mellett a szolgáltatások színvonala nem lett jobb, a közhangulat javulása se érződik, és az ellátottak száma sem nőtt.

Török Zoltán
2023. szeptember 28. 17:50 Közélet

Németország gazdasági gyengülése egész Európának rossz hír – de mi áll mögötte?

Egyre borúsabbak a kilátások a német gazdaságban, mely a recesszióból még kilábalhat, de hosszú távon komoly kihívásokkal néz szembe.

Stubnya Bence
2023. szeptember 28. 08:24 Közélet

Egyre több ellenzéki párt próbálkozik a vendégmunkásokkal fogást találni a Fideszen

A Mi Hazánk, a Jobbik, a DK, és a Momentum után az MSZP is a vendégmunkások beengedését kritizálja, amiben még a fideszesek szűk többsége is velük van.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 29. 07:30 Világ

A végén még le is győzheti Ficót a szlovák “Momentum”, de Szlovákia sorsát az dönti el, kiknek nem sikerül bejutnia a parlamentbe

Szlovákiában már beállt a kampánycsend a szombati választás előtt, melyet egész Európa árgus szemmel figyel.