Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. március 11. 06:55 Közélet, Pénz

Ez az OLAF-ot is érdekelheti, pár óra alatt lezavarták a 12 milliárd forintos tendert

Miközben az ország nagy része az első tavaszi hétvégére készült pénteken, furcsa tendert hirdetett meg az állam. Összesen 12 milliárd forintra pályázhattak azok a mikro- illetve kis- és közepes vállalatok, amelyek értesültek a megújuló energiaforrást felhasználó beruházásokat támogató hitelprogram (KKV energiahitel) újraindításáról.

A pályázati kiírás megismerésére, a szükséges dokumentumok beszerzésére, és az egész tender megírására kevesebb, mint egy napjuk volt a vállalkozóknak. Normális esetben egy ilyen pályázatra való felkészülés hónapokat vesz igénybe.

Ha valaki azt gondolná, hogy senki sem indult a tenderen, csalódnia kell. A kis és közepes magyar cégek olyan felkészült menedzsmenttel rendelkeznek, hogy felfedezték a pályázati kiírást, elvégezték a hónapokig tartó munkát, és beszerezték a szükséges igazolásokat, mindezt néhány óra alatt. A péntek délután meghirdetett 12 milliárd forintos keretösszegre annyian pályáztak, hogy szombat reggelre túl is igényelték a rendelkezésre álló keretet és az állam felfüggesztette az uniós pályázatot.

Az uniós támogatásokra szakosodott tanácsadó cégek azt mondták nekünk, hogy még a magyar korrupciós viszonyokhoz szokott szakembereket is meglepte a csöndben meghirdetett, majd villámgyorsan befejeződött közbeszerzési eljárás.

„A magyar kormányzat még a látszatra sem adott, olyan gyorsan osztottak ki 12 milliárd forintot, hogy csak azok tudtak részt venni a pályázaton, akik előre értesültek a tenderről”,

– mondta egy forrásunk. Szerinte az Európai Unió csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak az ellenőrzését aligha állná ki ez a projekt. Úgy tudjuk, hogy még egyes bankok sem tudtak, arról, hogy megnyitják a pályázatot. Konkrétabban: az uniós pályázatban résztvevő konzorcium négy tagja, a Takarékbank, a B3 Takarékszövetkezet, az FHB Bank és a Budapest Bank közül kettőnek fogalma sem volt arról, hogy egy napra ismét meghirdetik a programot. Ezzel szemben valakik nagyon jól értesülhettek lehettek.

A kis és közepes cégeknek meghirdetett, megújuló energiás beruházásokat támogató hitelprogramot a magyar állam a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretén belül hirdette meg. A tenderen 1 millió és 1 milliárd forint közötti hitelösszegre lehetett pályázni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsak a magyarok álltak rá az uniós padlássöprésre a régióbanKét év alatt eldöntötte a kormány, hogy melyik cégek kapják meg az összes uniós támogatást.

A tender eredetileg 2016 decemberében indult, eredetileg 30 milliárd forintos keretösszeggel. Azóta többször módosítottak a pályázat feltételein. Fél évvel később, 2017 júliusában felfüggesztették a programot, mert a vállalkozók túligényelték a pályázati forrást. Még abban a hónapban módosította a kormány a hitelprogram dokumentációját és az eljárási rendjét. Tavaly novemberben a termékdokumentáció, decemberben az eljárási rend, majd még abban a hónapban a termékdokumentáció még egyszer módosult. A kabinet idén februárban még egyszer hozzányúlt a hitelprogramhoz, majd március 9-én ismét meghirdette és kevesebb mint 20 óra múlva, március 10-én ismét felfüggesztette pályázatot.

Beszédes, hogy tavaly fél év kellett ahhoz, hogy a 30 milliárdos keretösszeget túligényeljék a cégek, most azonban egy nap alatt sikerült a titokzatos magyar vállalkozóknak túligényelni a 12 milliárd forint forrást. Amikor nyilvános lesz az eredmény, beszámolunk a nyertes cégekről is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz kkv korrupció Miniszterelnökség uniós pályázat uniós támogatások Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Stubnya Bence
2025. április 23. 12:54 Élet, Közélet

Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták

Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.

Bucsky Péter
2025. április 21. 05:50 Közélet

Egy egész szakmára rossz fényt vet a jegybanki alapítványok botránya

Ha a könyvvizsgálón múlik, talán sosem derül ki a baj. Ez azért is rossz jel, mert a magántőkealapok ezermilliárdjainak egy része szintén állami vagyon.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.