Magyarország eszeveszett tempóban hívja le az Európai Unió által biztosított fejlesztési támogatásokat. Ha ennyire kapkodva ítélik oda a pénzt, akkor vajon milyen hatékonysággal fognak azok hasznosulni?
Az EU hétéves költségvetési ciklusokat határoz meg, a 2014-2020-as időszakban Magyarország 8923 milliárd forintnyi uniós támogatást költhet el fejlesztési célokra. Miután az első két év még a projektek véglegesítésével telt, lényegében 2016-tól indult el a pályázatok többsége. Már ebben az évben az egész ciklusra érvényes források felére győztest hirdetett Magyarország, majd tavaly év végére a támogatások 94 százalékát odaítélték.
A kormány tehát két év alatt döntött a hét évre járó uniós támogatások sorsáról.
A Miniszterelnökség a G7-nek elmondta, hogy azóta már 96 százaléknál járunk, vagyis 8595 milliárd forintot kötöttek le a nyertes pályázók. A tárca azzal magyarázta a rohanást, hogy rossz tapasztalatokat gyűjtöttek az előző, 2007-2013-as ciklusban, amikor is, állítják, annyira beszorultak a pénzek és elmaradásban voltak a projektek, hogy a 2010-es kormányváltás után „azonnali intézkedések meghozatalára volt szükség a forrásvesztés elkerülése érdekében”. A Miniszterelnökség szerint csak a gyors pályáztatás és a fejlesztések időben történő megkezdése tudja biztosítania források maximális felhasználását.
„Ráadásul a források minél előbbi kihelyezése élénkítő hatással van a gazdasági folyamatokra, nem beszélve arról, hogy a pénz a legjobb helyen amúgy is a kedvezményezetteknél van, akik így időben meg tudják kezdeni a fejlesztéseket. Ennek megfelelően került ütemezésre a végrehajtás, intézményrendszeri oldalról, amit lehet megtettünk a források elérhetővé tételével és a támogatások nagyarányú odaítélésével, innentől a projektmegvalósításon lesz a hangsúly” – közölte a minisztérium.
Furcsa, hogy más uniós tagállamok nem tartják valós veszélynek a forrásvesztést, és lassabban, időben sokkal kiegyensúlyozottabban használják fel a támogatásokat. Az Európai Bizottság adatbázisa szerint a kelet-európai országok meg sem közelítik a magyarok pénzleosztási intenzitását.
A grafikonból látszik, mennyire kiugró, hogy Magyarországon szinte az összes forrást lekötötték. A többi EU-s ország a támogatások felére tett vállalást, de Románia például csak 36 százalékát ítélte oda a pályázatokon nyerteseknek.
Az uniós támogatásokat először meg kell pályáztatni a szereplők között, majd a győztessel szerződést köt az állam. Ezt követően indul meg a projektek pénzügyi része, a fizetési ütemezés, ami pedig az Európai Bizottságnak küldött nemzetállami számlák kiegyenlítésével ér véget. Vagyis Magyarország még nem költötte el a támogatások egészét, csupán úgy ítélte oda a pénzt, hogy közben rögzítette a kedvezményezettek körét.
Vagyis közel kilencezer milliárd forintról lehet tudni, hogy melyik céghez és szervezethez fog kerülni.
Érdekes az is, hogy hazánk a támogatások 13 százalékát fizette ki, ennél csak Szlovákia, Szlovénia és Horvátország utalt kevesebbet a kedvezményezetteknek, a többi régiós tagállam arányaiban több uniós projektet fizetett már ki. Tehát Magyarország kivételével a többi ország lassabb ütemben dönt a források sorsáról, az uniós támogatások lehívása és kifizetése között arányaiban nincs akkora különbség, mint a hazai pályázatok esetében.
Az uniós forrásokat egyfajta felzárkóztatási támogatásként kapják a tagállamok. Nem teljesen életszerű, hogy a kormány az ötvenes évek padláskisöprésére emlékeztető sebességgel esett neki az EU-s pénzeknek. A hatékony felhasználás sokkal inkább az alapos pályáztatás, és a projektek megvalósításának szigorú nyomon követésével érhető el, és úgy tűnik, hogy a többi tagállam ebbe az irányba mozdult el.
Hogy mennyire sikerült a felzárkózás, jól mutatja a V4-ek a vásárlóerő-paritással finomított egy főre jutó GDP adatsor. Nemcsak a régi tagállamokhoz képest nem sikerült a felzárkózás, de Csehországot kivéve, a régiós vetélytársakkal szemben is nőtt a lemaradásunk.
Arról, hogy az uniós pénzek erőltetett ütemű lehívása milyen károkat okoz a gazdaságnak, a kormány első kézből értesülhetett egy évvel ezelőtt a KPMG tanulmányából. A kabinet által megrendelt több mint ötszáz oldalas elemzés arra jutott, hogy az előző hétéves ciklus forrásait hatékonytalanul költötte el a magyar állam. A tanulmány legfontosabb megállapításai szerint az uniós támogatások nélkül csökkent volna a GDP, a beáramlott 14 ezer milliárd forint támogatás ellenére a magyar gazdaság versenyképessége romlott, a munkaerő elvándorolt, az EU-s források nélkül a gazdaság lényegében összeomlott volna.
Az uniós pénzszivattyúzás kényszerpályára állította a kormányt, miután az elmúlt években szinte semmilyen strukturális reformot nem indított be (egészségügy, oktatás, közösségi közlekedés, versenyképesség), és ma már ott tartunk, hogy a magyar költségvetés fenntarthatósága is nagyban függ az uniós pénzek beáramlásától.
