Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2017. november 18. 08:15 Közélet, Vállalat

Most megnézheted, hogy be van-e jelentve a pincér a szemben lévő étteremben

Eddig is gondoltuk, hogy a fekete foglalkoztatás általános jelenség Magyarországon, de ha ránézünk az alábbi térképre, akkor még nyilvánvalóbbá válik. A NAV a napokban listázta azokat a cégeket és egyéni vállalkozókat, amelyeknél határozatban állapította meg a jogsértést, vagyis azt, hogy nem jelentették be a náluk dolgozóknak legalább egy részét.

A lista 4111 elemből áll, de vannak olyan társaságok és magánszemély vállalkozók, akik többször is szerepelnek rajta. A nyilvántartásból ugyanis csak két év elteltével lehet automatikusan kikerülni, ám azok benne maradnak, akiket ezalatt az idő alatt újra jogerősen rajtakapnak.

A térkép azt mutatja, hogy ahol Magyarországon élnek és dolgoznak, ott a fekete munka is felüti a fejét. Csak néhány kivétel akad, például a gyéren lakott Alföld, a Zemplén vagy a Bakony vadonja, és szerencsére Felcsúton sincs tetten ért fekete munkáltató, de még a környéke is elég nagy fehér foltnak számít.

Iparágban és méretben is nagy a változatosság, a népszerű budapesti fagyizótól az orosházi önkormányzati cégig sokféle vállalkozást láthatunk. De érezhetően sok az élelmiszeriparban, a vagyonőrködésben és a vendéglátásban aktív cég.


(A NAV adatainak egy kis részét a térkép nem tudta értelmezni, de a lista majdnem teljes.)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat fekete munka NAV térkép Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Jandó Zoltán
2025. március 14. 06:07 Közélet, Vállalat

Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa

Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.

Avatar
2025. március 13. 13:04 Adat, Közélet

Többen jelentkeztek tanárnak, de hányan kezdenek majd el tanítani?

Első ránézésre kedvezőek az adatok, sokkal kevésbé népszerű azonban a pedagógus pálya a középiskola után, nappali képzésre felvételizők körében.

Fontos

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.