Hírlevél feliratkozás
Forint Ferenc
2023. november 21. 17:56 Fizetett hirdetés

Hatékonyság és élmény: ezt is nyújtja az e-mobilitás

Egypedálos vezetés, töltésvezérlés mobilapplikáción, hatékonyság: az elektromobilitás új vezetési élményt nyújt.

Az elektromos autózással kapcsolatban általában a zéró emissziós környezeti hatásokat szokták felhozni az egyik különbségként a hagyományos járművekkel szemben. Ugyanakkor vannak további területek is, ahol merőben újat hoznak a mobilitásba a nem belsőégésű motorral hajtott autók. Ilyen a vezetési élmény, illetve a hatékonyság is – utóbbi nemcsak az energiafelhasználásban, de a flottakezelésben is tetten érhető.

Egy autó beszerzése során az egyik legfontosabb tényezőt a vételár mellett a fenntartási költség jelenti. Ebben pedig jelentős különbség mutatkozik az egyes hajtási technológiák között. A legnagyobb eltérés az elektromos járművek javára – a belső égésű motoros autókhoz képest –, hogy  kevesebb kopó-forgó alkatrészből áll. Ez jóval alacsonyabb szervizelési költségeket is jelent, és nincs szükség olajcserére sem, amely az egyik leggyakoribb szerviztétel.

Ugyanezek a költségek egy céges gépjármű flotta üzemeltetésénél többszörözve jelentkeznek, ezért a járműparkkal rendelkező kis- és középvállalatok számára is fontos költségelőny lehet a szervizdíjak mérséklődése. Számukra az E.ON E-flotta mindemellett azért is előnyös, mert saját eszköz beruházás nélkül is azonnali megoldást képes nyújtani a felmerülő mobilitási igényekre, azok változására és kiszámítható költségként jelenik meg a cég életében.

Szintén az üzemeltetéshez kapcsolódó előny, hogy – a nyilvános töltőhálózaton elérhető egyen- és váltóáramú gyors-, villám-, és ultragyorstöltők használata esetén is –, a töltéshez használt elektromos energia még az elmúlt időszak drágulását figyelembe véve is jelen cikk megjelenésének időpontjában olcsóbb egy kilométerre vetítve, mint a fosszilis üzemanyagok. A töltőhálózat nemzetközi és hazai szinten is folyamatosan fejlődik, az E.ON szakmai támogatásával és nemzetközi hátterével pedig most bármelyik vállalat akár a saját E-töltő hálózatát is kiépítheti.

A zéró emissziós autózás mindezeken túl teljesen új vezetési élményt nyújt a belső égésű motoros autókhoz képest, hiszen alacsony fordulattól maximális nyomaték leadására képes, ezzel dinamikusabbá téve az autó gyorsulását. A szennyezésmentes üzemelés azt is magával hordozza, hogy szinte hangtalanul lehet suhanni a városban. Az indítás is halk, csupán a fedélzeti rendszer csippanása jelzi, hogy a gép készen áll az indulásra.

Menet közben a legnagyobb különbséget az úgynevezett egypedálos vezetés jelenti. Ennek lényege, hogy az elektromos autókban is van ugyan fékpedál, ám azt sokkal ritkábban kell használni, ugyanis ezek a gépjárművek képesek a motorféküzem során felszabaduló mozgási energiát visszatáplálni a hajtóakkumulátorba. Mivel ennek a regeneratív fékezésnek az ereje változtatható, így a gázpedál felengedésével akár olyan mértékű lassulás (és energiavisszanyerés) történhet, ami városi közlekedés esetén csak veszélyhelyzetekben teszi szükségessé a fékpedál használatát.

Az elektromos autózást könnyíti még a fedélzeti és töltőrendszerek távoli elérése: a legtöbb utazással kapcsolatos adatot és funkciót akár távolról, interneten keresztül okostelefonról is lehet vezérelni, sőt, a töltési folyamatot otthoni e-töltő rendszer esetén időzíteni is lehet, ráadásként pedig a korábbi töltések adatai is megtekinthetők a mobilalkalmazásban. Sőt, a drivE.ON alkalmazás azzal is kényelmesebbé teszi az e-autós mindennapokat, hogy a költésért saját regisztrált bankkártyával is lehet fizetni.

A cikk megjelenését az E.ON támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Fizetett hirdetés Olvasson tovább a kategóriában

Advertisement

Fizetett hirdetés

Forint Ferenc
2023. április 3. 13:54 Fizetett hirdetés

Fa, ócskavas, veszélyes áru – több tízezer kamiont vált ki a vasút

A veszélyes áruk kezelésére szigorú szabályok vonatkoznak, ezek a technológiák rendelkezésre állnak a vasúti fuvarozásban, de nincsenek kiépítve a kamionok számára.

Forint Ferenc
2023. január 23. 08:29 Fizetett hirdetés, Vállalat

Ön tudja, melyik autómárka volt tavaly a magyarok kedvence?

2020 óta őrzi elsőségét a piacon a márka, 2022-ben azonban a teljes magyaroroszági személyautó- és kishaszongépjármű újautópiacon is az első helyen végzett.

Forint Ferenc
2022. december 22. 13:37 Fizetett hirdetés

Csapatjátékosok, akik szembemennek az előítéletekkel

A munka világában egyedül a teljesítménynek van szerepe és annak, hogy ez fenntartható legyen. Ugyanakkor tény, hogy egy nő számára tovább tart felsővezetői posztba érni, és bár a gyermekvállalás is lassítja ezt a folyamatot, de alapvetően a női vezetőkkel szemben még mindig több a fenntartás és kérdés” – véli Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, aki távolról sem az egyedüli nő a cég felsővezetésében.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Bucsky Péter
2023. december 8. 10:04 Támogatói tartalom

Budapesti tudásközpont segíti a multikat a karbonlábnyom csökkentésében

A bizonyíthatóan fenntartható beszállítók az új európai uniós szabályozás miatt előnybe kerülhetnek az ökológiai lábnyommal kevésbé törődő versenytásaikhoz képest.

Torontáli Zoltán
2023. december 7. 18:14 Adat, Élet

Régen stabilan 17 ezer forintba került a nagy bevásárlásunk, most stabilan 24 ezer lett

A közepesnek tekinthető nyugdíjnak egy hónapban több mint a felét alapvető élelmiszerekre kell költeni.