Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. március 21. 04:34 Adat, Élet

Kis magyar Depeche Mode infláció, így nőtt 39 év alatt 260-szorosára a jegyek ára

A Depeche Mode 1985 óta összesen 13 alkalommal járt Magyarországon, és mivel 1988-ban egymás utáni két napon dupla koncertet adott, a most márciusi lesz a 15-ik itteni fellépése. Amellett, hogy bemutatjuk a jegyárak inflálódását, az Arcanum segítségével megnéztük, hogy miről írtak a koncert napjain a magyar újságok, mi volt a fő gazdasági-politikai téma, ami uralta aznap a híreket.

1985. július 23.

Jegyár: 150 forint.

„Angol pop-együttes Budapesten” címmel többek között a Magyar Hírlap is átvette azt az MTI hírt, amely regisztrálta, hogy a Depeche Mode, amelynek tagjai „bőséggel alkalmazzák a szintetizátor kínálta technikai lehetőségeket” fellép Budapesten.

A koncertet az akkor Volán pályának nevezett (ma Budai II. László) atlétikai és focistadionban tartották, lényegében a város szélén, ami az esemény szubkulturális beágyazottságát is jelzi. Egy évvel korábban a Motörhead is itt játszott. Akkoriban a nagyobb érdeklődésre számot tartó nyugati koncerteket, amelyekből persze csak elvétve akadt, a (mai Papp László Sportaréna helyén álló) Budapest Sportcsarnokban, a Kisstadionban, esetleg az MTK pályán rendezték.

A koncert napján a Magyar Hírlap például arról is írt, hogy egy szentendrei régiségkereskedő kezdeményezésére az IBUSZ (utazási iroda) már három éve szervezi, hogy rajta keresztül a nyugati turistákat kiszolgáló magyar üzletek hitelkártyát is elfogadhassanak, és már 630 helyen van erre lehetőség.

A dollár középárfolyama 49,8 forint volt.

Apróhirdetés: Rózsadombi, új, luxus kivitelű, háromszobás, nagy garázsos, négylakásos társasházi öröklakás, 77 nm-es, azonnali költözéssel eladó. Ára 2 500 000 Ft. Érdeklődni csak este 8 órától. Zöldlomb utca.

1988. március 9-10., Budapest Sportcsarnok (dupla koncert)

Jegyár: 340 forint.

A Pesti Műsor (amely akkoriban a kulturális programokat listázó-ajánló országos hetilap volt) címlapján hozta az együttes képét, és beharangozójában azt írta, az üzérkedés miatt „kincset érnek” a jegyek, és az utcákon „minden gazdasági depresszió ellenére” láthatóan egyre több a mode-os „ami persze korántsem egyenlő a módossal”.

Az első koncert napján az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal épp bejelentette, hogy megalakult az úgynevezett bérklub, 270 taggal. A klubtagok úgy emelhették a dolgozók bérét, ahogy szükségesnek látták (vagyis önállóan dönthetnek erről, nem pedig a központi utasítások szerint). A klubba 361 gazdálkodó egység jelentkezett, de 91-et nem vettek fel, mert nem teljesítették a szigorú feltételeket. El kellett ugyanis érni legalább 13 százalékos vagyonarányos nyereséget úgy, hogy nem részesült az egység nem normatív támogatásban, nem volt lejárt fizetési kötelezettsége, és az elmúlt két évben nem marasztalták el tisztességtelen áremelés (!) miatt.

A dollár középárfolyama 47,68 forint volt.

Apróhirdetés: Zamárdiban a víztől 50 méterre, kiválóan felszerelt, közművesített 35 nm-es nyaraló 90 négyszögöl kerttel, 1,6 millió forintért eladó.

1993. július 27.

Jegyár: 1600 forint.

A Népszabadság az MTK pályán (ma Hidegkuti Stadion) tartott koncert beharongozójában azt írta, „A harmincas éveikben járó zenészek rajongótábora a 12 évesektől a negyvenesekig terjed, de elsősorban a ’80-as évek karrierista yuppie-kultúrájától megcsömörlött, az élet komoly kérdései iránt érdeklődő, dekadenciára és melankóliára hajló, poézist kereső fiatalok köréből kerül ki.”

A koncert napján a Népszabadság Orbán Viktor aktuális bálványosfürdői beszédét ismertette, amelyben akkor még mai szemmel nem voltak meredek fordulatok. A Fidesz elnöke „kijelentette, hogy amennyiben pártja megnyeri a jövő évi választásokat, a jelenlegi magyar külpolitika irányvonalán nem változtatnának, pontosabban csupán taktikai jellegű módosításokat eszközölnének.” Ez az Antall-kormány alatti időszak volt, amikor kétoldalú alapszerződésekben rögzítették a szomszédos országokkal a rendszerváltás utáni új diplomáciai kapcsolatok alapjait, és bár a Fidesz ezt nem tartotta igazán jó megoldásnak, de jobb mint a semmi alapon konstruktívan megszavazta. 1994-ben pedig nem nyerte meg a választásokat.

A KSH akkori júniusi adatai szerint egy városi kétgyermekes család 43 900 forintból élhetett meg, a községekben 41 300 forintra volt ehhez szükség.

A dollár középárfolyama 95,76 forint volt.

Hirdetés: Szuper ajánlat! Július 29-től 60 perces normál Eurostar magnókazetták JVC szalaggal 49.0 Ft-os reklámáron kaphatók a Centrum Áruházakban, amíg a készlet tart!

2001. szeptember 12.

Jegyárak: 6900-7900 forint között.

A korabeli lapokból kiderül, hogy a szervezők ezúttal alaposan alábecsülték az igényeket, a koncertet a 15 ezer fős Kisstadionba vitték, ám már augusztus elejére elfogyott az összes jegy, ami a viszonylag magas jegyárak fényében meglepetés volt. Ekkor azonban már nem lehetett változtatni a helyszínen.

A híreket természetesen a World Trade Center ikertornyai elleni egy nappal korábbi terrortámadás, és annak beláthatatlannak tartott következményei uralták. Épp aznap jött ki azonban a KSH augusztusi inflációs jelentése is, amely alapos meglepetést okozott. Az árak egy hónap alatt 0,2 százalékkal csökkentek, erre évek óta nem volt példa, az éves adat pedig 8,7 százalékra esett vissza, ami akkoriban 2,5 éve nem látott rekordnak számított. Akkor ugyan még nem lehetett tudni, de a Fidesz-Kisgazda-MDF koalíció, vagyis az első Orbán-kormány utolsó éve volt ez. A stabilizálódó gazdasági környezet a koalíciónak nem volt elég a 2002-es választások megnyeréséhez.

A dollár középárfolyama 280,9 forint volt.

Apróhirdetés: 1990-es, jó állapotban lévő dobozos Barkas eladó 150 000 Ft + áfa áron. Ford Transit tehergépkocsi, 1990-es, 1 000 000 Ft-ért eladó.

2006. március 21.

Jegyárak: 7900 – 12900 forint között.

2006-ra a DM koncert hírértéke már láthatóan erősen megcsappant, a lapok csak rutinszerűen ismertetik, hogy világsztárok jönnek a Papp László Arénába, a jegyek szokás szerint pillanatok alatt elfogytak, sőt olyan nagy a kereslet, hogy júniusra is lekötöttek egy második időpontot a Puskás Stadionba (amely nem a mai Puskás, hanem még az átnevezett, kissé omladozó egykori Népstadion volt).

Ezen a napon épp arról folyt a belpolitikai vita és üzengetés, hogy a kormánykoalíciót (az SZDSZ mellett) vezető MSZP vagy az ellenzéki Fidesz szervezte rá a másikra a parlamenti választások előtti utolsó hétvégére, ugyanarra a napra, április 2-ára a saját budapesti utcai nagygyűlését. A lapok tele voltak a két nagy párt választási ígéreteinek összehasonlításával. Az MSZP szociális rászorultság alapján ígért kedvezményes gáz- és áramtarifát, a Fidesz mindenkinek egységesen megvágta volna az elektromos áram díját 10 százalékkal, a távfűtését egyharmaddal, a gázt pedig legfeljebb inflációval emelte volna.

A dollár középárfolyama 215,2 forint volt.

Hirdetés: Figyelem! Devizahitel kifizetéséhez kedvező feltételekkel ajánljuk a forint alapú hitel felvételét. Még nem késő, segítünk átgondolni! Bárhol lakik, keresse lakóhelyéhez legközelebb lévő kirendeltségünket. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága.

2006. június 12.

Jegyárak: 8900- 14900 között.

Az újságok többsége ezúttal már tényleg csak az MTI rövid, tömör, pár mondatos hírének szinte kötelező átvételével tudta le a tájékoztatást, megemlékezve arról, hogy a Puskásban talán már elférnek annyian, amennyien az együttesre kíváncsiak.

„Véleményem szerint az euróbevezetés ideális ideje valahol 2010 közepe és 2011 közepe-vége között van” – mondta pár nappal korábban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki kamatcsökkentést és gyengülő forintot várt. Ez akkor azt jelentette, hogy az euró korábban tervezett 2010-es bevezetéséhez főleg az elszálló államadósság miatt az ország nem tudja teljesíteni a feltételeket, és az leghamarabb csak 2011, de lehet, hogy csak 2012-től kerülhet sorra. Így az már a következő választási ciklusra tolódott volna, a kormány azonban már ezt a ciklust sem töltötte ki, 2009-ben jött a Bajnai Gordon féle szakértői kabinet, de az is csak a 2010-es Fidesz győzelemig vitte a stafétát.

A dollár középárfolyama 205,9 forint volt.

Közlemény: „A Dorogi Futball Club közli, hogy a 2005. évben a Tisztelt Adófizető magánszemélyek egy része egyesületünk szervezetét jelölte meg kedvezményezettként személyi jövedelemadója egy százalékával. A felajánlott összeg 45798,- Ft,, melyet sportfelszerelések vásárlására fordított az egyesület. Ezúton mondunk köszönetet, és reméljük, hogy a jövőben is megtisztelnek támogatásukkal.”

2009. június 23.

Jegyárak: 9900 – 18500 forint között.

Az Élet És Irodalom ezúttal egészen komoly zenei-történeti elemzéssel vezette fel ezt a koncertet, Végső Zoltán írása így zárul: „A DM Magyarországon mindig többet jelentett egy egyszerű pop-rock csapatnál, itt vallásos áhítat övezi őket. De akkor sem túloznánk, ha az elmúlt negyedszázad könnyűzenei közízlés-változásainak vizsgálatakor a Depeche Mode-ot tekintenénk állandónak – mert az biztos, hogy a zenekar iránti lelkesedés nálunk kiolthatatlan.”

A koncert előtti napon választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást legfelsőbb bírónak, ami egyrészt azért volt fejlemény, mert a politikai huzavonák miatt négy jelöltállítási és megválasztási kudarc után akkor már egy éve betöltetlen volt a poszt, másrészt viszont Sólyom László köztársasági elnöknek már eredetileg is Baka volt az első jelöltje.

A Magyar Nemzet arról írt, hogy a jövedéki adó és az áfa emelése miatt nyáron ugyanannyiba fog kerülni a benzin (289 forint) és a dízel (270 forint), mint egy évvel korábban, pedig a világpiaci ár időközben a felére esett (az üzemanyag adótartalma ugyanakkor még az emelések után sem volt arányaiban kiugró nemzetközi összehasonlításban). Ekkor jelentett fizetésképtelenséget a SkyEurope légitársaság, és ez akkor  jelentős tényező volt abban, hogy a piacon a Wizz Air könnyebben terjeszkedhetett tovább.

A dollár középárfolyama 200,6 forint volt.

A Kelet Magyarország újság szolgáltatása: „Szeretné jókívánságait SMS-ben elküldeni és a Kelet-Magyarországban, valamint a Szabolcs Online-on megjelentetni? SMS-ét kezdje így: kik majd hagyjon egy szóközt, és írhatja is jókívánságát, üdvözletét szeretteinek, ismerőseinek. Példa: kik Sok boldog névnapot kívánunk a nyíregyházi Kovács Pálnénak. Böbéék! …A trágár, obszcén, a hatályos jogszabályokat, az Inform Média üzletszabályzatát vagy a közerkölcsöt sértő SMS-ek nem kerülnek megjelentetésre, az emelt díjas SMS árát nem térítjük vissza.”

2010. január 11.

Jegyárak: 9900 – 18500 forint között.

A Népszava beharangozó írásában a szervező marketing igazgatója, Márkus Éva a magyar rajongók kitartó szeretete mellett azzal indokolta a rövid időn belüli újabb koncertet, hogy „a nyári stadionturné után eleve arénaturné volt tervben, és olyan városokba is visszamentek, mint Berlin, Párizs, London vagy Prága, kiegészítve azokat a piacokat, ahol csak a kisebb, sportcsarnok koncerttel lépnek fel”.

Ezen a napon Robert Fico szlovák kormányfő az MTI tudósítása szerint azt mondta, országának fel kell készülnie arra, hogy az áprilisi választást Magyarországon a Fidesz nyeri, amely – mint a szlovák kormányfő fogalmazott – „a nagymagyar sovinizmusra és nacionalizmusra orientált párt”. „Nekünk erre fel kell készülnünk, védelmeznünk kell Szlovákiát, mert Szlovákia kemény tűz alatt lesz.” Fico leszögezte, hogy kész kommunikálni a magyar kormánnyal, de „A nagy magyar nacionalizmust azonban nem fogadhatom el, azt, hogy Magyarország önmagával határos. Nem fogadhatom el, hogy a képviselők Nagy-Magyarországot ábrázoló címkét hordanak autóikon, mely szerint Szlovákia mint ország gyakorlatilag nem is létezik”.

A dollár középárfolyama 184 forint volt.

A Komárom-Esztergom Megyei Hírlap közleménye: „Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett ingyenes lakossági apróhirdetések mennyisége miatt a faxon küldött hirdetéseket nem áll módunkban megjelentetni. Abban az esetben, ha meghatározott napra, sürgősséggel kérik a hirdetést, úgy előfizetőinknek is soronként ötszáz forintba kerül, ugyanúgy, mint azon kedves megrendelőinknek, akik nem előfizetői lapunknak.”

2013. május 21.

Jegyárak: 9900 – 22900 forint között.

A koncertet ismét a Puskás Stadionban rendezték, amely akkor a Ferencváros focicsapatának ideiglenes hazai pályája is volt. A Fradi a Depeche Mode miatt Győrbe utazott, ahol 2-0-ra verte az MTK-t. A nyomtatott napilapok gyakorlatilag nem foglalkoztak a koncerttel.

Ezen a napon a Népszabadság arról írt, hogy a Fidesz-kormány által első körben 10 százalékra meghúzott rezsicsökkentés után Németh Lászlóné akkori nemzeti fejlesztési miniszter azt fejtegette, „egyes külföldi közműszolgáltatók tulajdonosai felkínálnák hazai érdekeltségeiket az államnak, ha valóra válik a kormány elképzelése, miszerint újabb tíz-, de akár harmincszázalékos rezsicsökkentésre is sor kerülhet”.

A dollár középárfolyama 225,6 forint volt.

Hirdetés a Zalai Hírlapban: „Megnyerte a Trafikos Pályázatot? Kevés az információja az ügyintézés elkezdéséhez? Nem tudja milyen határidői vannak? Nem tudja, hogy álljon neki? Nincs tisztában a jelentési kötelezettségeivel? Mi segítünk!”

2017. május 22.

Jegyárak: 9900 – 32900 forint között.

Ez volt az első alkalom, hogy a Groupama Aréna koncerthelyszínként debütált, de a 444 beszámolója szerint ez nem minden jegyvásárlónak okozott felhőtlen örömöt.

A KSH épp ekkor adott ki egy 2016-ra vonatkozó felmérést, amelyből kiderült, hogy a magyarok a tízes skálán 6,1 pontra értékelték az általános elégedettségüket, amelynél lehangolóbb adat csak Bulgáriában volt. Ez annak ellenére volt így, hogy a reálkeresetek akkor már 2010 óta 24 százalékkal nőttek, és ezen belül a Fidesz gazdaságpolitikájának következtében leginkább  a nagycsaládok jártak jól. Több mint másfél millió magyar, a lakosság mintegy hatoda élt súlyosabb nélkülözésben.

A dollár középárfolyama 276,3 forint volt.

A nyomtatott sajtóból ekkorra már szinte teljesen kikoptak az apróhirdetések és a közlemények.

2018. február 2.

Jegyárak: 12900 – 32900 forint között.

Ebben az időszakban bő egy év alatt háromszor adott koncertet az együttes Magyarországon, de a februárra szóló jegyeket annak ellenére is megint elkapkodták, hogy akkor már lehetett tudni, a 2018-as soproni VOLT Fesztiválon is lesz lehetőség megnézni őket.

Ezen a napon a Világgazdaság arról írt, hogy a lakosság bőszen, a vártnál legalábbis jóval bőszebben veszi fel a lakás- és fogyasztási hiteleket. A lap egy másik cikke viszont éppen arról szólt, hogy a harminc év felettiek legfeljebb csak három hónapig tudnának megélni a megtakarításaikból, ha arra szükség lenne, és a nyugdíjra nem nagyon takarékoskodik senki, annak ellenére sem, hogy akkori értéken 150-160 ezer forintos havi nyugellátmányt tartanának szükségesnek.

A dollár középárfolyama 247,8 forint volt.

2018. június 26. VOLT Fesztivál

A koncert a fesztivál első napján volt, előtte többek között Vad Fruttik, Belga és Pál Utcai Fiúk fellépőkkel. A további napok fő attrakciója az Iron Maiden, Steve Aoki és az Avenged Sevenfold voltak.

A hvg.hu ezen a napon arról írt, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU), amelynek működését korábban a kormány lényegében ellehetetlenítette, úgy döntött, elhagyja az országot, és Bécsbe helyezi át a fő tevékenységét, Budapesten pedig csak jelképesen tartja fenn a tevékenységét.

A dollár középárfolyama 278,9 forint volt.

2023. július 28.

Jegyárak: 16100 – 35200 forint között.

A Litera irodalmi magazin a Puskásban rendezett koncert kapcsán újraközölte (a 2019-ben elhunyt író-költő) Térey János fiatal korában írt, az 1993-as Depeche Mode koncertről szóló erősen kritikus beszámolóját.

Orbán Viktor a pénteken szokásos, Kossuth rádiónak adott beszélgetésében elég nagyot ment, kijelentve például, hogy a magyarok 1100 éves flow-ban vannak, a multinacionális vállalatok egyszerűen nyerészkednek Magyarországon, az EU pedig Ukrajnának adhatta oda azt a pénzt, ami Magyarországnak járna (mindegyik állítást erősen szétszedte a nap folyamán az online média).

A dollár középárfolyama 350,2 forint volt.

2024. március 26. (MVM Dome)

Jegyárak: 21100 – 39100 forint között.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet Depeche Mode dollár infláció jegy koncert. zene Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. április 21. 04:36 Élet

Kivételes szerencsével léphettek be a 90-es évek közepe után született fiatalok a munkaerőpiacra

A gazdasági fellendülés időszakában pályára lépő fiatalok viszonylag könnyen találtak munkát jó fizetés mellett, kérdés, hogy ez miként hat a motivációjukra.

Gergely Péter
2024. április 20. 04:31 Pénz

Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát

A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.

Váczi István
2024. április 19. 04:34 Világ

Romba dőlnek az orosz remények Ukrajnában?

Jelenleg szinte minden harctéri körülmény az oroszoknak kedvez, az eddig elért eredményeik mégis szerények, miközben az ukránok lőszerhiánya hamarosan enyhül.