A cikk az Arcanum adatbázisának felhasználásával készült.
A magyar gazdaságpolitika jelenlegi legfontosabb vitája, hogy érdemes-e magasabb inflációt és költségvetési hiányt elfogadni a dinamikusabb növekedés érdekében, illetve egyáltalán értelmes-e ez a kérdés, lehet-e hosszabb távon is nagyobb gazdasági növekedést „vásárolni” ezek árán.
A növekedéspárti oldalt leghangosabban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter képviseli, aki a magas nyomású gazdaság híveként azt mondja (leegyszerűsítve), hogy érdemes lehet a jegybanki célsáv tetejét jelentő 4 százaléknál valamivel magasabb inflációt tolerálni, mert ez – az ilyen környezetben is fenntartott alacsony kamatokon keresztül – segíti a gazdaság növekedését. Emellett pedig a költségvetési hiánnyal kapcsolatban is lazább hozzáállást szorgalmaz.
A másik oldalt a Magyar Nemzeti Bank képviseli, amelynek következetesen az a szakmai álláspontja, hogy már a kérdésfelvetés is rossz, a magas infláció pont hogy gátolja a fenntartható gazdasági növekedést, és ennek újraindulási feltétele az árstabilitás elérése. (Ami a gyakorlatban nem nulla százalékot jelent, hanem a 2-4 százalékos célsávon belüli értéket.) A magasabb költségvetési hiány pedig – ha közben más feltételek nem változnak – magasabb inflációhoz vezethet.
Ezekkel a vitákkal kapcsolatban érdemes felidézni az első Orbán-kormány 1998 és 2002 közötti időszakát, amikor a korábbi csúcsokról ugyan jelentősen lejjebb ereszkedett az infláció, de aztán beragadt 10 százalék körül, ami még mindig magasnak számított.
Már csak azért is érdekes ez, mert az akkori gazdaságpolitikai döntéshozók többsége ma is az. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanezt a posztot töltötte be 2001-2002-ben, Matolcsy György jegybankelnök pedig gazdasági miniszter volt ugyanebben az időszakban Orbán Viktor kormányában.
Ma már nehéz ilyesmit elképzelni, de az első Orbán-kormány egy olyan infláció elleni paktumot szorgalmazott, ami a béremeléseket is korlátok közé szoríthatta volna az infláció mérséklése érdekében.
Az elképzelés szerint a béremelés mértéke az ezredfordulót követő öt-hét évben a GDP-bővülés ötven százalékát érhette volna el, ám ehhez a kormányzat, a társadalom és a gazdaság szereplői közötti kooperációra lett volna szükség. Az ötlettel kapcsolatban a Magyar Nemzet korabeli lapszámaiban is élénk vita zajlott, ahol többen kiálltak az alapkoncepció mellett, ám az együttműködő légkör hiányában nem látták reálisnak.
Nem lehet kizárni, hogy ez is szerepet játszott benne, mindenesetre a kormány elvetette az ötletet, hiszen példátlan módon emelte a minimálbért 2001-2002-ben, szembetűnőek az alábbi grafikon kiugró kék oszlopai ezekben az években:
A paktum helyett az infláció végül jórészt külső hatásoknak és a forint erősödésének köszönhetően torpant meg a ciklus végére. A dotkomlufiként is emlegetett, alapvetően az amerikai technológiai cégek részvényeit érintő tőzsdei válság mellett az európai gazdaságok is lelassultak, így csökkentek az exportárak és az importált infláció (jórészt a kőolaj áresése miatt). Emellett 2001 tavaszán a forint árfolyamsávját kiszélesítette a jegybank, majd az 1995 óta tartó csúszó leértékelést megszüntette 2001 októberében, a magyar fizetőeszköz jelentős erősödését okozva.
Az érdemi kormányzati közbelépés hiánya mellett (amit jól mutat, hogy 1999 és 2001 között lényegében változatlan szinten, 10 százalék körül ragadt az infláció)
az expanzív, vagyis költekező és magas növekedési célt kitűző költségvetési politika volt jellemző,
aminek veszélyeit az ellenzéki politikusok mellett például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is jelezte. Noha fordulat már e tekintetben nem következett be a 2002-es kormányváltásig, a Pénzügyminisztérium egyetértését fejezte ki az IMF jelentésével a Népszabadság beszámolója szerint.
Lényegi különbség az inflációval kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban a mai körülményekhez képest, hogy az első Orbán-kormány idejében Magyarország a 2004-es európai uniós csatlakozás előtt állt, és a monetáris unióba való belépés (az euró bevezetése) reménye is kecsegtetett. Az uniós integráció feltétele volt azonban az európai léptékű infláció elérése, így még a 2002-es kormányváltás előtt is napirendben volt a már említett antiinflációs paktum potenciális bevezetése, igaz, ekkor már elsősorban a jegybank monetáris politikájától várta a kormány az árak stabilizálódását. Ugyanakkor a forint hirtelen erősödése kikezdte az exportáló vállalkozások és a magyar munkaerő versenyképességét nemzetközi viszonylatban, amin épp a jövedelmek elinflálódása és a forint gyengülése segíthetett viszonylag fájdalommentesen.
Élet
Meglepő városokban kell keresni a leggyorsabban dráguló lakótelepi lakásokat
Az abszolút listán Pest és Debrecen kiszorította Győrt és Sopront, de a leggyorsabb áremelkedés Komlón, Várpalotán, Miskolcon és Szegeden ment végbe.
Feles reggelire, cigi helyett Xanax, ebben a közegben indul kirakatháború a drogok ellen
Nem várható kedvező változás a kábítószer-ellenes felbuzdulástól, az egymilliárdos kocsmaprogramnak pedig nagyon rossz az üzenete szakemberek szerint.
Temetik az otthoni munkát, de éppen most alakul ki a mindenki számára hasznos formája
Szigorításról szólnak a hírek, pedig stabilizálódik a távmunka szerepe, és egyre inkább látszik, hogy hány irodai nappal kerülhetők el a hátrányai.
Fontos
Európában a klímavédelem nyírta ki az olcsó kisautókat, Amerikában Trump vámjai fogják
Az áremelkedés miatt jellemzően az olcsóbb és kisebb típusok tűnhetnek el az amerikai autópiacról. Ilyeneket már Európában is egyre nehezebb találni.
Lemarad a gazdaság a népesség növekedése mögött, ha nem csökken Afrika kizsákmányolása
A nehézségekben a rossz kormányzási gyakorlatoknál is nagyobb szerepe lehet az adóelkerülésnek és az egyoldalú kereskedelmi kapcsolatoknak.
Olyasmiről árulkodhat a rekordalacsony születésszám, amiről a kormány hallani sem akar
Ha folytatódik a kedvezőtlen tendencia, az arra utalhat, hogy a családtámogatások csak előrehozták az amúgy is tervezett gyermekek megszületését.
