A magyarok negyven százaléka dolgozik olyan munkabeosztásban, ami megnehezíti a szociális életét
Magyarországon a munkavállalók 37 százaléka dolgozott “antiszociális” munkaidőben 2021-ben, tehát úgy, hogy például éjszaka vagy hétvégén is dolgoznia kellett, vagy úgy, hogy a munkaideje hetente vagy havonta folyamatosan változó beosztás szerint szerveződött (az adatok kattintva böngészhetőek).
Az uniós átlag 32 százalék volt, az EU-ban a legtöbb embert Máltán, Görögországban és Cipruson érinti ez a jelenség, a legkevesebb embert pedig Svédországban, Finnországban és Dániában.
Az elmúlt években egyes szolgáltató szektorok átalakulásának és új, nagyobb rugalmasságot igénylő munkaszervezés terjedésének hatására nőtt az ilyen munkaidőben dolgozók aránya – derül ki a Eurofound kutatóintézet jelentéséből.
Végül 15 napig volt érvényben hőségriasztás, de hétfőre is meg lehetett volna hosszabbítani. Az abszolút melegrekord nem dőlt meg, de sok más csúcs igen.
Ha viszont a cég korábbi nyilatkozataival összhangban helyieket vesznek fel, akkor megtérülhet az állami ösztönzés, hiszen majdnem 10 ezren keresnek munkát a megyében.