(Amikor elkészítettük riportunkat a Madridi úton, úgy volt, hogy heteken belül be kell zárniuk, ám tegnap este jött a váratlan és pozitív fordulat: a szálló „csodával határos módon” június 4. után is tovább működhet. A bezárásra utaló néhány kifejezést meghagytunk a cikkben.)

Szandi végül akkor törli ki óvatosan a könnycseppet a szeme sarkából, amikor az idős lakókról beszél. „Van egy nyolcvan fölötti házaspár, a néni mindig sír, hogy ő nem akar továbbmenni… Találtunk nekik helyet egy kisebb, menekültek számára fenntartott panzióban, ahol többnyire idősek élnek, szép környezetben. Itt a negyedik kerületben is sétáltak délutánonként. Nem tudom, az orgonát honnan szedték le múlt héten”, mondja. Itt már szinte nevet. „Emlékszem egy idős házaspárra tavalyról, itt a padon várták a Bécsbe tartó buszt, némán, fogták egymás kezét. Megrendítő volt, látszott, mennyire nem akarnak továbbmenni egy új ismeretlenbe azok után, amit átéltek.”

Az ország legnagyobb kapacitású menekültszállója, „a madridi” első emeletének „szupermarketében” állunk, itt legalábbis így hívják ezt a szobát. Padlótól plafonig fémpolcokon vitaminok, gyógyszerek, tisztasági betétek, szappanok, fogkefék, kistubusos fogkrémek állnak tucatjával. Egy nő pelenkáért jön be, de hiába keressük, a legkisebb méret pont elfogyott. Elviszi az eggyel nagyobbat, a beszélgetést angolra fordítással segítő másik nő szerint azt mondja, jól fog jönni ez is, ha megyünk Ukrajnába. Nem tudom, komolyan mondja-e, de egyébként is csak arra tudok gondolni, hogy a csecsemőnek majd évek múlva vajon mit fognak jelenteni azok a szavak, hogy Ukrajna, menekültszálló, Madridi út.

„Hol is tartottunk?”, fordul felém Szandi – vagyis Végh Alexandra, a szálló egyik vezetője –, miután kimentek, de nem tudom a választ.

Férfi lakók nőnapi köszöntése. Fotó: Migration Aid

Ott tartottunk, hogy a teljes mértékben civil alapon, adományokból és rengeteg önkéntessel a háború kitörése óta működő, több száz férőhelyes, mind kapacitását, mind forgalmát tekintve legnagyobb magyar menekültszállót június 4-én forráshiány miatt bezárják. Úgy tűnt, hogy a szervezet nem tudja tovább fizetni az egyébként kedvező és egyszer már csökkentett bérleti díjat, ami még az – eredetileg munkásszállónak szánt – épület két felső emeletének lezárása után is több mint 10 millió forint.

A pozitív fordulat tegnap este jött, amikor a Facebookon bejelentették,

a menekültszállásunkon megfordult közel 15 ezer ember, és az őket segítő sok ezer önkéntes, támogató egy hatalmas, valódi, és összetartó közösséget alkot. Ez a közösség elérte, hogy a következő hónapokban is működhessen a Madridi.

Krízis, tranzit

A szállóban jelenleg is mintegy 80-an élnek, többségük hónapok óta, családok, párok. Amikor még úgy volt, hogy a szálló bezár, néhányan Lengyelországba terveztek menni, a civilek a többieknek igyekeztek helyet találni más kisebb szállón vagy valamilyen kedvező albérletben. A madridin élő menekültek nagy része sokat tett az elmúlt hónapokban azért, hogy integrálódjon a magyar társadalomba. „A családokban van aktív kereső, a gyerekek óvodába-iskolába járnak, de így is nehéz lakást találni Budapesten”, mondja Alexandra, miközben megmutatja a mosodát, pihenő-tanuló szobát, élelmiszerraktárat, alagsori irodát, amiben az irodaszernél lényegesen több a használt játék, orvosi eszköz. A sarokba valaki jó pár mankót támasztott le.

A Migration Aid menekültszállója a Madridi úton. Fotó: Migration Aid

Alexandra a háború előtt a vállalati szektorban dolgozott, de a háború kitörése után, a menekültek tömeges megjelenésekor úgy érezte, nem elég neki, ha a Nyugati pályaudvarra kivisz egy csomagot, jelentkezett önkéntesnek a Migration Aid által megszerzett, éppen csak elkészült munkásszálló kitakarításának feladatára. Pár nap múlva már százával érkeztek az ukrán menekültek, akiknek az ellátásán a legsűrűbb időszakokban egyszerre több mint 100 önkéntes is dolgozott a madridin. Őket irányították a koordinátorok, közülük pedig az első volt Alexandra. „Arra gondoltam, hogy az összefogáshoz, vezetéshez értek, menni fog ez is. De nem tudtam, mire vállalkozom.”

A háborúval járó humanitárius krízis következtében 2022 tavaszán százezrek indultak meg Ukrajnából nyugat felé, és egymás után futottak be a vonatok Budapestre elsősorban olyan nőkkel és gyerekkel, akik sok esetben egyetlen nejlonszatyorral hagyták el otthonukat. Az Európai Unió gyorsan reagált, különböző intézkedésekkel könnyítette meg a háború elől menekülők helyzetét – tavaly év végig közel ötmillió Ukrajnából érkezett menekült regisztrált védelmi vagy hasonló rendszerben az EU területén. Magyarország szinte azonnal tranzitországgá vált: az útra kelők vagy eleve tudták, vagy gyorsan realizálták, hogy érdemesebb tovább menni, Ausztriába vagy Németországba például.

Magyarországon az ukrán menekültek úgynevezett menedékes státuszért folyamodhatnak, ami után havonta mintegy 23 ezer forint fenntartási segélyt – illetve ha van gyerek, családi pótlékot – kapnak az államtól, már amennyiben el tudnak jutni a kormányhivatalig érte minden hónapban. Az EU-s átmeneti védelem és a magyar menedékes státusz biztosítja, hogy a menekültek az EU területén mindenhol megkapják 2024 márciusáig a tartózkodási, munkavállalási jogokat, lakhatáshoz, szociális és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, a kiskorúak részt vehetnek az oktatásban – kötelező felvenni őket –, de gyámságra is jogosultak.

Magyarország valójában elsősorban menekültfolyosót biztosít, nálunk van az EU-ban lakosságarányosan a legkevesebb menekült. A 2023. márciusi adatok szerint számuk nem éri el összesen a 30 ezer főt – más kérdés, hogy lehetnek Magyarországon a hatóságok és statisztikák számára láthatatlan személyek is.

2022-ben mintegy 880 ezer, 2021-ben 537 ezer menedékkérő nyújtott be az EU-ban első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet. Ausztriában az egy főre jutó menedékkérelmek száma 11 848, míg Magyarországon öt, Szlovákiában 12, Csehországban 127.

Vagyis míg a kormány döntései szerint Magyarországon veszélyhelyzet van humanitárius okokból, és a kommunikáció szerint a magyar állam több százezres számban segíti a szomszédos háborús országból érkező menekülteket egy hatalmas segélyakció részeként, addig a valóságban az országban tartózkodó mintegy 30 ezer menekültnek sem tudja biztosítani az alapvető jogaikat, több százezren pedig csak átutaznak.

A háború első hónapjaiban ennek megfelelően a menekülőknek Magyarországon első biztonságos országként pár napra kellett szállás, élelem, segítség a szervezésben, támogatás orvosi és hivatalos ügyekben. De legfőképpen biztató szó, és annak biztosítása, hogy nincsenek egyedül ezen az úton. Ezért jött létre a madridi úti szálló is, a gyors tranzitszálló-igények kiszolgálására – nem véletlen, hogy akkor csak egy hónapra vették ki az épületet bő 19 millió forintért. Ebből lett aztán apránként, hétről-hétre 15 hónap.

Gyerekek a szálló „recepcióján”. Fotó: Migration Aid

Higgyem el, nem olyan rossz

Mindeközben kiderült, hogy az itt maradók közül sokan így sem tudnak önállóan boldogulni, a háborúnak pedig, hiába várták, nem lett vége. Idővel a rengeteg felajánlás, adomány, magánszemélyi befogadás kevesebb lett, az állami rendszer viszont nemcsak lassan állt fel – a jelenleg is üzemelő BOK-csarnokkal mint központi fogadó/elosztó hellyel -, de hiányos is.

Alexandra szerint a legnagyobb probléma, hogy az állami menekültellátó hálózat vidéken tud helyet biztosítani, ezekről a szállókról viszont „nem tudjuk, milyenek, mekkora a kapacitás, mennyire adnak lehetőséget az integrációra, milyen segítséget kapnak a menekültek az elhelyezés mellett. Ráadásul a hónapok óta madridin élő családok nem szeretnének vidékre kerülni, mert már elkezdtek itt beilleszkedni, a gyerekek óvodába járnak. A kerületi óvoda szuper hely, van olyan család, aki már albérletben lakik, de ide hozza vissza minden nap a gyereket.”

Közben bemegyünk egy éppen üres szobába: a két ágy majdnem megtölti az egyébként világos szobát, és van benne egy fülkeszerű saját vécé-zuhanyzó is. A Migration Aidnek fontos volt, hogy ne munkásszálló-körülményeket adjanak a háború elől menekülő, zaklatott mentális állapotú, kiszolgáltatott felnőtteknek-gyerekeknek. Az emeletes falapágyakat vagy lecserélték, vagy csak az alsó ágyat használják. Az egyik helyiségben érdekes látványt nyújt a rengeteg felhalmozott, gyenge minőségű szivacs, ezek helyére tették be az adomány matracokat.

Vannak pihenő- és dolgozószobák, ahova gyerekek, felnőttek elvonulhatnak lazítani, magukban lenni, olvasni, tanulni, dolgozni. A civilek mindenben segítenek a hivatalos ügyintézéstől a reggelikészítésig.

A lépcső mellett – az épület nem akadálymentes, kerekes székeseket nem tudnak fogadni – gyerekrajz-kiállítás mellett haladunk el, aztán egy kamasz fiú jön szembe, futólag megöleli Szandit, siet tovább. A lakók nagy része nem tud magyarul, a koordinátorok, önkéntesek nem tudnak ukránul, ezért a házban alapvetően mosolyokból, nemzetközi szavakból, ölelésekből, „activityből”, apró ajándékokból – túró rudi, kézműves kulcstartófigura – épül fel az egymás közötti kommunikáció.

A közös szobákat a lakók maguk tartják rendben, minden emeleten van folyosófelelős, ahogyan a mosodát is egy-egy lakó felügyeli aktuálisan. „Nekik is jó, ha vannak feladataik, de sokszor nem is mondjuk, ők akarják legalább ezzel a munkával valamelyest ledolgozni azt, amit kapnak itt”. Alexandrának fontos ez az egyenlő viszony: „nem vagyunk megmentői senkinek, mert ez a szerepleosztás őket még kiszolgáltatottabbá tenné. A hónapok alatt el tud halványulni az az érzésük, hogy hatással lehetnek a saját életükre, ezt igyekszünk minden körülmények között ápolni és fenntartani. Bevallom, volt olyan is, hogy engem vigasztaltak. Azt gondoltam, edzett vagyok, de kiderült, hogy ehhez mégsem. Sírtam itt a másodikon egy félreeső helyen, észrevette egy nő, és azt mondta: higgyem el, nem olyan rossz a helyzet. Mondtam neki, hogy igen, sajnálom.”

Húsvéti készülődés. Fotó: Migration Aid

Alexandra igyekszik tartani a határokat, de azt mondja, nehéz nem azt érezni, amit ők. „Úgy látom ezt, hogy egyenrangúak vagyunk, csak most éppen az a helyzet, hogy ők itt laknak, mi pedig itt dolgozunk. Egyébként kapnak mentális pszichológiai segítséget is.”

Az adatok és a tapasztalatok szerint is az elmúlt hónapokban csökkent az igény a tranzitszállásokra. Úgy tűnik, akik el akartak jönni, már eljöttek, de van olyan is, aki végül visszatért Kijevbe, és azt mondja most, hogy végül is meg lehet szokni a háborús fenyegetettséget is. Nehezebb volt az, hogy szétszakadt a család, és remélik, hogy vége lesz.

Mindettől függetlenül Alexandra szerint szüksége van a madridira a magyar menekültügyi segítő hálózatnak, kissé átalakított funkcióval, a lakókat egy saját albérlethez segítő programmal. „Ugyanis a Magyarországon élő menekültek körében állandóak a lakhatási problémák.”

Az ebédlőben tettünk le matracokat

„Volt olyan, hogy a kollégák tizenéves anyukák terhességét kísérték, és előfordult, hogy mi vittük el orvoshoz a mindenórás anyukát, aki először járt terhesen orvosnál. Aztán a szállóra hozták haza a csecsemőt. Ilyenkor mi, segítők is, mindkét fél különleges módon érintődik meg.” Ezt már Tatár Babett mondja. A madridi út kiesésével az általa koordinált menekültprogram lett volna a legnagyobb kapacitású ilyen intézmény a fővárosban. Ezt a fővárosi önkormányzat tartja fenn, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) nevű, alapvetően hajléktalanokon és lakhatási szegénységben élőkön segítő intézmény részeként. A két helyszínük együttes kapacitása 160 fő, és tele vannak, szabad ágyak a nagyobb családok szobáiban akadnak, azokat viszont csak vészhelyzetben, speciális esetekben töltik fel egy-egy fővel.

„Nincs helyünk. Múlt héten az éjszaka közepén a rendőrség hozott egy anyukát hét gyerekkel. Nem kárpátaljai cigányok voltak, hanem belső menekültek. Az éjszaka közepén persze nem irányítottuk tovább sehova őket, az ebédlőben tettünk le matracokat. Aztán egy másik fővárosi önkormányzati szálláson találtunk nekik helyet. Nem látom, hogy az állami magyar menekültügy hogyan oldaná meg az idős, beteg, kiszolgáltatott, sok gyerekkel érkező menekültek lakhatását, mert ők önállóan biztosan nem tudnak lakhatást teremteni maguknak”, mondja. A BMSZKI-ba folyamatosan érkeznek a megkeresések, szálláshelyigények, és ők már nem tranzitszállást keresnek, legtöbbször nem is mostanában érkeztek Ukrajnából, hanem olyanok, akik már hónapok óta keringenek a magyar menekültügyi rendszerben. „Sajnos sorra szűnnek meg a szálláshelyek, lakhatási lehetőségek.” 

A BMSZKI két szállásán többségében olyan kárpátaljai cigány családok laknak hónapok óta, akik mélyszegénységből érkeztek, esetenként cigánytáborokból, hiányzó készségekkel, írástudatlansággal, rendkívül rossz egészségügyi állapotban.

A szervezet tavalyi beszámolója szerint mindez a BMSZKI szakembereinek is új kihívásokat jelentett, ráadásul egy alapvetően felnőtt hajléktalanok ellátására kialakított intézményben kellett sok gyereket kezelniük lényegében egyik napról a másikra. Ehhez magukat az épületeket, berendezést, bútorokat is át kellett alakítani, és a szakembereknek is új készségeket megtanulni. Közben bárhol felbukkanhattak újfajta nehézségek: például egyes gyerekeknek kezdetben a kilincshasználat is nagy kihívást jelentett.   

„Ezeknek a családoknak a teljes magyar társadalom működését meg kellett tanítanunk: milyen a magyar közoktatási rendszer, mi az, hogy osztályfőnök, üzenő, osztálykirándulás. Egy lakóközösségben mit jelent az, hogy közös költség, milyen felelősségekkel jár a társasházi élet, nem beszélve a bürokráciában való eligazodásról a hivatalos ügyeknél… Ilyen dolgokkal sokan egyáltalán nem találkoztak korábbi életük során”, mondja. „Volt olyan anya, aki nem értette, hogyan várhatjuk el tőle, hogy a gyereke egész nap iskolában legyen, távol tőle”.

A Gyál utcai BMSZKI-menekültszálló egyik lakója egy új adománykulaccsal. Fotó: BMSZKI

A BMSZKI a háború kitörése utáni krízisben egy Covid-elkülönítőt és egy frissen elkészült krízisszállót, „melegedőt” alakított át menekültszállóvá a fővárosi önkormányzat kifejezett kérésére. Ez azt is jelenti, hogy a fővárosi menekültellátás két legnagyobb intézménye az elmúlt 15 hónapban egyrészt civil, másrészt önkormányzati fenntartásban működött.

A BMSZKI értelemszerűen azóta kisebb kapacitással tudja elsődleges tevékenységét végezni, de az önkormányzat elkötelezett a segítségnyújtásban. Annyi állami hozzájárulás érkezik mindehhez, hogy a főváros lehívja a menekültek elszállásolása után járó állami támogatást, ami éjszakánként-személyenként 7000 forint.

Ez viszont nem biztosít teljes ellátást, nem fedezi a szociális munkát, a gyerekek támogatását. A gyógyszerköltségeket, mentálhigiénés támogatást például az SOS Gyermekfalu Alapítvány támogatása fedezi, a gyermekvédelmi szociális munkát a magyarországi Terre Des Hommes Alapítvány biztosítja, a fiatal anyukákat az Emma Egyesület segíti.

Együtt virrasztottak  

Bár több mint egy éve hivatalosan veszélyhelyzet van Magyarországon a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus és humanitárius katasztrófa miatt, állami segítséget a menekültügyben, átgondolt állami menekültstratégiát sem Végh Alexandra, sem Tatár Babett nem lát.

Tatár Babett elmondta: a hivatalos állami fogadóponttal, a BOK-csarnokkal nincs aktív kommunikáció. „Próbáltuk felvenni velük a kapcsolatot hivatalosan, de nem jártunk sikerrel. Persze rendszeresen küldenek ide menekülteket, ritkán mi is küldünk oda. A fő gond az, hogy nem látunk rá az állami kapacitásokra, fogalmunk sincs, milyenek ezek a szálláshelyek”, mondja a szakember, akinek szintén az a tapasztalata, hogy a BOK-csarnokban a katasztrófavédelem segítségével az állam vidéki szálláshelyeket ajánl fel, azokat pedig sok menekült nem akarja elfogadni.

„Sokuknak egyáltalán nemcsak lakhatási segítségre van szükségük, hanem sokkal szerteágazóbb támogatásra. Segítségre van szükségük, hogy boldoguljanak menekültként egy másik országban, és előbb-utóbb elengedjék segítőik kezét”, mondja Babett, aki szerint vannak pozitív történetek, ha nem is sok.

Pozitív történet az, amikor egy család egy-két aktív keresővel ki tud költözni egy albérletbe, és meg is tud maradni ott. De ez még annak is nagyon nehéz, akinek van kapcsolati tőkéje vagy társadalmi státusza. „Sokszor az otthon elveszítésének traumája is nehezíti mindezt, és a kísérő szakembereinknek kell ígérni a kiköltözéskor, hogy nem vágjuk el a kapcsolatot. Közben valahogy be kell bizonyítanunk nekik, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik pozitívan fordulnak feléjük.” 

A Migration Aid továbbra is működteti a győri szállást, amely jelenleg is tele van, várólista után tudnak befogadni menekülteket. Továbbra is működik a gyerekeket segítő Learning without Boarders program is az iskolás korú gyerekek segítésére és lemaradásának csökkentésére. A bezárás fenyegető árnyékában úgy volt, hogy a Madridi úton felhalmozott ruhákból, élelmiszerekből, tárgyakból vagy ezekre a helyekre kerül valamennyi, vagy adományként elküldik Ukrajnába belső menekült szállásokra.

Amikor arról kérdezem Végh Alexandrát, hogy mit kapott a Madridi úton végzett munkától, így válaszol: „úgy voltam vele, ha egyetlen ember, gyerek megtapasztalja egy jókor adott ölelés vagy mosoly során, hogy akkor, ott, abban a pillanatban nem volt egyedül a bajban, és ha akár erre nem is emlékszik később, de érzésként elkíséri, és hozzátesz ahhoz, hogy mindezt ép ésszel tudja átvészelni, szóval akkor az nekem elég.”

A BMSZKI munkatársai is olyan történeteknek lettek közvetetten a részesei, amikre soha nem számítottak. „Egy család hazaköltözött tőlünk Ukrajnába, nem sokkal később az itt született pár hónapos kislány életét vesztette egy mentőben. A nők együtt virrasztottak az otthoniakkal, majd a temetésen online vettek, vettünk részt”, meséli Tatár Babett. „Nekünk mindez, minden tragédiával együtt a közösség erejéről szólt, arról, hogy ilyen távolságból az emberek hogyan támogatják egymást a tragédiában”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz alagsorban már csomagolnak, forráshiány miatt bezár a legnagyobb magyar menekültszállóBezár a teljes mértékben civil alapon, adományokból és sok önkéntessel 15 hónapja működő Madridi úti menekültszálló, ahol 14 ezer menekült fordult meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kárpátaljai cigány menekültek még a szegregált hajléktalanszállónak is tudnak örülni, de a magyar egészségügy már nekik is sokMár a háború utáni első hetek menekülthullámában látni lehetett, hogy a romákat nem hivatalosan, de a gyakorlatban nagyon is elkülönítve kezelik a többiektől.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKáoszból zűrzavarba csöppentek az iskolakezdéssel a Magyarországra menekült ukrán gyerekekSenki sem tudja, hány ukrán menekült gyerek lehet Magyarországon, azt meg pláne, hogy az ő oktatásukat hogyan lehetne jól megszervezni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet menekültek orosz-ukrán háború Ukrajna ukrán menekültek Olvasson tovább a kategóriában