Bizony a magyar sajtó már régen megírta, hogy baj lesz, de az olvasók nem figyeltek oda komolyan a közelgő klímaváltozás kedvezőtlen hatásaira. Vagy csalnak az emlékeink, és a lapokban régebben még csak színes tudományos hír volt az üvegházhatás, a felmelegedés, és az, hogy az elolvadó antarktiszi jégtakaró miatt mindent elönt a víz? A fenti kérdésekre nincs egyértelmű válaszunk, miután az Arcanum segítségével végigböngésztük a nyolcvanas évek magyar lapjaiban megjelent írásokat. A helyes válasz ugyanis az „is-is” lenne.

Mai szemmel nagyon furcsa végigolvasni a klímaváltozás 35-40 évvel ezelőtti magyarországi tálalását. Akkoriban még akár naptej nélkül is különösebb következmények nélkül le lehetett barnulni Magyarországon, jóval kevesebbszer fordultak elő a hosszan tartó kánikulai időszakok nyáron, halottak napjára már csontig hatoló hideg volt, viszont cserébe legalább húsvétkor nem esett a hó.

Ami ma van, az sok szempontból egy térben és időben is elég távoli disztópiának tűnt.

Valahol a híradások peremén néha előbukkant egy forgatókönyv, ami biztosan bekövetkezik, ha nem teszünk ellene már most (azaz 40 éve). Ám egyrészt legtöbbször 2050 körülre jósolgattak mindent a tudósok, ami akkor még hihetetlenül távolinak tűnt, másrészt szinte semmit sem lehetett olvasni arról, hogy a Kárpát-medencében konkrétan mire kellene készülnünk.

Első meglepő élményünk az, hogy a klímaváltozás mennyire nem volt igazán érdekes téma a nyolcvanas években. A kereső olyan kevés találatot (tíz év alatt pár száz cikket) ad a különféle klímakatasztrófás kulcsszavakra, hogy az ember először nem hisz a szemének, de amikor látja, hogy bárhogy csűri-csavarja a kulcsszavakat, mindig ugyanazok jönnek ki alapcikkeknek, akkor feladja, és belátja, hogy sosem fog jóval több megjelent írást kicsikarni az adatbázisból.

A találatok döntő része a korabeli tudományos szaklapokból, a tudományos-ismeretterjesztő újságokból, esetleg ifjúsági magazinokból származik. Vagyis a mainstream közéleti napisajtó alig foglalkozott a témával – nyilvánvalóan érthető okokból. Egyrészt a szerkesztők is érezhették, hogy nem fogja érdekelni az embereket, ha azzal riogatnak, hogy 2020-ban légkondi nélkül nyáron megsülnek egy panellakásban, másrészt nem is nagyon volt miből dolgozniuk, mert Magyarországon láthatóan nem történt sok tematikus “esemény”, amiről legalább hírt lehetett volna adni.

Tény, hogy a nyolcvanas évek klímaváltozásairól szóló magyar cikkeinek elsöprő többsége fordítás vagy legalábbi nemzetközi lapszemle terméke. Így pedig még jobban eltávolodott az amúgy sem közeli téma a magyar közélettől, hiszen kit hozott lázba, ha az újság arról írt, hogy egy amerikai konferencián számunkra teljesen ismeretlen szakemberek azt mondták, a fejlődő világban egyszer valamikor 2050 körül a súlyos aszályok miatt emberek milliói fognak éhezni. A nyolcvanas évek elszigetelt Magyarországán mindezt gyakorlatilag lehetetlen volt izgalmasnak megélni.

A cikkekre mai szemmel nézve érdekes módon egyszerre igaz, hogy az alapvetések tökéletesen stimmelnek, a következtetések azonban óriási szórást mutatnak. Az mindig megvan (helyesen), hogy az emberi tevékenység miatt a légkörben folyamatosan emelkedik az üvegházhatású gázok koncentrációja, ami hosszabb távon felmelegedést okoz, a folyamat valószínűleg káros, de legalábbis fontos lenne már azonnal elkezdeni a kibocsátás csökkentését, különben baj lesz.

Ám most már látjuk, hogy három fontos tényezőben nagyon bizonytalanok voltak a híradások:

• egyrészt nem tudták jól belőni, hogy ha baj lesz, akkor az hogyan fog jelentkezni a hétköznapokban, sőt a felmelegedés mértékéről is a legkülönfélébb becslések jelentek meg a különféle időtávokon,
• másrészt jóval távolabbra becsülték azt az időszakot, amikor a fejlett világban érezhetőek lesznek a kedvezőtlen hatások,
• harmadrészt pedig szinte sosem magyarázták el érthetően, hogy akár már a 2-3 fokos felmelegedés is elég problémás lehet, vagyis nem arról van szó, hogy nyáron 30 fok helyett 32 lesz.

Ekkoriban még nagyon gyakori eleme volt a téma tálalásának, hogy a pánikkeltés mellett párhuzamosan futott a nyugtatgatás is, legalábbis a cikkek alapján úgy tűnik, hogy a nyolcvanas években még erősen bíztak abban, hogy a klímaváltozásnak nyertesei is lesznek.

A Kisalföld például még az évtized végén, 1989-ben is azt írta, hogy

…az úgynevezett üvegházhatás következményeként megemelkedik a világtengerek szintje, de a légkör melegedése jótékony hatással lesz a mezőgazdaságra…

Több helyen is arra utalnak a korabeli cikkekben, hogy a felmelegedés tulajdonképpen azt is eredményezheti, hogy északabbra húzódnak bizonyos termények termőterületei, amiből az adott területen előnyöket lehet majd kovácsolni. Kevésbé jellemző, hogy már ekkor azt tartották volna a probléma egyik legfontosabb elemének, hogy az időjárás általános kiszámíthatatlansága miatt lesz bajban a mezőgazdaság.

Visszatérő nyugtató elem, hogy a vulkánok aktivitása folyamatosan olyan anyagokat juttat a levegőbe, amelyek ellensúlyozzák majd a felmelegedést. Ez egyébként természetesen igaz, olyannyira, hogy manapság éppen egyre többen gondolják, hogy az embernek utánoznia kellene ezt a vulkáni tevékenységet, csakhogy akkoriban még egyáltalán nem erről volt szó. A felvetés inkább arra céloz, hogy majd a természet valamiféle önszabályozó mechanizmussal részben ellensúlyozza a káros emberi tevékenység hatásait.

Az Új Tükör című magazin 1983-ban egy amerikai előadás egyébként színvonalas szakmai ismertetőjében érdekes módon még a Kárpát-medencét is konkrétan megemlíti, ebből a szempontból abszolút unikális. Azt írja róla, hogy az itteni nyár “Szibériába fog áthelyeződni” – és ha ezt jól akarjuk érteni, akkor tulajdonképpen még el is találta a jövőt.

A cikk szokás szerint végigveszi a jövő súlyos problémáit, ám utolsó bekezdésében azért megpróbál megint a természet önszabályozó mechanizmusaiban bízni, amikor azt írja:

A légkörünket és vízrendszerünket pusztító folyamatot le kell lassítanunk.”Jobb félni, mint megijedni.” A többit bízzuk arra a Kozmikus Intelligenciára (!), amely évmilliárdokkal ezelőtt létrehozta a földi életet és azóta is sikeresen védelmezi.

A Figyelő 1984-ben a gazdasági profiljába illően egy szintén amerikai forrású szemlében megpróbálja a mezőgazdasági hatásokat kidomborítani. Miután bő lére eresztve ismerteti, hogy mi az az üvegházhatás (akkoriban ezt még mindig magyarázni kellett), azt írja, hogy a várható változásokból

elsősorban a harmadik világ országainak származik haszna

mert az iparosított fejlett északi régiókban nagyobb mértékű lesz a felmelegedés, mint a trópusokon, ezért

hatalmas terméskiesések lesznek az Egyesült Államok gabonaövezetében és a Szovjetunió síkságain, ahol kevesebb lesz az eső és melegebb lesz az idő, India és a Közel-Kelet viszont több csapadékra számíthat.

Azt is olvashatjuk ebben a cikkben, hogy a mezőgazdaságnak új termőnövényekre lesz szüksége, de ezek kikísérletezésére

„persze még van idő 2050-ig”.

Az Esti Hírlap (amely egy kora délután megjelenő, már az aznap délelőtt híreit is tartalmazó, utcán rikkancsokkal is terjesztett népszerű napilap volt) 1987 októberében – megint egy amerikai forrásból fordítva – már arra figyelmeztetett, hogy a tudományos szakemberek rájöttek, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai sokkal hamarabb fognak jelentkezni, mint addig gondolták. Ám hogy mikor lesz ez a korábbi időszak 2050-hez képest, az nem derül ki a cikkből.

Mai szemmel nézve egyébként különösen érdekes, hogy rendre előfordul a cikkekben a szakembereknek az a véleménye, hogy a szén és az olaj használata helyett jó lenne elkezdeni keresni az alternatív megoldásokat. A megújuló energia fogalma azonban ekkor még nem kerül elő, a napelemek vagy szélerőművek háztartási-ipari alkalmazása olyan sci-fi felvetés lehetett, amely egyenesen komolytalanná tette volna a cikkeket.

A Korunk című magazin egyik 1987-es cikke pár mondatban is tökéletes képet ad a korszak felfogásáról:

Jóllehet semmi sem cáfolja a jelenkori éghajlat ingatag jellegét, a légkörbe kerülő szén-dioxidnak az elkövetkező néhány évtizedben várható következményei még nem adnak okot aggodalomra. Amit napjainkban időjárási szélsőségként tapasztalunk, abban nem találunk azonosságot: a Föld egyes helyein évekig tart a szárazság, másutt özönvízszerű esőzések és szokatlanul alacsony vagy magas hőmérsékletek fordulnak elő. Klímánk lassú felmelegedése mindenesetre elkezdődött, egy hosszabb folyamat legelején vagyunk.

Ezt olvasva tényleg az a kérdés, kellett volna annyira aggódnia az akkori olvasónak, hogy tegyen is valamit az ügy érdekében?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Arcanum klímaváltozás nyolcvanas évek sajtó Olvasson tovább a kategóriában