Sok ember kényszerűségből a virtuális térbe költöztette a korábbi személyes találkozóit, legyen szó munkahelyi értekezletről, tanulásról, baráti sörözésről. Ezek most olyan eszközökön futnak, mint a Google Hangouts, a Microsoft Teams, a Skype, a Facetime vagy éppen a járvány idején lendületbe jött Zoom. Az is közös élmény, ettől a nap végére (vagy már korábban) ritkán tapasztalt módon elfáradnak szellemileg, gyakorlatilag kiütve érzik magukat. A jelenséget sok helyen egyszerűen csak Zoom-fáradtságként (vagy kimerültségként) szokták emlegetni.

De hogy lehet az, hogy nemcsak a munkában fáradunk el jobban, de sokan még azt is megterhelőnek érzik – beszélgetni a barátokkal -, ami normális esetben feltölti őket energiával? A válasz a National Geographic cikke szerint leginkább abban keresendő, hogy a videokonferenciás szituáció nagyon más, mint amire az emberi agy az evolúció során felkészült.

Ha személyesen beszélgetünk, csak az információk egy részét szűrjük le a szavakból, ugyanilyen fontos a nonverbális kommunikáció, például a testbeszéd és a mimika. Milyen arcot vág valaki a másikat hallgatva; kényelmesen hátradől, vagy feszülten figyel; szaporábban veszi-e a levegőt, arra készülve, hogy közbevágjon? Ezeket a jeleket agyunk automatikusan, különösebb erőfeszítés nélkül olvassa, egy képernyőn keresztül viszont ezeknek az információknak csak a töredékéhez jut hozzá még akkor is, ha jó a kép és a hang. Ez azonban sokszor csak vágyálom, és már annak is örülni kell, ha a beszédet megérti az ember.

Ilyen körülmények között sokkal jobban kell figyelnünk a szavakra, és ebben az erőltetett koncentrációban nagyon gyorsan el lehet fáradni.

A tapasztalatok szerint rontja a helyzetet az olyan képernyő-elrendezés, ahol minden résztvevő látszik (a beszélő nagyobb méretben), mert olyan sok ember jelzéseit kellene az agynak figyelemmel kísérnie, hogy az igazán egyiknél sem sikerül. Andrew Franklin, a Norfolki Állami Egyetem kiberpszichológia adjunktusa szerint ez olyan, mintha valaki egyszerre próbálna meg főzni és olvasni.

Természetesen vannak, akik ezzel jobban megbirkóznak, míg mások kevésbé. A Quartz cikke szerint például az utóbbiak közé tartoznak a siketek és a nagyothallók, akik számára a gyors kimerülés a mindennapi életből is ismerős, hiszen feszült figyelemmel kell például szájról olvasniuk, és ha egy-két kulcsfontosságú szóról lemaradnak, akkor kieshetnek az egész kommunikációból. Nekik a mostani körülmények között még inkább koncentrálniuk kell.

A többség számára az lehet egy könnyen felidézhető párhuzam, amikor – például egy konferencián – tartósan olyan nyelven kell kommunikálni, amelyet nem beszél anyanyelvi szinten az ember. Ilyenkor sokan számolnak be arról, hogy a nap végére teljesen kiütve érzik magukat.

Az említett cikkekben megszólaltatott szakemberek tanácsokat is adtak azzal kapcsolatban, hogyan lehet lassítani a kimerülést. Munkaügyben például sokak szorongását csökkentheti, ha a beszélgetést rögzítik, így később visszanézhető, vagy elérhetővé teszik az elhangzottak leiratát. Ha nem feltétlenül szükséges, ki is lehet kapcsolni a kamerát, így a szituáció olyan, mintha csak telefonálna az ember. Ennek egy következő foka, ha azt is teszi, hiszen akkor akár sétálgathat is közben, ami sokak számára csökkenti a stresszt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOkkal féltek a távmunkától, sok kezdő szenved a home office-tólEgy friss kutatás alapján sok olyan iparágban próbálkoznak a távmunkával, ahol eddig is megtehették volna. Az ezen a téren kezdők egy részének ez komoly kihívás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet home office videó konferencia zoom Olvasson tovább a kategóriában