Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. december 20. 09:55 Élet

Lerobbant a hazájától távol, összedobtak neki egy új kamionra valót

Az iráni Fardin Kazemi 27 éve fuvaroz közúton árukat Irán és Európa között, és könnyen lehet, hogy ezt mindig ugyanazzal a járművel végezte, mivel a kamionja 30 éves – volt. A férfi ezúttal mazsolát vitt hazájából Lengyelországba, amivel nem is volt probléma, csakhogy amikor Csehországba tartott szállítmányt felvenni a hazaútra, december 3-án lerobbant a jármű Katowicétől északra.

A valószínűleg egyéni vállalkozóként dolgozó Kazeminek nem volt pénze a javításra és szállásra sem, így elég kilátástalanul töltötte egyik napot a másik után a kamionja vezetőfülkéjében aludva. Miután értesültek helyzetéről, lengyel sofőrök online közösségi finanszírozási kampányt indítottak, hogy az iráni férfinak legyen mit ennie, legyen hol aludnia, és meg tudja javíttatni a kamionját.

Az eredetileg célul kitűzött 99 ezer zloty (nagyjából 7,7 millió forint) kevesebb mint egy nap alatt összejött, azóta pedig már a 250 ezret közelíti. Ez jól is jön, közben kiderült ugyanis, hogy másik vontatóra lesz szüksége, mert a 30 éves járművet nem gazdaságos megjavítani, ami a kampányhoz készített videó alapján nem is csoda.

Mivel az iráni törvények szerint nem lehet három évnél öregebb járművet importálni az országba, egy 2017-es gyártású DAF XF 106-os nyerges vontatót akarnak venni Kazeminek, hogy azzal folytathassa munkáját.

De még így sem biztos, hogy happy end lesz a történet vége, mert a jármű behozatala beleütközhet az uniós importot korlátozó iráni szabályokba. Az akció szervezői azt tervezik, hogy eseti felmentést kérnek ezek alól. Remélhetőleg az iráni bürokratákba szorult némi PR-érzék, és nem fognak akadékoskodni.

Az Irán északnyugati részén, Khoy városában élő Kazemi természetesen nem győz hálálkodni.

„Az utóbbi 27 évben egész Európát bejártam, de nem volt időm jobban megismerni a lengyeleket, noha eddig is mindig nagyon kedvesek voltak. Most kiderült, hogy csodálatos emberek, alig tudom elhinni a segítségüket”

 – nyilatkozta a Dziennik Zachodni című lapnak. A BBC tudósítása szerint azt is hozzátette, hogy édesanyjának egyelőre semmit sem mesélt a kalandjáról, mert nem akarja, hogy izguljon. Így azt hiszi, hogy szokásos fuvarjai egyikét végzi a távolban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ legjobb munkája, legalábbis nekemBeültem 24 órára egy kamion anyós ülésébe, és elbeszélgettem a járművön egymást váltó sofőrökkel. Mennyire unalmas napestig tempomattal hajókázni az autópályán, és hogyan válik stresszessé a munka?

Élet adakozás fuvarozás jótékonykodás kamion sofőr Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2020. február 21. 17:31 Élet

Akár egy honlap színeivel is befolyásolhatják, hogy hová tesszük a pénzünket

Megvizsgálták kutatók, és működik. Apróságokkal lehet hatni a legfontosabb döntéseinkre.

Stubnya Bence
2020. február 20. 12:26 Élet

A titokban szivárogtatott metán miatt még jobban rombolja az éghajlatot az olaj- és gázipar

A metán természetes módon és a földgáz kitermelése közben is a légkörbe kerülhet. Egy új tanulmány szerint jelentősen alulbecsültük az olajipar szerepét.

Torontáli Zoltán
2020. február 19. 17:07 Élet, Világ

Olyan, mintha szó szerint a kénköves pokolban lenne a munkahelyed

Az indonéziai kénbányászok joggal pályázhatnának a világ legrosszabb munkahelye címére.

Fontos

Bucsky Péter
2020. február 23. 07:12 Adat

Térképre raktuk az összes játszóteret Európában, Magyarország egész jól áll – FRISSÍTVE

Az országon belül nagyok a különbségek, és bár a fideszes településeken egy leheletnyivel több a játszótér, erre a kérdésre nem sok hatása van a családpolitikának.

Kasnyik Márton
2020. február 22. 07:16 Podcast

Palócz Éva: A fiatal generáció hadra fogható része elveszett az ország számára

G7 Podcast! A vendégünk a Kopint-Tárki vezérigazgatója, aki szerint a magasabb bérek két úton is termelékenyebbé tehetik a magyar cégeket: a gyengébbek lehúzzák a rolót, a jobbak előremenekülnek.

Fabók Bálint
2020. február 21. 06:53 Vállalat

Bolti dolgozóik mesélik el, hogy miért ilyen irdatlanul hatékony az Aldi és a Lidl

Ha nincs elég forgalom, egyszerűen hazaküldenek valakit. A magyar bevásárlást teljesen felforgató diszkontok egészen máshogyan működnek, mint a hagyományos áruházak, a dolgozóikkal beszéltünk a különbségekről.