Az arzén mérgező hatása évezredek óta ismert, azt azonban a 80-as évek elejéig nem tudták a szakemberek sem, hogy Magyarország nem kis részén magas arzéntartalmú vizet isznak az emberek. A Duna-Tisza közén előfordultak ugyan ivóvíznek tulajdonított halálos arzénmérgezések, de azt gondolták, hogy ezeket elásott arzéntartalmú permetszerek okozták.

Annak persze jó oka van, hogy évezredeken át ez a probléma nem merült fel: a felszíni vizek arzéntartalma elhanyagolható. Ezek viszont könnyen elszennyeződnek, így a technika fejlődésével nemcsak lehetőség, hanem kényszer is volt, hogy a mélyebb rétegekből kezdjenek sok szempontból tisztább ivóvizet a felszínre hozni. Ebben viszont – a kőzetek összetétele miatt – a világ egyes részein jelentős mennyiségben van arzén.

Pechünkre a Kárpát-medence is ilyen hely, Magyarországon belül főként Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés megye érintett. Persze nincs a vízben annyi arzén, hogy rögtön meghaljunk tőle,

arra viszont évtizedes távlatban elegendő, hogy növelje néhány ráktípus (bőr-, hólyag-, tüdő- és veserák) kialakulásának kockázatát.

A várandós nőkre és a kisgyermekekre pedig rövidebb időtávon is veszélyes, például spontán vetélést okozhat, valamint károsíthatja a fejlődő idegrendszert. Az Országos Közegészségügyi Intézet szakembereinek témában írt összefoglalója szerint a felsorolt megyék ivóvizének 2003-as átlagos arzénkoncentrációja (28 mikrogramm literenként) által okozott halálozási kockázat hasonló mértékű, mint a közlekedési baleseteké, valamint a nagyvárosi légszennyezettségé.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1963-ban 50 mikrogramm/literben állapította meg az arzén legnagyobb megengedhető koncentrációját az ivóvízben. Így amikor a magyarországi mérgezések forrását kutatva a 80-as évek elején felmérték a hazai közüzemi vízműveket, ehhez képest állapították meg, hogy több mint 400 ezer ember fogyaszt magas arzéntartalmú vizet. Az 1983-ban indított első mentesítési programmal 15 év alatt sikerült az országban szinte mindenhol ez alá jutni; igaz, ez a vezetékes vízre vonatkozik, így a hálózaton kívül eső tanyákon és más külterületeken élők helyzete nem javult.

Időközben azonban a rákkeltő hatással kapcsolatban végzett kutatások nyomán a WHO 1993-ban 10 mikrogramm/literre szállította le a határértéket. Ezt az Európai Unió is átvette 1998-ban, így Magyarország csatlakozásával hazánkra nézve is kötelezővé vált. Mivel azonban nálunk közel 1,7 millió emberhez ennél magasabb arzéntartalmú víz jutott el, egyértelmű volt, hogy nem tudunk rögtön megfelelni az előírásnak. Így itthon 2009 végéig maradt az 50 mikrogramm/literes határ, majd 2012 végéig 20 lett, ezt követően már idehaza is 10.

Az ivóvízzel kapcsolatos uniós szabályok megfelelő átvételéhez így is egy kötelezettségszegési eljárás kellett. Mindig érdekes helyzet, amikor „Brüsszelnek” azért kell noszogatnia a tagállamokat, hogy ugyan figyeljenek már jobban oda saját állampolgáraik egészségére. A levegőminőséggel kapcsolatban ez meglehetősen általános, de ez legalább annyiban érthető, hogy itt lakossági ellenállást és ipari lobbiérdekeket is le kell küzdeni. (Például azzal kapcsolatban, hogy milyen kazánokat lehet használni, vagy mennyi legyen az új autók károsanyag-kibocsátása.)

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAnnyira pokoli lett egy egyszerű gázkazán-csere, hogy az emberek inkább áttérnek fafűtésreAzért szigorította az EU a kazáncsere-szabályokat, hogy csökkenjen a környezetszennyezés. Magyarországon ebből olyan drágulás és bürokrácia-túltengés lett, hogy az emberek inkább a fa- vagy villanyfűtést választják.

Az arzénnal kapcsolatban azonban nincs ellenérdekelt fél, csak meg kell csinálni a mentesítést szolgáló beruházásokat. Ráadásul ezeket még támogatja is az EU. Ennek köszönhetően tényleg volt fejlődés, az ÁNTSZ adatai szerint 2013-ban csak a magyarországi vízszolgáltatás nem egész 84 százaléka minősült megfelelőnek az arzéntartalom szempontjából, addig 2017-ben (egyelőre ez a legfrissebb adat) már a 95 százaléka.

A helyzet azonban az, hogy lehetne ennél sokkal jobb is. A 2007 és 2013 közötti uniós finanszírozási ciklusban a hvg.hu összegzése szerint 100 milliárd forintot költöttek erre a célra, és 192 projektet zártak le. (A gyakorlatban 2015 végig kellett befejezni a beruházásokat, de esetenként ez is csak erősen véleményesen sikerült.) Ez alapján azt várhatnánk, hogy a probléma lényegében megszűnt létezni, ám ez egyelőre nincs így. Ezt mutatja a KSH közelmúltban megjelent Környezeti helyzetkép, 2018 című kiadványában látható térkép, amely az ivóvíz legmagasabb mért arzéntartalmát mutatja azokon a településeken, ahol ezt – a veszély fennállása miatt – figyelemmel követi a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Ez a térkép azért keltette fel a figyelmemet, mert első ránézésre nagy átfedést mutatott azokkal a területekkel, ahol már megvalósultak ivóvízminőség-javító programok. Amelyek ugye jelentős részben arra irányultak, hogy megszüntessék – határérték alá szorítsák – az arzénszennyezettséget. Ezért fogtam a Nemzeti Egészségügyi Központ legfrissebb (tavalyi) vizsgálati adatait tartalmazó táblázatot, és a 10 mikrogramm/literes határértéket elérő, illetve afölötti legmagasabb arzénszennyezettségi értéket produkáló összes településnél (85, bár néhány esetben ezek csak külön nyilvántartott településrészek) megnéztem, volt-e már ott ivóvízminőség-javító program.^*Erre a Közbeszerzési Hatóság adatbázisát használtam, mivel ezek olyan volumenű beruházások, hogy muszáj közbeszerzést kiírni. A pontosan 10 mikrogramm/literes értékeket azért vettem bele, mert a részletes kiírások szerint a beruházások hatására ez alá kellett kerülni.

Az összevetés igazolta a sejtést: a 85-ből 70 olyan település van, ahol olyan régen – jellemzően több évvel ezelőtt – befejeződött a fejlesztés, hogy már határérték alatt kellene lennie az arzéntartalomnak. De nincs, ami azt mutatja, hogy valami nem sikerült annak ellenére, hogy a pénzt elköltötték.^*Egyes esetekben a közbeszerzési dokumentumokban nem szerepel explicit módon, hogy az ivóvízminőség-javító beruházás egyik célja az arzéntartalom csökkentése, a körülmények ismeretében ugyanakkor ez valószínűsíthető. Ha esetleg valahol még sincs így, az annyiban változtatja meg a helyzetet, hogy az arzénveszély fennmaradása nem a kivitelező, hanem a projekt kiírójának felelőssége.

Hogy mennyit költöttek el? A 70 települést érintő 33 projekt teljes összege közel 44 milliárd forint volt, ám ebből számos olyan helyen is javították a vízminőséget, amely nem szerepel már az arzénos listán, azaz a beruházás sikeres volt ebből a szempontból. (A víz szagával, színével, fogyaszthatóságával kapcsolatos panaszok ettől még előfordulhatnak, de ez más lapra tartozik.) Ha a több várost, falut felölelő beruházásoknál a települések számával és részben nagyságával súlyozunk, akkor azt kapjuk, hogy mintegy

17 milliárd forintba kerülő fejlesztés után fordul elő még mindig, hogy határértéket elérő vagy meghaladó arzéntartalmú víz folyik a csapból.

Az átláthatóság kedvéért térképre vittem mind a 85 települést, feltüntetve a lakosság számát, az arzéntartalom tavalyi legmagasabb, valamint a több mérés alapján kialakult (szintén 2018-as) középértékét, továbbá, hogy volt-e helyben vízminőség-javító beruházás. Ha volt, akkor szerepel a projekt összege és a megvalósító vállalat neve. (Részletes jelmagyarázat a csillagra kattintva.)^*A csöpögő csap jelöli azokat a településeket, ahol már évekkel ezelőtt lezárult egy ivóvízminőség-javító program (itt látható a kivitelező cégek neve és a projekt összege is, jelezve, ha az több település között oszlik meg), a sima csap a maradék 15 városnál-falunál látható. A szín a legmagasabb mért arzéntartalomra utal, a közlekedési lámpáknál megszokott színintenzitással. Zöld: 10 mikrogramm/liter, zöldessárga: 11-19 µg/l, sárga: 20-29 µg/l, narancssárga: 30-39 µg/l, piros: 40-49 µg/l. Az egyetlen fekete jel Szentes Lapistó részénél a teljesen kiugró 125 µg/l-es értéket mutatja.

A térképre ránagyítva látszik, hogy az egyik megmaradt problémás terület a szerb határtól induló Csikéria-Bácsszőlős-Borota vonal, ahol közel 3 milliárd forintért két kisebb cég mellett a Duna Aszfalt dolgozott, amely inkább ismert a kormány kedvenc autópálya-építő cégeként, mint ivóvizes projektek megvalósítójaként. Maradtak problémák a Nyírségben is, ahol ugyan a legmagasabb arzén-előfordulás csak pont eléri a határértéket, de a középérték sem marad el ettől lényegesen. Az is látszik, hogy nem lehet egy-két vállalat nyakába varrni a megmaradt problémákat, a vízügyes területen országosan ismert Aquaprofit és Szabadics Zrt. után ugyanúgy maradtak települések túl magas arzéntartalmú vízzel (például Gönc és Nyírábrány vagy éppen Mórahalom és Ruzsa), mint kisebb, szinte ismeretlen cégek után (Kőtelek, Tiszasüly, Sárrétudvari például).

A kevés érintett nagyobb város egyike Szentes, ahol egy közel 1,8 milliárdos beruházás ellenére kell a 27 ezer lakosnak esetenként még mindig arzénes vizet innia. Nem mellesleg a város Lapistó nevű külterületéhez kapcsolódik a tavaly mért messze legmagasabb, 125 mikrogramm/literes arzénszint is. Nem rendeződött az ivóvízhelyzet a 44 ezres Hódmezővásárhelyen, és a 23 ezres Makóban, valamint a környékén is rengeteg probléma maradt. Itt annyira nem sikerült megoldania az arzénmentesítést a 3,2 milliárdért dolgozó A-Hídnak és Keviépnek, hogy azóta újabb, 1,4 milliárdos projekt indult, amelyet az utóbbi cég végez egyedül. Hasonló a helyzet Fábiánsebestyén és Mindszent esetében, ahol az A-Híd dolgozik, míg Göncön a Mészáros és Mészáros Kft.

Emellett van néhány település (Nagybánhegyes, Sellye), amely a korábbi pályázati körből kimaradt, így ott először rugaszkodnak neki az ivóvízminőség javításának. Remélhetőleg olyan eredménnyel, hogy ismétlésre már nem lesz szükség.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVerseny nélkül kaphatnak nagy munkákat Paks II telkén Mészáros Lőrinc cégeiMészáros Lőrinc megszerzett egy céget, ami megnyert egy négy nappal később kiírt paksi közbeszerzést, majd még egyet, most pedig jöhet a harmadik és negyedik is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet arzén ivóvíz ivóvízminőség-javító program Olvasson tovább a kategóriában