Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. június 6. 16:47 Adat

Már mindenféle számítás szerint megelőzi a román minimálbér a magyart

A román minimálbér júliustól valamivel több mint 12 százalékkal emelkedik, a bruttó értéke 3700 lej lesz – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön, amiről a Reuters számolt be.

  • Az eddigi 200 lejről 300 lejre növelik a minimálbér adómentes összegét, jelentette be szintén a miniszterelnök.

Tágabb kontextus: a Transtelex cikke szerint a minimálbér nettó értéke júliustól 2079 lejről 2363 lejre nő, és az emelés 1,87 millió embert érint. A bruttó román minimálbér körülbelül 290 ezer, a nettó 185 ezer forintot ér majd az emelés után.

  • A legalacsonyabb romániai bérek így idén már másodszorra nőnek, januárban ugyanis a tavaly hatályos 3000-ről 10 százalékos emeléssel 3300 lejre nőtt az összegük.

Miért fontos ez? A román minimálbér júliustól magasabb lesz a magyarnál bruttóban és nettóban is (a magyar bruttó 266 800, a nettó 177 400 forint), pedig a tavaly decemberi magyarországi emelés mértéke a régiónkban magasnak számított.

Felülnézet: az árkülönbségeket kiszűrő vásárlóerő-paritáson számolva a nettó román minimálbér már januárban megelőzte a magyart, a különbség az emeléssel pedig tovább növekszik. A szűkebb régióban a nettó magyar minimálbér csak a szlovákot előzi meg.

  • 2023-ban a román nettó átlagbérek megelőzték a magyarokat az Eurostat adatai szerint. Tavaly már csak a román társadalom alsó harmada keresett rosszabbul, mint a magyar alsó 30 százalék.

Mi várható? Az elmúlt évek jelentősebb béremelkedése ellenére marad rendre a régiós mezőny alján a magyar bérszínvonal, ezért kérdéses, hogy regionális összehasonlításban mire lesz elég a magyarországi bérek idei, vártnál nagyobb növekedése.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába a 15 százalékos emelés, a régiós mezőny alján vergődik a magyar minimálbérA visegrádi négyek és Románia mezőnyében a régiós negyedik hely nem változott 2014-hez képest.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár csak a legszegényebb románok jövedelme marad el a magyarokétólViszont ha az irigylésre méltó román gazdasági teljesítmény mögé nézünk, a magyarországinál nagyobb jövedelmi és regionális egyenlőtlenségeket találhatunk.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat fizetés minimálbér Románia Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. június 17. 10:11 Adat, Közélet

Iskolázottabb szavazóit veszíthette el az ellenzék

Nagyobbat esett az ellenzéki pártok szavazataránya azokon a településeken, ahol a lakosságon belül magasabb a legalább érettségivel rendelkezők aránya.

Jandó Zoltán
2024. június 15. 13:33 Adat

Egy százalék a magyar Európa-bajnoki cím esélye, és ez nagy előrelépés

Anglia a legesélyesebb az Európa-bajnokság megnyerésére, a magyar válogatottnak 1 százalék esélyt adnak a fogadóirodák.

Bucsky Péter
2024. június 15. 05:42 Adat, Közélet

A Mi Hazánk is jobban szerepelt magához képest a cigányság körében, mint a Tisza

Az nem meglepő, hogy a települési szintű adatok szerint a cigányság továbbra is a Fidesz erős bázisa, érdekes viszont Magyar Péter pártjának leszereplése.

Fontos

Stubnya Bence
2024. június 17. 05:45 Közélet

A gazdasági helyzet eddig Magyar Pétert segítette, 2026-ig viszont már inkább a Fideszt fogja

A gazdaság gyengélkedése rontotta a kormánypárt mostani eredményét, a Tisza párt eredményét pedig javíthatta. 2026-ig ez a hatás fokozatosan átfordul majd.

Mit hoz az Európai Parlament jobbra tolódása a gazdaság számára?

Ha ellenállás bontakozik ki az EU-s költségvetési szabályokkal szemben, akkor a költségvetési lazítás irányába mozdulhatnak el a tagországok.

Hidi János Kovács Márton
2024. június 16. 05:42 Tech, Világ

Felgyorsítható a zöld átmenet, vagy bukni fogjuk a klímacélokat?

A jó trend már kialakult, de nincs elég beruházás ahhoz, hogy elérjük a párizsi klímakonferencián kitűzött klímacélt. Miben lehet mégis bízni?