Gyakran hangzik el a magyar gazdaságról, hogy külföldi iparvállalatok összeszerelőüzemévé vált az elmúlt évtizedben, ám a friss népszámlálási adatok rácáfolnak erre a vélekedésre. Az elmúlt húsz év során ugyanis a foglalkoztatott népesség egyre nagyobb része töltött be felsőfokú képzettséget igénylő állásokat, miközben az ipari és építőipari, illetve a gépkezelő, összeszerelő, járművezető munkák háttérbe szorultak, vagy legalábbis stagnáltak.
A tavalyi évben már a dolgozók döntő része, 18,7 százalékuk a felsőfokú képzettségük önálló alkalmazását igénylő munkakört – e csoportba tartoznak például a mérnöki, informatikai, egészségügyi, oktatási, gazdasági, jogi, társadalomtudományi munkák – töltött be, noha 2001-ben még a 13 százalékot sem érte el ez az arány. Ugyanakkor a fenti ábrán lilával jelölt ipari és építőipari foglalkozások esetében e tendencia szöges ellentéte figyelhető meg: 2001 és 2022 között 18 százalékról 12-re csökkent az efféle munkát végzők részesedése a foglalkoztatottak körében, így a két évtizeddel ezelőtt még leggyakoribbnak számító kategória manapság a középmezőnyben van.
A magasabb képzettséget igénylő munkakörök térhódítása még a kétezres években kezdődött, 2011-ben ugyanis már az ipari és építőipari foglalkozások korábbi vezető pozícióját az egyéb, felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő munkakörök vették át. A zömmel technikusokat, szakmai irányítókat, asszisztenseket és ügyintézőket magába foglaló kategória részaránya 2001 és 2011 között 14 százalékról 17-re nőtt, majd a következő 11 évben megközelítette a 18 százalékot, ám ekkorra a már említett, kizárólag felsőfokú végzettséghez kötött állásokat tömörítő csoport elterjedtsége még nagyobb lett.
Persze túlzás lenne azt állítani, hogy ne lenne nyoma a kevés hozzáadott értéket termelő üzemek létesítésének a munkakörök megoszlásán. A szakképzettséget nem igénylő, egyszerű foglalkozások – például a gépek kiszolgálását végző fizikai dolgozók, rakodómunkások, csomagolók és takarítók – részaránya is némi emelkedést mutatott az elmúlt 21 év során, miközben a többi, iparhoz köthető kategória visszaszorult. A tendencia különösen látványos, ha az ipari munkakörökön belül nézzük meg a különböző színvonalú foglalkozáscsoportok súlyát: lényegében egyötödről egyharmadra nőtt a képzettséget nem igénylő foglalkozások aránya ebben a szegmensben, vagyis az iparon belül jól érzékelhetők a zömmel külföldi, egyszerű munkafolyamatokat az országba telepítő vállalatok fokozódó jelenléte.
A magasabb szintű ipari foglalkozások – jellemzően olyan szakosodott, szakmaként értelmezhető munkák mint például a hegesztés – visszaszorulása az abszolút számok tükrében is szembetűnő. Miközben több, mint egy millió fővel nőtt a foglalkoztatott népesség mérete 2001 és 2022 között (annak ellenére, hogy a lakosságszám 10,2 millióról 9,6 millió főre csökkent ezen időszakban), bizonyos foglalkozáscsoportok beszűkültek. Ebbe a körbe tartoznak a már emlegetett ipari és építőipari foglalkozások, továbbá hasonlóképp strukturális jelentőségű a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási dolgozók számának csökkenése.
A fenti ábra rámutat a vezető munkakörben lévő foglalkoztatottak csoportjának szűkülésére is az ezredfordulón tapasztalt szinthez képest, ami a felsőfokú munkát végzők expanziójával párhuzamosan egy másik fontos közelmúltbeli gazdaságszerkezeti fejleményre utal:
a szolgáltatószektor is megerősödött, de jórészt a szintén külföldi cégek Magyarországon nyitott irodáinak köszönhetően.
Az adminisztratív, üzleti, műszaki és tudományos szolgáltatók, illetve a shared service centerek (SSC) erősödő jelenléte legalább olyan fontos tényező, mint az összeszerelőüzemek létesülése, szerepük jelentős a jól képzett munkaerő kiemelkedő elhelyezkedési lehetőségeiben. Igaz, gazdaságpolitikai szempontból ez az egyébként régiószerte jellemző fejlemény nincs túlzottan exponálva, a kormány a jármű- és újabban az akkumulátorgyártás mellett sokkal inkább elkötelezettnek tűnik, hiába dolgozik a lakosság egyre nagyobb része színvonalasabb munkakörökben, mint amilyeneket ezek, a sokszor államilag jócskán megtámogatott üzemek kínálhatnak.
A diplomások iránti igény megmutatkozik a számukra elérhető bérprémiumok révén is, sőt, valószínűleg a mostaninál jóval több magasan végzett munkavállaló is elhelyezkedhetne. E tendenciával azonban szembe megy az oktatási rendszer sorvadásához vezető szakpolitika, ami az elmúlt évtizedben ráadásul éppen a szakképzés felé igyekezte terelni a gyerekeket, hiába szorult vissza ebben az időben szakmaszerzéshez kötött munkakörökben dolgozók száma, amint az a népszámlálási adatokból is kiderül. Ebben az időszakban ráadásul a diplomák munkaerőpiaci hasznosságát erősen firtatta a kormányzati kommunikáció, kollektív tévhitekre is alapozva:
A romkocsmák félhomályában merengő, állástalan diplomásokkal ma Dunát lehet rekeszteni, de ez sem nekik nem jó, sem az országnak.
– fogalmazott Orbán Viktor egy parlamenti válaszában 2012-ben.
Adat
Fontos