Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. augusztus 11. 12:00 Adat

Egy év kellett, hogy feldolgozzuk a rezsiemelést

A rezsicsökkentés tavalyi korlátozása óta az idén júliusban fordult elő először, hogy a statisztikai hivatal a lakossági gázárak növekedéséről számolt be. A KSH gyakorlata miatt ez azt jelenti, hogy 2022 augusztusa óta először volt magasabb a fogyasztás, mint amire korábban számítottak.

Mi történt? Júliusban, ha kismértékben is, de emelkedett a vezetékes gáz háztartások által fizetett átlagára. A statisztikai hivatal júniusban 151 forintos díjjal számolt, júliusban azonban ennél négy forinttal magasabbal.

  • A tavalyi rezsiemelés óta a KSH csak becsülni tudja a lakossági gázdíjat. A kormány úgy nyúlt bele a rezsicsökkentésbe, hogy egy meghatározott fogyasztási szintig megtartotta a korábbi, rendkívül kedvezményes árat, afölött azonban a hétszeresére emelte.
  • A korábbiakkal ellentétben így most nincs egységes ár, a díj függ az elfogyasztott mennyiségtől is. Emiatt a statisztikai hivatal úgy határozza meg az átlagos díjat, hogy megbecsüli, a fogyasztás mekkora hányada csúszik át a magasabb díjkategóriába, és így számol egy (súlyozott) átlagot.

Számokban: a KSH a tavalyi változások óta egészen mostanáig minden hónapban fokozatosan csökkentette az átlagárat. Közvetlenül az augusztusi rezsiemelés után 238 forintos köbméterenkénti díjjal számoltak*Ez a szolgáltatás díja, amely a gázár felett a gáz tárolásának, eljuttatásának költségét is tartalmazza.. Októberben a magasabb díjkategória további emelése miatt ez még 4 forinttal nőtt, azóta azonban közel 40 százalékkal esett.

Felülnézet: az árcsökkenés magyarázata az volt, hogy a lakosság jóval kevesebb gázt fogyasztott, mint amennyivel a KSH-nál előzetesen kalkuláltak. A rezsiemelés miatt sokan látványosan visszafogták a felhasználásukat, így a lakosság jóval kisebb arányban csúszott ki a kedvezményes sávból, mint amire számítani lehetett

  • A spórolást az enyhe tél is segítette. November és január között a korábbi években megszokottnál durván negyedével kevesebb gázt használtak fel a kisfogyasztók. Februárban ugyan kisebb volt a visszaesés, de a szokottnál alacsonyabb hőmérséklet ellenére akkor is látványosan csökkent a lakosság gázigénye.
  • Az elmúlt hónapokban azonban kissé változtak a trendek: a felhasználás csökkenése lassabb volt, mint korábban. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a lakosság jelentős része alkalmazkodott az új helyzethez, illetve a gázfelhasználás zömét adó téli hónapok után sokan már kevésbé spóroltak, ha látták, hogy nem futnak ki a kedvezményes sávból. Ráadásul a fűtési szezonon kívül spórolni is nehézkesebb.

Mi következik? Az első év tapasztalatai alapján a lakosság az idén valószínűleg már pontosabban be tudja lőni a fogyasztását, így a háztartások egy része várhatóan kevésbé lesz óvatos, mint tavaly, ez pedig a felhasználás, és így az átlagárak növekedéséhez vezethet.

  • Ezt kissé megkavarhatja az elmúlt hetek elszámolási káosza, ami miatt sok fogyasztó a nyári hónapokban a korábbinál jóval magasabb gázszámlákat kapott. Mivel a szolgáltató erre adott magyarázatát egy átlagos halandó nem tudja értelmezni, így a helyzet újabb bizonytalanságot eredményezhet.
  • Összességében azonban így is inkább az átlagárak stagnálása, esetleg lassú emelkedése valószínűsíthető. Ezen az változtathatna, ha a kormány a piaci gázárak esésére reagálva ismét belenyúlna a szabályozásba, és némileg csökkentené a túlfogyasztó háztartások díját. Erre a 2024-es választások előtt kerülhet sor.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat gázár rezsicsökkentés rezsiemelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 12:58 Adat, Élet

Benne vannak a vevők a palackvisszaváltásban, de sokan készpénzt szeretnének kapni érte

Elég magas a januártól induló rendszer ismertsége és támogatottsága.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.