Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. június 14. 10:01 Adat

Két év alatt másfélszeresére drágult az építkezés, zuhan a kereslet a szektorban

Látványosan lassult az építőipari infláció Magyarországon 2023 második negyedévében. Az áremelkedés üteme azonban még így is jóval gyorsabb a kormány év végi 10 százalékos céljánál, pedig a szektorban a teljes gazdaságnál előbb tetőzött az infláció, és a kereslet is zuhan.

Mi történt? Április volt zsinórban a hatodik olyan hónap, amikor csökkent a hazai építőipari termelés. Bár az elmúlt fél évben most volt a legkisebb mértékű visszaesés, a javulás valószínűleg csak látszólagos, több trend is a piac további szűkülése irányába mutat.

  • A mostani kedvezőbbnek tűnő adathoz hozzájárult, hogy már a viszonyítási pont is gyenge volt: 2021 áprilisa sem sikerült túl erősre az építőiparban. Emellett a szektor szempontjából elég aggasztó, hogy a cégek rendkívül kevés szerződést kötnek.

Számokban: áprilisban az építőipari termelés értéke 481 milliárd forint volt. Ez ugyan közel 57 milliárd forinttal meghaladja az egy évvel korábbi szintet, a növekedés azonban csak az árak drasztikus emelkedésének köszönhető.

  • Mennyiségben ezért a pénzért a tavaly áprilisánál 3,2 százalékkal kevesebbet építettek az ágazatban ténykedő cégek. Úgy, hogy az április most már évek óta hagyományosan gyengén sikerül: tavaly az állami pénzszórás ellenére is csak minimális bővülést, 2020-ban és 2021-ben pedig visszaesést hozott.
  • A piaci szereplők számára igazán aggasztó azonban nem az aktuális teljesítmény, hanem a rendelések alakulása lehet. Áprilisban közel 40 százalékkal kevesebb megbízást kaptak, mint egy évvel ezelőtt, a teljes szerződésállományuk pedig hónapok óta nem csak mennyiségben, de értékben is csökken. Ezúttal 500 milliárd forinttal maradt el az egy esztendővel korábbitól.

Következmények: Az építőiparban az elmúlt évek áremelkedését az alapanyagok drasztikus drágulása hajtotta. Az építők azonban nem tudták volna ezt áthárítani a vevőikre, ha nincs az államilag is megtámogatott masszív kereslet, azaz nincs, aki kifizesse nekik. Most láthatóan fordul a piac, és ez az árakra is kihat.

  • A kereslet csökkenése a második negyedévre érezhetően visszafogta az építőipari inflációt. A drágulás üteme a kétharmadára esett vissza. Más kérdés, hogy ez még mindig 17 százalék feletti éves áremelkedést jelent. A két évvel korábbinál pedig közel másfélszer drágábban lehet most építkezni.

Felülnézet: bár valószínűleg messze nem tökéletes indikátor, de a tartósan magas ütemű építőipari áremelkedés, a teljes infláció szempontjából sem jó hír. Ebben a szektorban előbb értük el az inflációs csúcsot, mint a gazdaság egészében, és már egy évvel ezelőtt is 20 százalék feletti drágulást mért a KSH.

  • A mostani visszaesés ugyan jelentős, de egy alapból magas szinthez képest emelkedtek további 17 százalékot az árak. A teljes gazdaságban az építőiparinál jóval gyorsabban kell mérséklődnie az inflációnak, hogy év végére elérjük a kormányzat által kitűzött 10 százalék alatti szintet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLátványos grafikon mutatja, hogyan vette át a hatalmat a NER az építőiparbanMostanra a 15 legnagyobb építőipari társaság harmada Mészáros Lőrincé, és további harmada más kormányközeli vállalkozóké.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat építőipar infláció Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. február 17. 10:49 Adat

A forintgyengülés lesújtott a magyar e-kereskedőkre

A munkaerőhiányt és a háborúk okozta bizonytalanságot ma már kevésbé tartják kockázatosnak.

Stubnya Bence
2025. február 14. 12:54 Adat

Magyar megyék is vannak a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő EU-s régiók között

Csak hat uniós régióban volt nagyobb gazdasági visszaesés 2023-ban a közép-dunántúlinál, a 20 legrosszabba pedig három további magyar régió is befér.

Hajdu Miklós
2025. február 13. 13:35 Adat

Olyan mélyre csúszott a hazai autóipar, hogy könnyen felránthatja a BMW és a BYD új gyára

A nagy gazdasági válságokat idézi a magyar autóipar decemberi visszaesése, és egyelőre a kilátások is csak az épülő gyárak miatt kedvezőbbek.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.