Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. február 14. 17:07 Adat

Úgy fűtöttünk mínusz 4 fokban, mintha plusz 1 lenne

Ahogy arra számítani lehetett, látványosan megugrott a magyarországi földgázfogyasztás az elmúlt héten a hidegebb időjárás miatt. Az előző hét elején két olyan nap is volt, amikor 50 millió köbmétert meghaladó mennyiséget égettünk el, ilyenre pedig ezen a télen még nem volt példa. A hét egészében is évszakos csúcsot döntött a felhasználás, amely azonban így is elmaradt attól, amit várhattunk volna a hőmérséklet alapján.

Begyújtott a lakosság, de csak óvatosan

A felhasználás növekedését elsősorban a lakossági (egészen pontosan a kisfogyasztói) igény megugrása okozta*A hazai adatokat a Földgázszállító Zrt. rögzíti, náluk pedig – kissé leegyszerűsítve – felhasználói szempontból két kategória létezik: a legnagyobb fogyasztók, akiknek közvetlenül adják át a gázt, illetve az elosztó cégek, amelyek aztán eljuttatják az energiahordozót a kisebb fogyasztókhoz. Ez utóbbi körben a lakosság mellett benne vannak az olyan kisebb vagy akár nagyobb vállalatok, illetve közintézmények is, amelyek nem ipari mennyiségben használnak földgázt. Így például a szállodák, éttermek, bevásárlóközpontok, egyéb szolgáltatóegységek, iskolák, uszodák, de még számos termelőcég is.. Február 6-án és 7-én egyaránt 42 millió köbméter feletti gázt égettek el a háztartások, illetve a nem közvetlenül vételező cégek. Ez közel negyedével haladta meg az előző két hét átlagos napi fogyasztását. Emellett kismértékben az ipari nagyfogyasztók felhasználása is nőtt, így jött ki az 50 millió köbméter feletti napi fogyasztás.

A kisfogyasztói igény emelkedése persze egyáltalán nem meglepő, hiszen az előző hét volt eddig messze a leghidegebb a télen, márpedig ez a kör szinte kizárólag fűtésre használja a földgázt. Az előző hétfőn és kedden például -4 fok volt az országos középhőmérséklet, ami azután szombatig sem emelkedett 0 fok fölé. Ezt megelőzően egész télen összesen hat olyan nap volt, amikor fagypont alatti átlaghőmérsékletet mértek – még december közepén, illetve második felében -, de egyszer sem értük el a -4 fokot.

A hétvégén – különösen vasárnap – már kedvezőbb volt az időjárás, és a felhasználás is láthatóan csökkent, ám a fűtési szezon kezdete óta így is ezen a héten fogyott a legtöbb földgáz az országban. Mind a lakosság, mind az ipar évszakos csúcsot döntött, így az összesített kereslet bő 20 millió köbméterrel volt több, mint bármelyik korábbi héten ezen a télen.

A gázfogyasztás növekedése ugyanakkor ezzel együtt is messze elmaradt attól, amit a korábbi évek tapasztalatai alapján ilyen időjárási körülmények között vártunk volna. A hét elejére jellemző 42 millió köbméteres lakossági felhasználás ugyanis a -4 fokhoz képest kifejezetten visszafogott. A 2019 és 2021 közötti időszakban ennyi gázt 0 és 1 fok közötti, azaz a múlt hetinél 4-5 fokkal magasabb hőmérséklet esetén égettünk el.

Az idén azonban a tél kezdete óta alacsonyabb a megszokottnál a kisfogyasztók gázfelhasználása. Ráadásul a fogyasztás a korábbinál kisebb mértékben nő a hőmérséklet csökkenésével is. Ennek köszönhető, hogy több mint egy milliárd köbméter földgázt takarítottunk meg eddig a télen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgymilliárd köbméterrel kevesebb gázt fűtöttünk el, jórészt a rezsiemelés miattJanuárban is hatalmasat esett a magyarországi földgázfelhasználás. A fogyasztás a 2022-es szinttől és a korábbi évek átlagától is jó 30 százalékkal maradt el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA rezsiemelés óta zuhan a magyar gázfogyasztás, 600 millió köbmétert spóroltunk megAz európai átlagnál hónapokkal később, de a rezsiemelés környékén végül Magyarországon is megindult az alkalmazkodást az új energiapiaci helyzethez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat földgáz fűtés gázfelhasználás gázfogyasztás hideg tél Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 12:58 Adat, Élet

Benne vannak a vevők a palackvisszaváltásban, de sokan készpénzt szeretnének kapni érte

Elég magas a januártól induló rendszer ismertsége és támogatottsága.

Fontos

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Elek Péter
2023. november 29. 16:37 Pénz

Túl sok a kockázat, de valahogy senki nem akarja ezeket komolyan venni

A rendszerszintű pénzügyi kockázatoktól a túlzottan magas államadósságszinteken át az egyedi vállalati értékeléseken keresztül túl sok minden összejött.

László Pál
2023. november 29. 15:27 Podcast, Támogatói tartalom

Az energiaválság berúgta a fenntarthatóság ajtaját az ingatlanpiacon, a vártnál több épületet újíthatnak fel a jövőben

Fenntarthatósági szempontból nézve a felújítás felé kell, hogy menjen a világ.