Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. február 2. 17:33 Adat

Tokaj, Gyula, Pécs és Budapest környékén már több volt a turista tavaly, mint a járvány előtt

Jó évet zárt tavaly a járvány által megtépázott magyar turizmus. Az év egészében összesen 45 százalékkal nőtt a forgalom az eltöltött vendégéjszakák alapján 2021-hez képest, a szálláshelyek árbevétele pedig még ennél is nagyobb mértékben, több mint kétharmadával nőtt a KSH friss adatai szerint.

Visszatérő külföldiek: a statisztikai hivatal adatközlésének legérdekesebb részlete a külföldi és belföldi vendégéjszakákra vonatkozó adat. Eszerint a belföldi vendégek 18, a külföldiek 106 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken. A járvány miatt elhalasztott külföldi utazásokat tehát elkezdték bepótolni.

Egyenletesebb forgalom: ahogy az alábbi ábrán is látszik, lezárások híján 2022-ben jóval kisebb kiugrások voltak az évközi forgalomban, mint 2021-ben. Több magyar ment külföldre nyaralni, viszont több külföldi jött ide főszezonban, mint 2021 nyarán.

Kieső oroszok és kínaiak: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján egyes küldő országokból többszörösére nőtt a forgalom 2021-hez képest (USA, Egyesült Királyság, Spanyolország), más nagy küldő országokból viszont még mindig kevesen jönnek (Kína, Oroszország, más amerikai országok).

A legnépszerűbb régiók: Az NTAK adatai alapján a teljes magyar turisztikai forgalom már csak 5 százalékkal maradt el a 2019-es szinttől. Több turisztikai térség forgalma viszont már meghaladta a járvány előtt utolsó év, 2019 forgalmát. Ide tartozik Tokaj és Nyíregyháza (30 százalék), Gyula és térsége (8) Pécs–Villány (6) és Budapest környéke is (5). 

Mi lesz idén? Ha a külső körülmények nem változnak, akkor 2023-ban a magyar turizmus forgalma meghaladhatja a 40 millió vendégéjszakát. A 2019-es „bezzegév” rekordjának beállítása sem lehetetlen Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKezdtek fellélegezni, de a magas infláció mindent boríthat a magyar turizmusbanA külföldiek visszatérése üzletileg is nagyon jó hónapokat hozott néhány magyar turisztikai szegmensben, de az infláció miatt most itt is újra nagy a bizonytalanság.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVisszatértek a turisták, de óvatosabban költenekAz utasszámok egyre szebbek, de sokan közelebbi úti célt választanak, és a költéseikre is jobban odafigyelnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat belföldi turizmus járvány külföldi turisták turizmus Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. február 17. 10:49 Adat

A forintgyengülés lesújtott a magyar e-kereskedőkre

A munkaerőhiányt és a háborúk okozta bizonytalanságot ma már kevésbé tartják kockázatosnak.

Stubnya Bence
2025. február 14. 12:54 Adat

Magyar megyék is vannak a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő EU-s régiók között

Csak hat uniós régióban volt nagyobb gazdasági visszaesés 2023-ban a közép-dunántúlinál, a 20 legrosszabba pedig három további magyar régió is befér.

Hajdu Miklós
2025. február 13. 13:35 Adat

Olyan mélyre csúszott a hazai autóipar, hogy könnyen felránthatja a BMW és a BYD új gyára

A nagy gazdasági válságokat idézi a magyar autóipar decemberi visszaesése, és egyelőre a kilátások is csak az épülő gyárak miatt kedvezőbbek.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.