Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. július 12. 14:18 Adat

Akár 120 ezer korrekten adózó, mellékállásban keresetet kiegészítő katás is búcsúzhat az adónemtől

Még a katás adózás megszüntetését felvető Parragh László szerint is „kissé erőteljesre sikerült” az adónemet újraszabályozó törvénytervezet, amit hétfőn terjesztettek be, és amit már kedden elfogadhat a parlament, a rég nem látott intenzitású tüntetés ellenére. (Frissítés: a képviselők többsége meg is szavazta a javaslatot.)

A törvénytervezet alapján a kata bevételi értékhatára 12-ről 18 millió forintra emelkedne, a tételes havi adó megmaradna 50 ezer forint, és ezt csak a lakosságnak szolgáltató, értékesítő főállású egyéni vállalkozók választhatják. De a legfontosabb változás egyértelműen az, hogy csak olyanok adózhatnának így, akiknek kizárólag magánszemélyektől van bevétele (ami alól kivételt kapnának a taxisok).

Az átalakítási tervekkel foglalkozó cikkünkben valószínűsített változások közül így nem valósul meg az 50 ezres tétel emelése, amin 2013 óta nem változtattak, és nem nyúlnak azokhoz a feltételekhez sem, ami alapján ellenőrzéskor az adóhatóság munkaviszony fennállását állapíthatja meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem véletlen, hogy egy költségvetési kiigazítás közben nyúl a kormány a túl jól sikerült katáhozTavaly már minden tizedik magyar foglalkoztatott katás vállalkozó volt, közülük 100-150 ezren lehetnek olyanok, akik jóval több adót is fizethetnének.

Helyette azzal a szabállyal, hogy csak magánszemélyektől lehet bevétele egy katás vállalkozónak, olyan szinten szűkítik le a potenciális kisadózók körét, ami már bőven szürke- vagy feketezónába terelheti azokat az adózókat, akik a kisadózás bevezetése óta tértek vissza az adózók közé. Azok, akik az új feltételek mellett is megmaradnának kisadózónak, ezt szeptember 25-ig jelezhetik az adóhatóságnak.

Ahogy erről korábbi cikkünkben is írtunk, a kisadózók száma 2015 és 2021 között 130 ezerről 450 ezerre nőtt, ezzel pedig az összes foglalkoztatotton belüli arányuk 3-ról csaknem 10 százalékra emelkedett. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) júniusi közleményében nagyjából 100-150 ezerre tette azok számát, akik a kata adónemet teljesen visszaélés jelleggel használták. 

Arra vonatkozóan egyelőre nincsenek becslések, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén hányan esnének ki a kisadózók közül, ugyanakkor egy a magyar sajtóban eddig kevésbé tárgyalt részletet mindenképpen érdemes kiemelni ezzel kapcsolatban.

Az új szabályok alapján ugyanis a 25 ezer forintos havi tételes adóval járó kisadózói státusz is megszűnik, amit kifejezetten csak főállás mellett lehetett igénybe venni. Ebben a csoportban feltehetően minimális volt a visszaélés jellegű katázás, hiszen vagy nyugdíj mellett, vagy rendesen adózó főállás mellett használták az érintettek a katát keresetkiegészítésre.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a kata szabályainak módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában azt mondta, hogy a 450 ezerből 260 ezren lehetnek azok, akik az új szabályok mellett sem látnak változást az adózásukban. A maradékból 70 ezerre tette a katás jogviszonyt szüneteltetők számát.

Így marad nagyjából 120 ezer ember, akik mellékállásban katáztak, a már említett okok miatt a törvény eredeti céljainak megfelelően.

A BKIK egyébként 60-80 ezer főre becsülte a katás adózókon belül azok számát, akik alapvetően főállású alkalmazottként vagy nyugdíjasként csak „mellékállású” keresetkiegészítési lehetőségként lettek katás vállalkozók, és az éves bevételük egy-két millió forint alatt marad. Ebből az következik, hogy ennek a csoportnak egy jelentős része ténylegesen elenyésző volumenű gazdasági tevékenységet bonyolít más katásokhoz képest.

A lényeg mindenesetre az, hogy a mellékállásban cégeknek bedolgozó katázás ellehetetlenítésével a kormány egy olyan jelentős csoport adózását bonyolítja meg – vagy akár eltántorítja a gazdasági tevékenysége folytatásától -, akik egyébként teljesen legálisan használták ezt az adózási formát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért rengeteg a kényszervállalkozó, ha alig találni dolgozót?Már nem a munkanélküliség, hanem a túlságosan kötött munkahelyi körülmények vesznek rá sokakat saját vállalkozás indítására - na meg persze a kedvezőbb adózás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem alkalmazott az ételfutár, ha több jel szerint is annak tűnik?Egyre inkább érdemes feltenni a kérdést nálunk is, hiszen a Netpincér és a Wolt most már az ország nagy munkaadója lehetne, de persze nem az.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan egy adó, amely csalásra csábít, de a NAV nem gyanakszikMár több mint háromszázezren katáznak, de csak minden huszadik vállalkozást ellenőrzi az adóhivatal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat adó KATA kisadózó költségvetés mellékállás nyugdíjas Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.