A szerző a HOLD Alapkezelő Zrt. portfóliókezelője.

A közgazdaságtan klasszikus modellje szerint a GDP-növekedést alapvetően három faktor határozza meg. Ezek a munkaerő, a tőke és a technológia/termelékenység. Ha hétköznapi nyelven szeretném megfogalmazni, az összefüggés magától értetődő. Minél több munkás dolgozik, annál többet tudunk termelni. Minél több tőke és gép termel, annál többet tudunk termelni. Minél fejlettebb technológiával és nagyobb hatékonysággal termelünk, annál több lesz a termék.

Ezek közül a munkaerővel (népességpolitika, munkanélküliségi helyzet stb.) és a tőkével (tőzsde, befektetések stb.) szerencsére elég sokat foglalkozik a nyilvánosság. A termelékenység viszont méltatlanul nincs benne a közgondolkodásban. Pedig érdemes lenne ezt is beemelni, ugyanis ahogy a lenti ábrából látszik, a termelékenyég (TFP – Total Factor Productivity) hozzájárulása a GDP-növekedéshez jellemzően nagyobb, mint a tőkéé (Capital deepening) vagy a munkaerőé (Population + Employment rate + Hours worked). Problémák pedig vannak itt is szép számmal, csak nem beszélünk róla.

Hatékonytalanok lennénk?

Az első és talán legszembeötlőbb probléma a termelékenység javulásának folyamatos lassulása. Ha a gazdasági növekedés legfontosabb motorja kiesik, sokkal lassabb lesz a jólét emelkedése. Továbbá az sem mindegy, hogy mely országokat érinti ez a jelenség, ugyanis a ma ismert gazdasági összefüggések szerint az egyes országokban tapasztalható bérnövekedésnek hosszú távon az adott országban mérhető termelékenységnövekedéssel kellene összhangban lennie. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a fejlett világban szinte mindenhol tapasztalható a lassulás.

Ennek okai pontosan nem ismertek, de mivel közel mindenkit egyszerre érint, sejthető, hogy közös faktoroknak kell a háttérben húzódniuk. A lengyel nemzeti bank tavaly októberben egy konferencia keretében próbált választ találni a jelenségre. Különösen az elmúlt tíz év fejleményeire, amikor is 1 százalék alá csökkent a termelékenység növekedése. A társadalomtudományokban ez eléggé közelmúltnak számít, így egységes tudományos álláspont még nincs a kérdésben. Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha a megoldást a következő magyarázatokban keressük.

Hol a next big thing?

Egy lehetséges ok, hogy kifulladni látszik az előző technológiai boom gyorsító hatása. A kilencvenes évek technológiai forradalma által létrehozott növekedés vélhetően hamarosan eléri zenitjét. Ráadásul a közvélekedés úgy tartja, hogy az internet az élet minden területét gyökeresen felforgatta. Nos, az adatok mást mondanak.

Persze vannak olyan szektorok, ahol ez maradéktalanul igaz, ilyen például a reklám és marketing, az adminisztráció vagy a telekommunikáció. Vannak viszont olyan szektorok, ahol a digitális intenzitás meglehetősen alacsony, például a szállítmányozás, az élelmiszeripar, a textilipar vagy az alapanyagok és alap fémtermékek gyártása. Természetesen itt is éreztette a hatását a digitalizáció, de közel sem annyira, mint az előbbi szektorokban.

A jövőt tekintve pedig talán pont ez az, ami bizakodásra adhat okot. A manapság legfelkapottabb kutatások (mesterséges intelligencia, önvezetés, fejlett robotok, 5G hálózatok, Internet of Things) végtére is az előző technológiai forradalom továbbvitelét jelentik. Ráadásul pont ezekre az innovációkra van szükség, hogy az eddig aluldigitalizált szektorokban is értelmes, valódi hasznosságot hozó változás következzen be. Fontos, hogy ezek csak bizakodásra adnak okot, de nem jelenti azt, hogy meg is váltják a világot. A történelem mindenesetre azt tanítja, hogy a nagy innovációk (elektromosság 1890-ben, számítógépek 1950-ben és 1990-ben) után kell 15-20 év, mire kellően elterjednek a gazdaságban.

Egyenlők között az elsők

Egy további lehetséges ok a termelékenység lassulására, hogy nem érint mindenkit egyformán. Azok a vállalatok, amelyek hatékonyan tudták beemelni működésükbe a techforradalom vívmányait, köszönik szépen, jól vannak és elég hatékonyak. Ez azonban csak a cégek 5 százalékára igaz, a maradék 95 százalék hatékonysága alig nőtt az elmúlt évtizedekben. Egyebek mellett ez is hozzájárul a cégek között tapasztalható koncentrációhoz, ami óhatatlanul a verseny csökkenéséhez vezet, így nem tesz jót a fejlődésnek.

A kamatok hatása a termelékenységre

A fenti okok viszont nem magyarázzák, hogy a válság után miért zuhant rekord alacsony szintre a termelékenység az összes megfigyelt régióban. A francia nemzeti bank közgazdászai szerint ennek oka a válság kezelésében keresendő. A termelékenység szempontjából ugyanis nem mellékes, hogy milyen kamatok vannak a gazdaságban.

A kamatszint kétféleképpen hat a termelékenységre. A „tisztulási hatás” szerint, ha felmennek a kamatok, akkor a nem hatékony vállalatok csődbe mennek, mert nem tudnak annyi nyereséget termelni, amennyi kamatot a kötvényeikre fizetniük kell. Így maradnak a hatékony vállalatok, vagyis a gazdaság egészének hatékonysága javul. Vice versa, ha a kamatok csökkenek, akkor a rossz vállalatok túlélnek, és lefelé húzzák a gazdaság hatékonyságát.

Ezzel szemben az „innovációs hatás” szerint, ha felmennek a kamatok, akkor drágábban lehet finanszírozást szerezni az innovációs fejlesztésekre, így lassul a gazdaság termelékenységének növekedése. Kamatcsökkenés esetén pedig ennek ellenkezője tapasztalható.

Mivel a két ellentmondó hatás egyszerre jellemzi a gazdaságot, és nem mérhetőek külön-külön, ezért csak utólag tudunk bármit is mondani arról, hogy éppen melyik hatás volt az erősebb. Ezúttal látszólag a „tisztulási hatás”, vagy ebben az esetben helyesebben fogalmazva a „meg nem tisztulási hatás”. A kamatok csökkentésével életben maradt sok nem hatékony vállalat is (mivel a magasabb prioritású szempont a lehető legtöbb munkahely megmentése volt), így viszont csökkent a gazdaság termelékenysége.

Rövid távon más a meghatározó

Tehát a jólétünket meghatározó termelékenység csökkenő trendben van a technológiai fejlődés lassulása miatt, és a válságra adott válasz mellékhatásaként is. Viszont, ha hosszú távon ez határozza meg a jövedelmek növekedését, akkor innentől kezdve ne is nagyon számítsunk 1-2 százaléknál nagyobb béremelkedésre?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEbből az ábrából kiderül, miért nem kapsz olyan könnyen béremelést, ha magyar cégnél dolgozolÉg és föld a magyar és a külföldi tulajdonú ipari cégek termelékenysége. Nagyon kevés magyar cég lehet képes arra, hogy kitörjön a bércsapdából.

Egyrészt, ezek a faktorok javulhatnak a jövőben – jöhetnek értelmes új technológiák, és szűnhetnek meg hatékonytalan vállalatok. Rövid távon viszont fontosabb lehet, hogy a bérek a világgazdaságban kevéssé követték a termelékenység javulását, helyette a vállalati profitok nőttek jobban. Könnyen elképzelhető, hogy alacsonyabb termelékenységnövekedés mellett is olyan helyzetbe kerülnek a munkavállalók, hogy jobb feltételeket tudnak maguknak kialkudni.

De hogyan is mérjük?

Azonban van még egy probléma, amiről el kell gondolkodni a termelékenység kapcsán. Mivel ez egy absztrakt fogalom, nagyon nehéz jól mérni. Dióhéjban: a gazdaság termelékenységét közvetve mérjük. Amit a gazdaság növekedéséből nem lehet megmagyarázni a munkaerő vagy a tőke növekedésével, az a termelékenység növekedése.

A jelenlegi módszereket már az előző században is számos kritika érte (például az energia és infrastruktúra nem jelenik meg a számításokban), viszont a digitális gazdaság megjelenésével további kérdések merülnek fel. A legtöbb internetes vállalkozás nem kér díjat a felhasználóitól, csak a reklámozni kívánó cégektől. Így jövedelem (vagyis mérhető GDP) csak a reklámozók esetében keletkezett, a felhasználók esetében nem. Ez esetben a cég nem is tette hatékonyabbá a felhasználók életét? Valószínűleg de, különben nem töltenének időt az internetes vállalkozás platformján.

És ha már az időnél tartunk – kinek a munkaóráját kell elszámolni? Régen, egy utazás esetében egyértelmű volt, hogy az utazási iroda munkatársai szervezték meg az utat, az ő idejüket kellett figyelembe venni. Ma, amikor egy netes szállásfoglaló és repülőjegy-kereső oldalon megszervezünk egy utazást, akkor dolgozunk? Általában ezt mindenki a szabadidejében csinálja, így megint nem keletkezik jövedelem, amit a GDP-ben mérhetünk. Viszont ettől még sokkal hatékonyabb az életünk, amit megint csak nehéz pontosan mérni.

Továbbá a GMO közgazdászai egy friss tanulmányukban amellett érvelnek, hogy a fent leírt közvetett mérés alapjaiban vezet hibás eredményre. Állításuk szerint a számításhoz használt feltételezések hibásak, és csak akkor lehetne ezzel a módszerrel mérni a termelékenységet, ha a világon minden vállalat a létező összes terméket gyártaná arányosan. De persze nincs így, hiszen specializált gyártás van: a cipész cipőt, az autógyártó autó gyárt. Következtetésük szerint a teljes faktor termelékenység (TFP) nem más, mint a bérnövekedés és a profitnövekedés súlyozott átlaga.

Ezek alapján okkal mondhatjuk, hogy itt (egyelőre) megáll a tudomány. A fent említett példák főként a fejlett világban tapasztalható tüneteket veszik számba, de a probléma univerzális. Hiába gondoljuk, hogy a termelékenység nagyban meghatározza a jólétünket, egyelőre nem tudjuk koherensen és megfelelően mérni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországnak döntenie kell: többet vagy okosabban?Dolgozzunk többet ugyanígy, vagy kevesebbet okosabban? Végső soron erről a dilemmáról szól a túlóratörvény körüli vita.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat béremelés munka termelékenység tőke Olvasson tovább a kategóriában