Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. május 13. 13:38 Adat

Kínai és orosz motorral már csak vánszorog a magyar oltási program

Egy nap sem telt azóta, hogy megírtuk, a rendelkezésre álló készletek alapján nyugodtan hirdethetne újabb százezer adagos „Pfizer-napot” a kormányzat, és szinte pontosan ez történt: ma reggel megjelent a tájékoztatás a hivatalos oldalon arról, hogy 144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált már Pfizer-oltást is tud foglalni a péntek és jövő kedd közötti napokra.

Nem sokkal később a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a 16-17 évesek közül 96 ezren regisztráltak (számukra csak ez az oltóanyag engedélyezett egyelőre). Mivel ez a korosztály ennél közel százezer fővel népesebb, az újabb Pfizer-napra felszabadított mennyiség nagy része onnan származik, hogy ennyi 16-17 éves nem jelezte, hogy szeretné beoltatni magát.

Ahogy tegnapi cikkünkben bemutattuk, májusban alaposan visszaesett az oltási tempó, és ebbe a trendbe illeszkedik a ma közzétett adat (29 ezer első alkalommal beoltott) is. Közben megjelentek az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) honlapján a múlt heti részletes magyar adatok, amelyekből látszik, hogy melyik vakcinából mennyit adtak be.

A korábbi hetekhez képest több feltűnő különbség is van. A legnagyobb, hogy míg április 26. és május 2. között (a 17. héten) Sinopharmból 327 ezer adagot adtak be első oltásként, addig május 3. és 9. között csak 68 ezret. Igaz, a kínai oltóanyag így is a legnagyobb mennyiségben felhasznált vakcina volt, mert a második helyezett Szputnyik V-ből 60 ezret használtak fel.

Pfizerből mindössze 43 ezret adtak be első oltásként, amire (ennél kevesebbre) utoljára február közepén volt példa, amikor hetente még csak negyedakkora mennyiség érkezett ebből a vakcinából, mint mostanában. Ennek részben az volt az oka, hogy nagyobb mennyiségre volt szükség a második körös oltásokra, részben pedig az, hogy elkezdődött a tartalékolás a 16-17 évesek számára.

Ez nem lett volna probléma, ha a bőven rendelkezésre álló Sinopharmot ugyanolyan sokan fogadták volna el, mint egy héttel korábban, de ez nem így történt, ahogy a Szputnyik V és az Astrazeneca beadása sem futott fel a mennyiségeik által elméletileg lehetővé tett mértékig. Vagyis múlt héten a keleti vakcinák voltak az oltási program motorjai, ez azonban csak lassú előrehaladást tett lehetővé. A következő napokban választ kapunk arra, hogy a Pfizerrel sikerül-e fokozni az oltási tempót.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözel két hete nem rövidül a magyar vakcina-várólistaUtoljára az április 30-i hajrával sikerült belőle faragni, azóta folyamatosan 850-890 ezer között van a várakozók száma.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFelesleges volt oltási káoszt csinálni, külföldre is küldünk százezer PfizertSzerdáig negyedmillió Sinopharmot sikerült beadni, aztán tegnap történt valami, ami miatt a kormány kijátszotta a Pfizer-kártyát. Hiány akkor sem lesz belőle, ha az összes 16-17 éves beadatja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA teraszok megnyitását leginkább a Pfizernek köszönhetjükSőt, a nyitást általánosságban is, hiszen nemcsak ez a legnagyobb mennyiségben megrendelt, hanem a legegyenletesebben érkező oltóanyag is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat AstraZeneca janssen koronavírus Moderna oltás Pfizer sinopharm szputnyik védőoltás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Váczi István
2024. április 26. 04:39 Adat, Világ

Kimeríthetetlen orosz hadsereg? Egyre fogy az egyik legfontosabb fegyverük

Népszerű elképzelés, hogy az orosz hadsereg szinte bármekkora veszteséget képes pótolni, ám a Szovjetunióról örökölt fegyverkészletek sem végtelenek.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.