Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. március 29. 14:17 Világ

Úgy próbálták kiszabadítani a Szuezi-csatornában elakadt hajót, mintha fogat húznának

Frissítés:

Magyar idő szerint negyed négy körül sikerült az Ever Given orrát is kiszabadítani, és nem sokkal később elindult a Nagy-Keserű-tó felé, ahol az átvizsgálása idejére lehorgonyozhat, a csatorna forgalma pedig újraindulhat.

Korábban írtuk:

Bár az egyiptomi elnök már győzelmet hirdetett a Szuezi-csatornában kialakult káosz felszámolásában, a hírek alapján egyelőre csak annyi világos, hogy a hajó tatját, azaz hátsó részét sikerült kiszabadítani. Noha ez is jelentős eredmény a korábbi napok meddő erőfeszítései után, de a mentést irányító csapat vezetője szerint ez volt a dolog könnyebbik része, az orr kiszabadítása nehezebb lesz. A legutóbbi információk szerint a vontatóhajók a múlt hét kedden keresztbe fordult Ever Given tatját oda-vissza mozgatva próbálják az orrot kiszabadítani, valahogy úgy, ahogy a gyerekek csavargatják a mozgó tejfogat.

A mentésben résztvevők bíznak benne, hogy még ma teljes sikerrel járnak, de erre nincs garancia. Mindenesetre jó hír, hogy az Ever Given motorja és erőátviteli rendszere működőképes, így saját erőből folytathatja útját, ha végre sikerül teljesen kiszabadítani.

Az Ever Given mögött sorakozó hajókat értesítették, hogy álljanak készen az indulásra. Azok között a hajók között, amelyek még nem állnak szorosan mögötte, az élő állatokat szállítók kapnak majd elsőbbséget, mert kezdenek kifogyni a takarmányból. A Bloomberg tegnapi összesítése szerint 15 ilyen hajó vár az áthaladásra a csatornán az összesen feltorlódott 453 közül.

Ha tényleg sikerül a forgalmat újraindítani, a világ legnagyobb konténerhajózási vállalata, a dán Maersk szerint minimum hat napra lesz szükség, hogy a csatorna két végénél megszűnjön a torlódás, ám van olyan elemzés is (pdf), amely legalább kétszer ennyi idővel számol. A világ logisztikai rendszerében ugyanakkor jóval tovább érezhetőek lesznek a hatások, hiszen számos hajót inkább Afrika megkerülésére küldtek az üzemeltetők, a pánikba esett megbízók pedig igyekeznek légi úton eljuttatni a legsürgősebb szállítmányokat.

Egy ilyen esemény természetesen sosem jön jókor, de most különösen érzékenyen érintette az Ázsia és Európa közötti forgalmat. A koronavírus-járvány nyomán szétzilálódott ellátási láncok még éppen csak kezdtek helyrejönni. Míg 2019 március végén egy átlagos konténert el lehetett küldeni Ázsiából Európába ezer dollárért, idén februárban ugyanezért 8500 dollárt is elkértek – de voltak megrendelések, amelyeket semmi pénzért sem vettek fel, mert nem volt szabad kapacitás.

Az utóbbi nagyjából másfél hónapban már 7500 dollárra esett vissza az említett ár, ám most a csatorna lezáródása újra kiszámíthatatlanná tette a folytatást. A Bloomberg által megkérdezett egyik szakértő szerint a csatorna egyhetes eldugulása azzal egyenértékű, mintha félmillió 20 lábas konténer eltűnt volna a logisztikai rendszerből. Körülbelül ilyen volumenben vettek ki kapacitásokat a hajótársaságok tavaly ilyenkor a rendszerből, amikor úgy tűnt, hogy a koronavírus-járvány miatt tartósan visszaesnek a szállítási igények. (Aminek aztán pont az ellentéte következett be.) Most tehát az Ázsia és Európa közötti forgalomban kezdhetik elölről a lemaradások felszámolását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMilliók követik élőben a Szuezi-csatornába beragadt órási konténerszállító mentésétOlyan esemény ez, amikor mindenki szívesebben nézeget pontokat egy globális térképen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ áruszállítás Egyiptom Ever Given hajó konténer Szuezi-csatorna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.