Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökeként magabiztosan szokta képviselni a vállalkozások állítólagos érdekeit, ha a szakoktatás vagy a felsőoktatás kérdéséről van szó, legújabban pedig az önkormányzatok gazdálkodását lehetetlenítené el azzal az ötlettel, hogy ne fizessenek a kis- és közepes vállalkozások helyi iparűzési adót (hipa) két éven át.

A Fidesz-kormányzat aktuális terveinek és ötleteinek véleményezésénél rendszeresen a vállalkozói oldalt képviselni hivatott kamarák valójában elég gyenge legitimációval rendelkeznek. A Parragh-éra alatt jelentősen csökkent a kamarák tagdíjbevétele és tagsága, a KSH legutóbbi adata szerint tavaly az 1,8 millió hazai vállalkozásból 18 604 tagjuk volt. A vállalkozások egy százaléka döbbenetesen alacsony szám, de ha kizárólag a gazdasági társaságokat vesszük figyelembe^*Betéti társaságból, kft.-ből és részvénytársaságból félmillió van az országban., azoknak is csak 3,7 százaléka tag.

Érdemes megjegyezni, hogy nem egy kamaráról van szó, ugyanis megyénként egy-egy^*illetve Fejér és Zala megyékben kettő-kettő területi kereskedelmi és iparkamara működik, míg az országos Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának a területi kamarák a tagjai. Így amikor tagságról és bevételekről írunk, az egyes területi kamarák összességéről van szó.

Parragh László 2000 óta vezeti az MKIK-t, de a tagságról csak 2007-ig visszamenőleg sikerült adatot találnunk. Onnantól kezdve tavalyig 40 százalékkal, 31 ezerről 19 ezer alá esett a taglétszám, vagyis a jelek szerint egyre kevesebben tartják hasznosnak a tagságot az elvileg őket képviselő szervezetben.

Nincs azonban szüksége a kamarának arra, hogy tagjai értékesnek és hasznosnak tartsák tevékenységét, mert besegített a kormányzat: 2012-től minden gazdasági társaságnak és egyéni vállalkozónak kötelező „regisztráltatnia” magát a területileg illetékes kamaránál. Ennek keretében cégmérettől függetlenül évi 5 ezer forintot kell fizetni. Ezért cserébe jár információszolgáltatás aktuális ügyekről, adott esetben ingyenes képzések, valamint pályázatfigyelés és némi segítség az üzleti partnerek keresésében. Legalábbis elméletileg, mert a gyakorlatban rengeteg cég panaszkodik arra, hogy semmilyen hasznosítható segítséget nem kap a pénzéért cserébe, miközben akadt néhány botrány luxusutazások, baráti cégeknek juttatott megbízások miatt. Most pedig különösen visszatetsző, hogy miközben Parragh László arról beszél, hogy a túlélés érdekében lélegeztetőgépen kell tartani a magyar cégeket – ezzel indokolta a hipa kétéves felfüggesztéséről szóló javaslatot -, a kamarai tartozások behajtása nem szünetel.

Nem véletlenül, a regisztrációs díj formájában érkező új bevételi forrásra óriási szüksége volt a kamaráknak, mert a 2009-ben még 1,1 milliárd forintos tagdíjbevétel tíz év alatt 872 millióra csökkent, ami reálértéken (az inflációval is számolva) 50 százalékos visszaesés. 2012-ben még így is 28 százalékát adták a tagok a bevételnek, a tagság lemorzsolódása és a regisztrációs díj bevezetése nyomán azonban tavalyra már az a faramuci helyzet állt elő, hogy

a kereskedelmi és iparkamarák bevételeinek már csak 16 százalékát adták a tagok.

Nem kis összegekről van szó, 2019-ben már 4,7 milliárd forintot tett ki a Parragh-adónak csúfolt kötelező regisztrációs díj.

Az állam nem csak a regisztrációs díj kötelezővé tételével segített. Nagyon sokan nem fizették meg ezt a díjat, becslések szerint a cégek negyede-harmada. Ezért a NAV adók módjára behajtja azt a kamaráknak – az utóbbiak szempontjából ingyenesen. Olyannyira elharapózott a kamarák végrehajtatási kedve, hogy 2019-ben a NAV 869 ezer, külső megkeresők részére végzett behajtási ügyéből már minden ötödik ilyen kamarai regisztrációs ügy volt.

2015 és 2020 szeptembere között 367 ezer alkalommal kellett a NAV-nak a kamara kérésére vállalkozók ellen végrehajtást indítania. Ha feltételezzük, hogy minden ügy egy-egy külön céget érintett, akkor 

a kamarák az elmúlt öt évben minden ötödik magyar vállalkozás ellen végrehajtást kezdeményeztek.

Ennek nem csak önmagában a költség lehetett az oka. Az elméletileg a vállalkozások érdekeit védő, a bürokrácia csökkentéséért küzdő kamarának úgy sikerült a rendszert bevezettetnie, hogy a vállalkozásoknak külön kellene magukat regisztráltatni a kamaráknál, miközben az állam igyekszik egyablakossá, online működővé tenni a vállalkozások indítását. Évi 5 ezer forint adó talán senkinek nem fájna, de egy újabb bejelentés, egy újabb utalás beállítása és figyelése senkinek nem esik jól.

De nemcsak a vállalkozóknak, hanem az államnak is hátrányos ez a rendszer: a NAV ugyanis ingyen végzi, miközben a behajtásnak nyilvánvalóan vannak ráfordításai. Arról nem érhetők el statisztikák, hogy mennyi felszólítást küldenek ki és milyen költséggel, de ezek az évi 5 ezer forintos tételhez képest arányaiban magasak lehetnek.

Nemzetgazdaságilag is hatékonyabb lenne, ha nem terhelnék a gazdasági szereplőket egy újabb bürokratikus tétellel, amivel a kormányzat egy a vállalkozások képviseltére – a fenti arányok alapján – korlátozott legitimációval rendelkező szervezetet próbál igazolni és finanszírozni. Akkor már hatékonyabb lenne, ha egyszerűen átutalnák nekik azt a pénzt, amit erre szánnak.

Lehetne rosszabb

Van azonban a magyar rendszernél is rosszabb európai példa a vállalkozások megsarcolására a kamarák segítségével. A szomszédos Ausztriában nemcsak a támogatói, hanem a teljes jogú kamarai tagság is kötelező. Ezért nem is meglepő, hogy 663 ezer tagjuk van.

Azért is ilyen magas ez a szám, mert még az egyéni vállalkozóknak is kötelező a tagság, no meg a díjfizetés. Már annak az eldöntése egy bürokratikus rémálom, hogy mely kamarának és mennyi tagdíjat kell fizetni. Egyrészt vannak területi kamarák, minden szövetségi államban, de minden iparterületnek, illetve azon belül részterületeknek van kamarája.

Egy vállalkozás pedig akár több kamarához is tartozhat: ha valakinek egy hotelje van, akkor külön be kell jelenteni a szálloda mellett a kávézót, a vendégeket szállító kisbuszt, az utazásokat szervező irodát is, mindegyiket más-más szervezethez – és persze mindegyiknek tagdíjat fizetni.

Nehéz ezért azt az egyszerű kérdést megválaszolni, hogy mekkora az osztrákoknál a tagdíj összege. Sőt, a gazdálkodás átláthatósága sem biztosított, a kamarák nem teszik transzparensen közzé gazdálkodásuk részleteit. Egy kétoldalas összefoglaló érthető el, amiből sok konkrétum nem derül ki.

A sok kamara miatt ebből nehéz lenne megmondani, mennyi tagdíjat szednek be, ezért csak egy pénzügyminisztériumi adatkérés megszellőztetése után derült ki, hogy 2018-ban már egymilliárd eurót szedtek be a cégektől, ami 360 milliárd forintnak felel meg. A hazai GDP-hez arányosítva ez közel 100 milliárd forint lenne.

Bár a WKO, vagyis az osztrák kamara valóban sok hasznos programot visz, és sokkal aktívabban részt vesz a cégek segítésében, mint a magyar kamarák, azért a pénz jelentős része jól pozicionáltak zsebébe folyik el. A gazdasági liberalizmust hirdető NEOS párt a kötelező kamarai tagság ellen lép fel, és WKO Leaks néven honlapot is indított az elmutyizott eurómilliók felderítésére. A luxusnyaralásoktól kezdve a trükkös jutalékfizetésekig a politikusok és pártok kampányának több milliárd forintos támogatásáig sok mindenre költenek a kamaráknál feleslegesen.

Legalábbis abból a szempontból feleslegesen, ami a kamara alapfeladata lenne, vagyis a vállalkozások segítése. Ám mivel a kötelező kamarai tagság a megfelelő állami kapcsolatoknak köszönhető, az így gyűjtött bevételekért cserébe a kamarai vezetők hálája nem az azt befizető vállalkozók, hanem a behajtást lehetővé tevő pártok, kormányok felé alakul ki.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA számokat nézve Parragh László adócsökkentése vélhetően egy blöffHa az iparűzési adó elengedése bedönti az önkormányzati megrendeléseket és szolgáltatásokat, akkor recessziós lavinát indíthat el.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mkik nav végrehajtás parragh lászló Olvasson tovább a kategóriában