Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. október 20. 10:21 Tech

A napenergia a valaha volt legolcsóbb energiaforrás lett

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint jóval gyorsabban válnak uralkodóvá a megújuló energiaforrások a világban, mint azt két évvel korábban előre jelezték. Ez az egyik legfontosabb állítása az IEA idei, közel 500 oldalas évkönyvének, amely a múlt héten jelent meg.

A Carbon Brief összefoglalója szerint ez leginkább a napenergiának köszönhető, amelynek a korábbi előrejelzéseknél jóval nagyobb mértékben esik az ára. A napenergia régiótól függően, de elképesztő mértékben, 20-50 százalékkal lett olcsóbb a technológiai fejlesztéseknek és az állami támogatásoknak köszönhetően, mint azt egy évvel korábban jelezte előre az IEA.

A szélerőműveknek szintén jelentős mértékben csökkent a költsége. A megújuló erőforrásokból származó energiakapacitás (a vízen kívül) így 2040-re közel 13 ezer terawatt óra lehet. Ez több mint négyszerese a mostaninak, de még annál is 22 százalékkal magasabb, mint amit két éve becsült 2040-re az IEA.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRekordok és negatív áramár – egy napsütéses tavasz tanulságaiA jelenlegi folyamatok alapján idővel egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a rugalmatlanul működő szén- és atomerőművek.

A korábbinál nagyobb mértékű várt növekedés leginkább a napenergia terjedésének köszönhető: a két évvel korábbi becsléshez képest 43 százalékkal lehet nagyobb az összesített napenergia-kapacitás 2040-re.

Az IEA szerint a megújulók gyors terjedése ellenére egyelőre korai kijelenteni, hogy tetőzött a leginkább szennyező erőforrások, például a szén vagy az olaj felhasználása. A tanulmány szerint ugyan a klímaváltozást jelentős részben előidéző szén-dioxid-kibocsátás ugyan jelentősen már nem fog emelkedni, erőteljesebb globális fellépés nélkül “távol vagyunk a csökkenéstől”, amely elkerülhetetlen (lenne) a klímaváltozás mérsékléséhez.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAki eddig nem tervezett napelemet a tetőre, húzzon bele, mert megszűnik a szaldóelszámolásKiderült, hogy igaz, amit már hetek óta lebegtetnek a piacon: 2024-től megszűnik a szaldóelszámolás lehetősége a napelemes rendszereknél.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech klímaváltozás megújuló energia napenergia Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.