Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. augusztus 25. 06:55 Közélet

A tervezett összeg töredéke ment bértámogatásra, nincs még egy ilyen szűkmarkú ország

Nem fukarkodott az ígéretekkel a kormány a koronavírus-járvány kezdetén, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) április eleji közleménye szerint 1200 milliárd forinttal támogatják a munkahelyek megtartását és újak teremtését idén. A qubit.hu által májusban megszerzett minisztériumi prezentációból az is kiderült, hogy kifejezetten az előbbi célra 220 milliárdot szántak.

Erre a kormány két támogatási formát alakított ki:

  • Csökkentett munkaidős munkahelyvédelmi bértámogatás – ez a német kurzarbeit megfelelője, de a szabályai nagyon bonyolultak és korlátozók: csak 3 hónapig jár, a 15-75 százalékos munkaidő-kiesés 70 százalékát fizeti az állam, a minimálbér kétszeresének megfelelő bérig. Az elérhető maximális támogatás 112 ezer forint, ez havi 322 ezer forintos bruttó esetén járhat.
  • Kutatási, fejlesztési és innovációs szektor bértámogatása – bármely kutató fizetésének jelentős részét átvállalja a kormány, ha érintette a járvány, függetlenül attól, hogy visszaesett-e a bevétel és/vagy a munkaidő. 670 ezer forintos havi bruttó fizetés mellett lehet elérni a havi 319 ezer forintos maximális támogatást, a kormány a kutatói bérek felét vállalata át maximum három hónapra.

A sokféle korlátozás miatt elég vegyes volt ezeknek a támogatásoknak a fogadtatása (különösen az enyhítések előtt), ezek utána megnéztük, hogyan teljesítettek a gyakorlatban az elmúlt hónapok adatai alapján. Összegyűjteni a jóváhagyott kérelmek adatait tudtuk – ez nem egyezik meg az eddigi kifizetésekkel, az első program esetében három hónap alatt, a másodiknál év végéig fizetik ki az említett összegeket.

 

Mint látszik, a kormány alaposan elszámolta magát, a rendkívül szűkre szabott feltételek mellett nem igazán akarták vagy tudták a cégek a becsült mértékben igénybe venni a támogatásokat.*Elméletileg az is egy magyarázat lehetne, hogy a gazdasági folyamatok alakultak kedvezőbben a kormány által vártnál, ennek azonban ellentmond, hogy a második negyedéves GDP-csökkenés nagyobb mértékű volt a kormányzati várakozásoknál. Ráadásul a megítélt támogatások 43 milliárdos összege várhatóan nem növekszik túl nagy mértékben: már júliusban is erősen csökkent mind az igénylések, mind a jóváhagyások száma.

 

Augusztus pedig az igénylés utolsó hónapja, erősítette meg tegnap György László, az ITM államtitkára. A politikus arról is beszélt a távirati irodának, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás keretében a kormány „több mint 226 ezer” munkavállalónak nyújtott támogatást. Ezek szerint augusztusban mintegy 25 ezerrel nőtt a létszám.

Másrészt viszont a már jóváhagyott támogatásokat nem biztos, hogy végül teljes mértékben igénybe veszik, hiszen ha időközben újra teljes kapacitáson kezd dolgozni egy cég, akkor nem tudja a betervezett támogatást lehívni a munkavállalóiknak.

Mindezek alapján a kormány idén a veszélybe került munkahelyek megmentésére

jó eséllyel 50 milliárd forintot sem fog költeni, ami a tervezett összeg alig több mint ötöde.

És bizonyos értelemben már ez a szám is erős túlzás, hiszen egy kalap alá veszi a kétféle bértámogatást, miközben a kutatói bérek átvállalásánál nem volt semmiféle feltétel, ami a cég teljesítményéhez, a kereslet csökkenéséhez vagy éppen a megrendelések visszaeséséhez kötötte volna a támogatást. A feltétel annyi volt, hogy legalább a támogatás időtartamával megegyező ideig tovább kell foglalkoztatni a k+f munkatársakat, nem csökkenhet a létszámuk. Márpedig pont az ilyen magasan képzett munkavállalókat bocsájtják el a cégek utolsónak, akikért ráadásul komoly nemzetközi verseny is zajlik.

A támogatás értelmetlenségét talán az mutatja a legjobban, hogy úgy kapott összesen 16 ezer kutató bértámogatást, hogy összesen 35 ezer kutatói munkahely volt tavaly vállalkozásoknál a KSH adatai szerint – és ebben feltételezhetően több ezer fő lehet az olyan vállalkozás, ami állami és/vagy egyetemi tulajdonban van.

Ez leginkább az innovációval foglalkozó cégek állami támogatásának tekinthető, és nem kármentésnek. Sajnos nem sikerült egyelőre a támogatott cégek listáját elérni, de mivel a vállalati innováció nagyrészt a multik itt végzett – vagy sok esetben csak Magyarországra lekönyvelt – k+f tevékenységéről szól, ez a külföldi vállalkozások állami támogatása lehetett leginkább.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország a globális innováció segédmunkása, öt cég költi el az országos k+f felétA magyar innovációban semmi nem az, aminek látszik. A multik egy része csak adót optimalizál, a kisebb cégek alig kutatnak.

Ha erős jóindulattal ez utóbbi támogatást is a koronavírus miatti visszaesést ellensúlyozni hivatott támogatásokhoz vesszük, és elfogadjuk a György László-féle 226 ezres számot, akkor ez az első negyedévben még 4,5 millió foglalkoztatott számához viszonyítva azt jelenti, hogy 

csupán minden 20. magyar munkavállalót támogatott a kormány, ami nemzetközi összehasonlításban elképesztően alacsony.

Németországban minden ötödik munkavállaló részesült az ott kurzarbeitnak hívott támogatásokból. A szomszédos Ausztriában minden harmadik munkavállaló kapott a hazainál jóval nagylelkűbb támogatásokból.

Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a munkavállalók mekkora része kapott ilyen támogatást az OECD országokban – amelyekről adat érhető el. A magyar 5 százalék a legkisebb lenne, csak a neoliberális gazdaságpolitikát folytató Lettországban hasonló a mértéke. (Az Egyesült Államokban teljesen más típusú munkahelyvédelmi programokat használnak, például készpénztámogatásokat, ezért ez nem összevethető.) Nem meglepő módon Magyarország azon kevés ország egyike, amely nem szolgáltatott adatokat.

Forrás: OECD

Magyarországon belül is nagyok a különbségek: míg országos átlagban az idei II. negyedévben dolgozó munkavállalók számához viszonyítva 4,6 százalék részesült támogatásban*Ez a saját gyűjtésből származó adat, György László említett 226 ezres értékével számolva 5 százalék, de ő nem közölt regionális bontást., Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csupán 2,6 százalék volt ez az arány, míg Veszprémben 7,4 százalék.

Ahogy a térképen is látható, főként a tehetősebb észak- és nyugat-dunántúli megyékben és a fővárosban volt jelentős a támogatottak aránya, míg a szegényebb megyékben alacsony. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a legnagyobb járműipari cégek főként ezekben a megyékben vannak jelen, illetve a turizmus szerepe is nagyobb ezek többségben.

 

A munkahelyvédelmi támogatás mindezek alapján kis költséggel egy szűk csoportnak – valószínűleg főként nagyvállalati ipari termelő cégek és beszállítóik számára – volt érdemi segítség, míg a kutatás-fejlesztési munkahelyeknél meglepő nagyvonalúságot tanúsított a kormány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMind a három másik visegrádi ország nagyobb támogatást ad a bajba került cégek dolgozóinak, mint MagyarországUtólag látszik majd, hogy mire volt elég az egyes országokban a kurzarbeit, de a feltételeket összehasonítva a magyar szigorúbb és kevesebbet ad, mint a cseh, a lengyel, vagy a szlovák.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet bértámogatás k+f+i támogatás koronavírus munkahelyvédelmi támogatás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.