Szamoán több mint százan haltak meg egy közelmúltban kitört kanyarójárványban, többnyire négyévesnél fiatalabb gyermekek. Ezt könnyen meg lehetett volna előzni, ha elég sokat beoltják magukat, illetve a gyerekeiket, azaz fennmarad a csoport immunitás (tehát a lakosság legalább 95 százaléka be van oltva az adott betegség ellen).

Mind estünk át gyerekkorunkban kötelező oltásokon, nem kellemes, de nem is érezzük nagy árnak azért, hogy társaink vagy akár a saját életünket megmentsük. Akkor miért van mégis ennyi ember, aki úgy dönt, hogy nem oltatja be magát vagy a gyermekét? A jelenség mögött egy játékelméleti dilemma áll, amit már többen kutattak kísérleti módszertannal.

A csoport immunitás lényegében egy közjószág,

ami a közgazdaságtanban azt jelenti, hogy nem kell versenyezni a fogyasztásáért és nem lehet kizárni belőle senkit se. Tehát nem lesz belőle kevesebb, azért mert valaki használja és nem tudják sehogy sem megoldani, hogy ne férjen hozzá mindenki. Az ilyen fogyasztási jószágok mindig megteremtik a lehetőséget a potyautasoknak, esetünkben azoknak, akik nem oltatják be magukat, mert úgyis megvédi őket a csoport immunitás, amit senki se vehet el tőlük és nem fog elfogyni sem.

Két dolog befolyásolja, hogy az átlag embernek érdemes-e beoltatnia magát. Az egyik az oltás költsége, nem csak a pénzbeli, hanem az idő, amíg az orvosnál sorra kerülünk, illetve az esetleges kellemetlenségek vagy bármi, amit az emberek negatívumként élnek meg az oltással kapcsolatban. A másik oldalon pedig az oltás haszna áll, mennyire veszélyes a betegség, ami ellen oltanak, mennyire hatékonyan véd az oltás és itt jön be az,

hogy mennyire lenne valaki oltás nélkül is védett a csoport immunitás miatt.

Yoko Ibuka és szerzőtársai egy olyan kísérletet hoztak létre, amiben számítógépen szimuláltak egy társadalmat és egy vírust, ami terjedhet közöttük. A játék szabta meg, hogy a játékos fiatal vagy öreg (az idősebbek több pontot vesztettek, ha elkapták a betegséget), mennyi az oltás költsége (hány pontot kell fizetni érte) és, hogy mennyire veszélyes a vírus. Ezek alapján minden játékos egy 8-10 fős csoportba került, ahol mindenki egyedül, nem is tudva kik a többiek, meghozta a döntést, hogy beoltatja-e magát vagy sem. Ezek után minden játékosnak megmutatták, hogy hányan oltatták be magukat a csoportban. Majd még 23-szor lejátszották a kört, ahol ugyanezt a döntést hozták meg.

Az eredmények azt mutatják, hogy bár független minden kör az előzőtől,

a játékosok kisebb eséllyel oltatják be magukat, ha a csoportban nagyobb volt előző körben a beoltottak aránya.

Ezen kívül persze többen oltatják be magukat az idősek közül, akkor, ha alacsony az oltás költsége és akkor, ha veszélyesebb a vírus.
Ebből látszik, hogy az emberek valóban számítanak arra, hogy mások védettsége elég lesz nekik is és inkább nem viselik az oltással járó nehézségeket, ha nem muszáj. Viszont ebben a kísérletben adottak voltak a költségek és valamennyire a hasznok is.

Egy másik kísérletben Cornelia Betsch és szerzőtársai arra voltak kíváncsiak, hogy mik a belső motivációk amögött, hogy nem oltatják be magukat az emberek. Ők a szituáció megfogalmazásával játszottak és nézték meg, hogy reagálnak rá az emberek.

Minden játékos kapott egy leírást a csoport immunitásról és a vírusról, ami a játékban szerepelt. Ezen kívül vagy azt hangsúlyozták ki hogy milyen egyéni előnye van a csoport immunitásnak vagy azt, hogy, ha ők beoltják magukat, az miért jó másnak. A kontroll csoport semmilyen információt nem kapott.

Az egyértelmű, hogy akik tisztába kerültek azzal, hogy pontosan mit jelent a csoport immunitás, azok kevésbé voltak hajlamosak az oltást választani. Ez tovább csökkent, ha kihangsúlyozták az egyéni előnyeit a csoport immunitásnak. Ha a társadalmi hasznát hangsúlyozták, akkor nem nőtt a beoltottak száma, de legalább nem is csökkent a kontroll csoporthoz képest, tehát a potyautasság nem ütötte fel a fejét.

Ezek alapján a legjobb az lenne, ha nem tudnák az emberek, hogy létezik a csoport immunitás. Ez viszont az oltás eredményeinek kommunikációját nehezíti és egyébként sem lehet eltitkolni az emberek elől. Ha viszont mindenképp tudják ennek az előnyeit, akkor

fontos kihangsúlyozni a társadalmi hasznát, mert ezzel csökkenthető a potyautasok száma.

Alison M. Buttenheim és David A. Asch további javaslatokkal álltak elő arra, hogy hogyan ösztönözzék a szülőket a gyerekek beoltására. Mivel a fejlett világban főleg jómódú szülők kerülik az oltást, hogy gyermekeiknek ne kelljen átélni a negatív élményt, ezért felmerülhetne, hogy bírságolják meg azt, aki nem oltatja be a gyerekét. (New Yorkban bevezették, hogy nem engedik állami iskolába, aki nincs beoltva.) Azonban ez kontra produktívnak bizonyul, mert így olyan mintha azt mondanák, hogy adott összegért kivásárolhatják gyereküket az oltási kötelezettség alól.

Ezért a szerzők azt javasolják, hogy a probléma közjószág jellegét bolygassák meg és tegyék a gyerekeket kizárhatóvá bizonyos társasági eseményekből, ha nincsenek beoltva. Egy szülő sem akarja ezt a gyerekének, így lecsökken a haszna annak, ha nincs beoltva a gyerekük. Bár elsőre durvának hangzik, hogy a gyereket büntessék a szülő döntése miatt, de ez hatékony módszer lehet és lényegében nálunk ez már működik is, hiszen a gyerek nem mehet iskolába, ha nem kapja meg a kötelező oltásokat. Ezen túl már New Yorkban is bevezették a mostani tanítási évben, hogy akik nincsenek beoltva a koruknak megfelelő oltásokkal, azok nem mehetnek iskolába. Korábban vallási okokra hivatkozva nem voltak kötelesek a szülők beoltatni a gyerekeket, de egy nagyon súlyos himlő járvány hatására ezt a kitételt megszüntették júniusban.

Nálunk szerencsére épp a kötelező oltások miatt nagyon magas a beoltottság aránya, de fontos, hogy ez más országokban is így legyen, különben a mai nyitott világban a mi csoport immunitásunk is csökkenhet, amit a sérülékeny immunrendszerű emberek, főleg a gyerekek szenvedhetnek meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet oltás szamoa védőoltás Olvasson tovább a kategóriában