Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. november 27. 16:26 Adat

A fiatal, magasan képzett nőket mozgatja meg leginkább a klímakatasztrófa

Nagyjából másfél éve a zöld aktivizmus új időszaka kezdődött az elsősorban a fiatalokhoz, gyakran középiskolás diákokhoz köthető tüntetésekkel. A jelenség világszerte megfigyelhető, több nemzetközi mozgalom is indult, mint például az Extinction Rebellion és a Fridays For Future, amelyekhez kapcsolódva Magyarországon is számos demonstráció volt a közelmúltban.

Mikecz Dániel és Oross Dániel, az MTA Klímaaktivizmus kutatócsoportjának*A kutatócsoport a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetén belül működik. tagjai alaposabban is feltérképezték, hogy ezek az új környezetvédő kezdeményezések elsősorban kiket mozgósítanak. A tanulmány eredetiben itt olvasható.

A május és szeptember végén tartott budapesti klímatüntetések résztvevőit vizsgálva a kutatók arra jutottak, hogy az események többnyire a nőket, illetve a fiatalokat (pontosabban a középiskolai tanulókat és felsőoktatási hallgatókat) szólította meg, ami egybevág a nemzetközi tapasztalatokkal. A felmérés tükrében kiderül továbbá, hogy a tüntetők igen magasan képzettek: kétharmaduk vagy éppen egyetemre jár vagy pedig már el is végezte, sőt, akár doktori fokozatot is szerzett – igaz, a Mikecz és Oross szerint ez nem nagy meglepetés, hiszen a magas iskolázottság jellemzően élénkebb politikai részvételt von magával.

A résztvevők főleg a közvélemény figyelmének felkeltése és a politikusokkal szembeni nyomásgyakorlás céljával járnak tüntetni. A tüntetők osztják azt a nézetet, miszerint a környezet megóvásának elsőbbséget kell élveznie a gazdasági növekedéssel szemben, ahogy egyetértenek abban is, hogy az állami szereplőknek követniük kellene a klímakutatók javaslatait a válság megoldásakor. És persze a demonstráción kívül számos más módon is kifejezik a véleményüket: gyakori körükben a petíciók, nyílt levelek aláírása, a politikai ügyekkel kapcsolatos megnyilvánulások a közösségi médiában és a tudatos fogyasztásra való törekvés akár bizonyos termékek kerülésével, bojkottjával is.

Az erőszakos tiltakozásoktól ugyanakkor tartózkodnak a klímatüntetők.

Érdekesség, hogy a tüntetők némileg baloldalibbak a teljes lakossághoz képest, igaz, mindeközben jóval kevésbé tartják értelmezhetőnek a bal- és jobboldali gondolkodásmód közötti megkülönböztetést az átlagnál. Ezzel a megállapítással valamelyest egybevág, hogy a demonstrálók nagyjából hasonló arányban tartják fontosnak az állami újraelosztást*Pontosabban azt, hogy az állam a gazdagabbaktól a szegények javára ossza újra a javakat. mint a teljes magyar lakosság, azonban a bevándorlókkal kapcsolatban az átlagosnál jelentősen elfogadóbb véleményeket fogalmaztak meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat klímaváltozás klímavédelem környezetvédelem tüntetés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Váczi István
2024. április 26. 04:39 Adat, Világ

Kimeríthetetlen orosz hadsereg? Egyre fogy az egyik legfontosabb fegyverük

Népszerű elképzelés, hogy az orosz hadsereg szinte bármekkora veszteséget képes pótolni, ám a Szovjetunióról örökölt fegyverkészletek sem végtelenek.

Bucsky Péter
2024. április 25. 04:39 Adat, Élet

Több ezer milliárdos rezsivédelem után a magyarok harmada fával fűt

Az energiaválság megmutatta, hogy miért tévút hosszú távon a rezsicsökkentés, amelyből ráadásul az igazán szegények többsége ki is marad, hiszen fával fűt.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.