A szerző a HOLD Alapkezelő portfóliómenedzsere, a cikk az Alapblogon is megjelent.

Satoshi Nakamoto – a bitcoin ismertelen feltalálója – eredetileg azt remélte, hogy egy olyan fizetési rendszert alkot, ami radikálisan olcsó, akár ingyenes tranzakciókat tesz lehetővé, és amit ezért mikrofizetésekhez is használhatunk. Kijelenthetjük, hogy ezt az ígéretet a bitcoin évek óta nem teljesíti, ugyanis egyetlen tranzakció végrehajtása néha több dollárba is kerül. A kávémat biztosan nem így fizetném ki.

Mégis, 2017 decemberében, a kriptopénzmánia csúcsán arra fogadtam, hogy a bitcoin árfolyama ötéves időtávon jobban fog teljesíteni, mint az arany. Tettem ezt annak ellenére, hogy pontosan tudtam, egy piaci buborék végső fázisában vagyunk, ami hamarosan kidurran. Ráadásul erősen kétséges volt, hogy a bitcoin valaha alkalmassá válik majd arra a szerepre, amit megálmodója szánt neki. Mire alapoztam hát a fogadásomat?

A decentralizált működés, korlátos kínálat és használatának szabadsága miatt a bitcoin más funkciót is betölthet. Még ha nem is válik globális tranzakciós pénzzé, az internet általános fizetőeszközévé, de ettől még válhat valamifajta digitális arannyá, ami megfelel a 21. század követelményeinek. (A Libra projekt pedig éppen a globális internetpénz megvalósítását célozza).

A fogadásomat tehát a következő feltételezésekre alapoztam:

1. a digitális arany betöltetlen szerepére igény van a világban;
2. a bitcoin hamarosan jó eséllyel válhat globálisan elfogadott digitális arannyá;
3. az állami hatóságok nem akarják vagy nem tudják majd megakadályozni, hogy ez bekövetkezzen.

A fogadásom hátterének bemutatása után ebben a részben az 1. feltételezés melletti érveimet foglalom össze.

A központi döntéshozás kudarca

Az argentin Wences Casares ifjúkorában háromszor nézte végig, ahogyan juhtenyésztésből élő szülei elveszítik teljes megtakarításukat. Az okok változatosak voltak: az argentin pénz leértékelése, hiperinfláció, a bankbetétek állami kisajátítása. Végignézte szülei küzdelmeit, vergődését, a félelmük elhatalmasodását. A megpróbáltatások a teljes közösségüket érintették, sokan váltak földönfutóvá, bűnözővé vagy mindkettővé. Egy szűk elit, az igazán gazdagok számára azonban elérhető volt a külföldi bankszámla, ahol dollárban tartott megtakarításaikat biztonságban tudhatták. Az események mélyen megrázták a fiatal Wencest, az átélt traumák életre szóló élménnyel szolgáltak számára.

Az emberiség történetében rengeteg ehhez hasonló inflációs vagy gazdaságilag kaotikus időszak okozott szenvedést milliók számára. Sőt, okoz a mai napig. Gondoljunk csak a totális káoszba fulladó Venezuelára, az egyre mélyebbre süllyedő Törökországra vagy a néhány éve becsődölt Görögországra. Nem is beszélve Afrika vagy Ázsia számos diktatúrájáról. De extrém példáért nem kell messzire menjünk. A világháború utáni magyar hiperinfláció nem kímélte a lakosság megtakarításait, így Grecsó Krisztián nagyszüleiét sem:

„Mártonnak és Jusztikának a háború végére gyűlt össze a pénze, házat szerettek volna venni, de egy hetet késtek vele. Minden idők legrémisztőbb inflációjában hét nap alatt a pengő teljesen elvesztette az értékét. A házra összespórolt pénzből kenyérvágó kést és bilit vásároltak.”

(Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz)

A rázós időszakok közös jellemzője, hogy kialakulásukhoz tipikusan a hatalom birtokosainak szándékosan kártékony vagy csak szimplán dilettáns döntései vezetnek. Ugyanakkor a krízis éppen az elitet érinti a legkevésbé, az okozott károkat leginkább a szegények viselik.

Szimpatizáló tömeg

A politikusok által elkövetett bűnök rengeteg olyan embert termeltek ki, akik bizalmatlanokká váltak a központi döntéshozókkal szemben. Mégis hosszú időn keresztül tehetetlenek és kiszolgáltatottak voltak. Még a megtakarításaik védelmére sem volt eszközük, azok értéke elválaszthatatlanul függött a nagyhatalmú vezetők döntéseitől. Amik néha továbbra is katasztrofális következményekkel jártak.

Csakhogy az elmúlt néhány évtized fejleményei, az internet megjelenése és globális elterjedése, a kriptográfiai felfedezések sora oda vezetett, hogy sikerült megalkotni az első olyan eszközt, ami reményt adott számukra. A bitcoin megszületésével először lett esélyük biztonságba helyezni megtakarításaikat a központi rossz szándék és dilettantizmus elől. Még akkor is, ha a külföldi bankszámla vagy az amerikai dollár nem elérhető számukra, védelmet találhatnak a leértékelés, a hiperinfláció vagy a bankbetétek állami kisajátítása ellen. Különösen ironikus az a tény, hogy éppen egy olyannyira volatilis eszköz, mint a bitcoin jelenti számukra az oltalmat. Csakhogy a tízmillió százalékos venezuelai infláció mellett a bitcoin még a legszerencsétlenebb vételi időzítés mellett is sokkal jobb választás.

A kriptopénzek története tele van olyan szereplőkkel, akiknek személyes tapasztalatokból fakadó erős egyéni motivációjuk van a technológia fejlesztésére és használatának terjesztésére. A decentralizált világ gyors fejlődésének és sikerének rendkívül fontos összetevője a rengeteg elkötelezett közreműködő.

Wences Casares példájánál maradva, ő ma a Xapo nevű bitcointárca-szolgáltató cég vezérigazgatója. Munkáját az üzleti lehetőség mellett erős küldetéstudat is vezérli: hozzá hasonló sorsú fiatalok számára szeretne menekülőutat biztosítani a leértékelés, a hiperinfláció vagy a bankbetétek állami kisajátítása elől. A Xapo amúgy alapító tagja a szabadon hozzáférhető globális internetpénz megvalósítását célzó Libra projektnek is.

A számos csendes, elkötelezett közreműködő létét bizonyítja az is, hogy már sok-sok évvel ezelőtt, jóval a 2017-es kriptolufit megelőzően lehetett rengeteg kisebb-nagyobb üzletben bitcoinnal fizetni. De miért fogadna el bárki is egy olyan pénzt, ami másnap akár a töredékét is érheti, és amúgy meg sok macera van a kezelésével? Hangadó közgazdászok – akik tipikusan a bitcoin értelmetlensége mellett szoktak érvelni – rendszerint nem értik ezt, és inkább nem is vesznek erről a tényről tudomást. Valóban, a gazdaságossági érvelés itt nem működik. Ugyanis azért teszik, mert szerte a világon túl sokakban túl sok rossz tapasztalat gyűlt fel a központi döntéshozók munkájának minőségével kapcsolatban. Ők szimpatizálnak a decentralizált működésű bitcoinnal, és üzleteikben mindenféle gazdaságossági megfontolás ellenére fogadják el fizetségként.

Elhivatott zsenik

De nemcsak a felhasználás, hanem a kutatás és fejlesztés oldaláról is eltökélt emberek erősítik a kriptopénzek előretörését. Az Ethereum atyjaként ismert Vitalik Buterin ugyan ma már Kanadában él, de még Oroszországban született, gyökerei oda kötik. Egy olyan országhoz, amelyikben komoly hagyománya van a központi hatalom visszaéléseinek és a polgárok elnyomásának. Azt gondolom, hogy ez nem véletlen. Ugyan nincs róla pontos statisztikám, de mintha az Ethereum eredetileg felálló fejlesztőcsapatában is felülreprezentáltak lettek volna a hasonló országból származó programozók. A magyarok részvétele egészen biztosan az volt.

De ha már szóba kerültek a magyarok: a kriptopénzek történetében a magyar származású tudósok már jóval az Ethereum előtti időkben maradandót alkottak. Sőt, már a bitcoin előtt is. És a gyökereknek, származásnak ismét óriási jelentősége van az elhivatottság kialakításában. Habár Nick Szabo kriptográfus már az Egyesült Államokban született, de az apja még az 56-os forradalomban harcolt az önkény ellen. Miután az elbukott, menekülésre kényszerült a bosszú elől. Nick Szabo rengeteget hallott tőle elnyomásról, államosításról, a hatalommal való visszaélésről. Meggyőződésévé vált, hogy a kormányzatok kezéből minél több funkciót ki kell venni, hiszen hajlamosak rosszra használni a hatalmukat. Helyette más módon, más rendszerben kell a fontos kormányzati feladatokat ellátni. Olyan rendszert kell kialakítani, amiben nem lehetséges visszaélés, az előre meghatározott és közösen elfogadott szabályoktól való önkényes eltérés. Vagyis a lehető legkevésbé szabad a bizalomra alapozni (trust minimization), hiszen azzal tipikusan vissza szoktak élni a hatalommal felruházott emberek.

Nick Szabo alkotta meg és definiálta 1997-ben az okos szerződés (smart contract) fogalmát. Egy évvel később a világon elsőként egy megvalósíthatónak tűnő decentralizált pénzrendszer technológiáját írta le, amelyet Bit goldnak nevezett el. Habár a Bit gold a gyakorlatban nem valósult meg, hiszen soha sem implementálták, de egyértelműen a bitcoin közvetlen előfutárának tekinthető. Satoshi Nakamoto sok ötletet merített belőle és ültetett át saját találmányába.

És ha már eljutottunk a bitcoin ismeretlen megalkotójához: érdekes lenne ismerni Satoshi származását és gyökereit is. Egyrészt lehetséges, hogy ismerjük, hiszen Nick Szabo előkelő helyen szerepel azon a listán, amelyen Satoshi kilétét találgatják. Talán Satoshi már csak azért is vett át számos ötletet Szabótól, mert a két személy valójában ugyanaz. Nem meglepő módon Szabo tagadja ezt. Másfelől viszont Satoshi nyilván valaki más is lehet, egy másik élettörténettel, másféle gyökerekkel.

A bitcoin születése és a hitelválság

Habár Satoshi származását nem ismerjük biztosan, de a véleményét nagyjából igen. Ugyanis a bitcoin blokkláncának legelső, úgynevezett genezis blokkjába egy üzenetet kódolt. Ez az üzenet pedig a The Times 2009. január 3-ai számának szalagcíme: „Chancellor on brink of second bailout for banks”. Vagyis a brit pénzügyminiszter közel van ahhoz, hogy elfogadja a második bankmentő csomagot. Egyrészt egy ismert újság címlapjáról vett idézet blokkba foglalásával Satoshi elegáns módon igazolta az utókor számára, hogy korábban nem bányászhatta ezt a blokkot, vagyis becsületesen játszik. Másrészt viszont valamifajta kinyilatkoztatást ad a motivációiról. Az alaposabb megértés kedvéért érdemes történeti kontextusba helyezni az üzenetét.

2009 elején a hitelválság legsötétebb szakaszában jártunk. A bankokról sorra derült ki, hogy mérlegeikben elképesztő mennyiségben halmoztak fel toxikus eszközöket, melyek gyors értékvesztése felemésztette a tőkéjüket, gyakorlatilag csődben voltak. Mivel nem lehetett tudni, hogy kinek a szekrényéből esik ki a következő csontváz, ezért senki sem akart kölcsönt nyújtani senkinek. A bizalom elillant, a bankközi piac lefagyott, a gazdaság vérkeringését biztosító hitelcsatornák teljesen elapadtak.

Kormányzatok és jegybankok világszerte kétségbeesetten próbáltak úrrá lenni a helyzeten, de minden igyekezetük ellenére sem sikerült megfékezni a krízist, az újabb és újabb hullámokban csapott le. Nagy-Britanniában is válságos volt a helyzet, aminek következtében Alistair Darling pénzügyminiszter azt fontolgatta, hogy bankmentő csomag elfogadásával óvják meg a bankokat az összeomlástól, és veszteségeiket adófizetői pénzből fedezik, rövid időn belül már nem először. Erre utal a The Times szalagcíme. Amúgy néhány héttel később be is vezették az intézkedéseket.

A gyakorlat rávilágít a pénzügyi rendszer ellentmondásaira. Egy olyan rendszert építettünk ki, amelyben bizonyos magáncégek, ha nyereséget termelnek, akkor a tulajdonosaik zsebre tehetik azt, a veszteségeket viszont az adófizetők kénytelenek állni. Ha nem teszik, akkor a teljes gazdaságnak hatalmas károkat okozva összeomlik a rendszer, amelyben kulcsfontosságú szerepet töltenek be ezek a nagy bankok (too big to fail). Satoshi üzenetével erre a visszásságra és a globális pénzügyi rendszerbe épített rendszerkockázatokra hívta fel a figyelmet.

Senki sincs biztonságban

Eddig javarészt arról értekeztünk, hogy elmaradottabb országok polgárai védtelenek voltak vezetőik felelőtlen vagy rossz szándékú döntéseivel szemben. Megtakarításaik számára a dollár és a külföldi bankszámla megoldást jelentett volna, de az általában elérhetetlen volt. A hitelválság azonban rávilágított arra, hogy még a legfejlettebb országok lakói sincsenek biztonságban a központi döntéshozók, politikusok és bankvezérek végzetes tévedéseitől. Ha a gazdaságpolitika irányítói sérülékeny pénzügyi rendszert építenek fel, a bankok vezetői pedig kockázatos befektetésekbe helyezik a rájuk bízott pénzt, akkor a biztonságosnak hitt bankbetétek is könnyedén válhatnak kámforrá. A betétbiztosítás sem jelent védelmet, hiszen jóval nagyobb összegekről van szó, mint bármelyik kármentő alap tőkéje. A bankok és ezzel a megtakarítások mentése végső soron az adófizetők költségén történt meg, amivel csak jobban szétterítették a károkat.

A digitális kor nemzedéke

A válság sokkja hosszú időre meghatározta a világ alakulását, sok tekintetben még ma is nyögjük a következményeit. Visszavonhatatlanul beépült a gondolkodásunkba. Az Y generációnak pedig felnőttként gyakorlatilag az első élménye éppen a pénzügyi válság volt. Ami pont őket érintette a legmélyebben.

A munkaerőpiacra frissen kikerülve tapasztalhatták meg a kíméletlen következményeit. Rengetegen szembesültek azzal, hogy lehetetlen számukra a munkavállalás és az önálló élet megkezdése. A fiatalkori munkanélküliség az egekbe szökött, több helyen – például Spanyolországban vagy Görögországban – éveken keresztül 50 százalék felett ragadt.

Kutatások azt mutatják, hogy a fiatalkori munkanélküliségnek hosszú távú negatív hatása van az egyénre, gazdasági és mentális egészség terén is. Ez nem meglepő, a fiatalok egy fogékony és egyben sérülékeny életszakaszban érezhetik visszaigazolva, hogy haszontalanok, feleslegesek, nem kellenek senkinek. Mindez pedig hosszú távra ágyaz meg az önértékelési zavaroknak, szorongásnak, depressziónak. Hozzáadva ehhez a munkahelyi tapasztalatszerzés kezdeti kihagyott éveit, nyomban érthetővé válik, hogy miért tart nagyjából 20 évig, amíg fizetésben utolérik a pályakezdés során szerencsésebb társaikat vagy egy szerencsésebb kohorsz tagjait.

Mindenesetre azt nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a hitelválság hullámai 2008 után a fiataloknak tömegesen okozhattak hasonló traumát, mint amit az ifjú Wences Casares is átélt. És nem feltétlenül csak azoknak, akik akkoriban munka nélkül tengődtek. A megnövekedett bizonytalanságot, a beszűkült lehetőségeket azok is érezték, akiket alkalmaztak. Mindannyian alapos leckét kaptak a központi döntéshozás kudarcából és a pénzügyi rendszerünk rendszerkockázataiból.

Digitális arany

Ez a generáció lassan elkezd megtakarításokat felhalmozni. Tagjai közül pedig sokan személyes tapasztalataik miatt is keresik annak a módját, hogy a pénzügyi rendszertől független eszközökbe is fektessenek. Hagyományosan ennek a módja arany vásárlása, ami viszont meglehetősen távol áll tőlük.

Ők ugyanis már a monitor előtt és az interneten lógva nőttek fel egy digitalizált világban, számukra a virtuális tér nagyon is valódi. Életük felét mindig is kütyük nyomogatásával töltötték. Az aranytömbökkel és érmékkel való vesződés nem az ő stílusuk. Az aranynak nehézkes a szállítása, őrzése, visszaváltása, oszthatósága, és még rendelni sem lehet a neten. Nem ehhez szoktak hozzá. Viszont nyitottak az új megoldásokra.

Nekik digitális aranyra van szükségük. Aminek a tárolásához nincs szükség széfre vagy biztonsági őrre. Amit páncélautó nélkül pillanatok alatt és olcsón tudnak transzferálni a világ egyik pontjáról a másikra. Amit megvehetnek a gép előtt ülve. Amit nem kell beolvasztani és újraönteni, ha kisebb egységekben szeretnék felhasználni. Amiről nem készíthető hamisítvány vagy utánzat. Aminek a kereskedelmét és tartását az állami önkény jóval nehezebben tudja kontrollálni vagy letiltani. Amit akár ők is tudnak bányászni. És az se baj, ha itt-ott fizetni is tudnak vele, sőt, ők is könnyedén elfogadhatják fizetségül.

Új bűnök

A kriptopénzeket a digitális korban felnőtt nemzedék számára találták ki. Az aranyhoz hasonlóan függetlenek a regnáló pénzügyi rendszertől, viszont az arannyal ellentétben hozzák a fenti jellemzőket. Éppen ezért a kriptopénzek közül fog kikerülni a gazdaságilag kaotikus időszakok korszerű menekülőeszköze, a digitális kor új aranya.

Az arany esetében azonban évszázadokig tartott, amíg elnyerte a globális menekülőeszköz státuszát. Ha a digitális aranynál is ennyi ideig fog tartani, akkor némileg elhamarkodott ennek a cikknek a megírása. Csakhogy a világ időközben felgyorsult. Ha valamire kereslet születik, akkor hamar megjelenik az azt kielégítő kínálat. Márpedig menekülőeszközre lesz kereslet. A központi döntéshozók ugyanis új bűnöket készülnek elkövetni.

Sőt, valójában a féktelen pénznyomtatással és a negatív kamatok alkalmazásával a monetáris politika irányítói az elmúlt évtizedben már el is követték ezeket a bűnöket. Most csak kényszerpályán mozogva készülnek súlyosbítani azokat. A globális GDP-arányos adósságállomány ugyanis a hitelválság óta is rendületlenül növekszik. A hatalmas adósság miatt a világgazdaság függővé vált a zéró kamatoktól. Amerikában megpróbálkoztak a kamatemelési ciklussal, de mostanra elakadtak benne, legutóbb már vágni kényszerültek. Európában nemrég még negatív kamat mellett is további kamatcsökkentés és a pénznyomtatás újraindítása mellett döntöttek. A monetáris politika tehetetlen a jelenlegi keretrendszerében. Új eszközök alkalmazását javasolják a modern monetáris elmélet (MMT) egyre hangosabb támogatói, márpedig ők megengednék akár a pénznyomtatásból közvetlenül finanszírozott kormányzati költekezést.

Így viszont előbb-utóbb felüti fejét az infláció, amit nehéz lesz megfékezni. Vagy ha mégse, akkor a zéró kamat miatt tovább nyíló vagyoni egyenlőtlenségek és az egekbe szökő ingatlanárak okoznak társadalmi robbanást. Mindenképpen kaotikus időszak következik, lesz tehát igény menekülőeszközökre. Az egyre növekvő megtakarítással rendelkező fiatalabb generációk pedig inkább a digitális aranyat fogják preferálni a hagyományossal szemben.

Egy kérdés maradt hátra. A már létező sok ezer kriptopénz közül vajon melyik lesz az, amelyik globálisan betölti majd a digitális arany szerepét? Esetleg még nem is létezik? A fogadásom alapján talán nem meglepő, hogy szerintem már létezik és a bitcoin lesz az. Hogy pontosan miért, azt a következő részben fogom kifejteni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden az arany és a bitcoin felértékelődése felé mutatVilágpolitikai bizonytalanságok, tőzsdei félelmek, aggodalom a jegybankok függetlenségének elvesztésétől - sok oka van annak, hogy a befektetők menedéket keresnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz arany bitcoin hiperinfláció infláció modern monetáris elmélet Olvasson tovább a kategóriában