Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. június 4. 10:48 Élet

Nyolcszázmillióból újítják fel az ország talán legvállalhatatlanabb bicikliútját

A jellemzően inkább az ország észak-keleti szegletében aktív He-Do Kft. újíthatja fel az Eurovelo 6 kerékpárút Szentendre és Budapest közötti szakaszát. A társaság 850 milliós ajánlattal nyerte el a megbízást, megelőzve a korábban Seszták Miklós egykori fejlesztési miniszterhez kötött Penta Kft-t és a kormány kedvenc autópálya-építőjét, a Duna Aszfaltot (DA) is. A tavaly közel 130 milliárd forintos forgalmat, és 18 milliárdos nyereséget produkáló DA például majdnem 15 százalékkal drágább ajánlatot adott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNapi 35 milliót tett zsebre tavaly Mészáros Lőrinc üzlettársa autópálya-építésbőlA magyar építőiparban soha egyetlen cég sem csinált akkora árbevételt, mint amekkorát tavaly az állami útépítési tendereken taroló Duna Aszfalt összehozott.

A Budapest és Szentendre közötti Duna-menti kerékpárút valószínűleg az egyik legforgalmasabb az országban, az állapota azonban hosszú évek óta kritikán aluli. Nem véletlen ígérik már jó ideje, hogy felújítják, sőt valójában a munkának mostanra be is kellett volna fejeződnie. A tervezést már két éve megrendelte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és bár azóta többször módosítottak a szerződésen, elvileg így is már majdnem egy éve kész vannak a tervek.

A kivitelezésre azonban csak januárban írták ki a közbeszerzést, és a tenderen a napokban hirdettek eredményt. A közzétett dokumentumok szerint a 

850 millió forintból egy nagyjából 5,6 kilométerest szakaszt hoznak rendbe, illetve részben építenek meg,

a két város közötti bicikliútnak ugyanis némileg a nyomvonala is változik. Az út négy méter széles lesz, egyes helyeken a közvilágítást is kiépítik mellette, a Dera-Patak felett pedig egy 36 méter hosszú híd vezet majd át.

 

Az elmúlt években a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott Magyarországon a kerékpárút-hálózat fejlesztése. A kifejezetten közkedvelt Duna-menti útvonalat láthatóan kiemelten kezelik, több helyen is voltak, illetve lesznek fejlesztések a tervek szerint. Szentendre városa például másfél éve egy 160 oldalas kerékpárforgalmi hálózati tervet állított össze, és a fővárosból Szentendrére vezető másik, a 11-es út mellett haladó kerékpárutat is a közelmúltban újították fel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet kerékpár kerékpárút Szentendre Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.