Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. január 17. 17:27 Közélet

Egy lépéssel közelebb került az EU, hogy pénzmegvonással büntethessen

Megszavazta az Európai Parlament, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az Európai Unió tagállamainak járó közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban. A jelentést 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen.

A mechanizmus keretében felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő, vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és korrupció, illetve az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt EU-s forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon – írja az MTI.

Ilyen határozatra a tervek szerint az Európai Bizottság tehetne javaslatot, egy független szakértői testülettel való egyeztetést követően. Elfogadásáról pedig az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene. Az aggályosnak tartott kérdések orvoslását követően a két intézmény feloldhatná a zárolt uniós pénzeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElítélték a magyar demokrácia állapotát az európai pártok, elindult a kiközösítéshez vezető folyamatElfogadták a Sargentini-jelentést, indulhat a 7. cikkely szerinti eljárás Magyarország ellen.

A végső kedvezményezettek védelme érdekében az érintett országoknak a döntés ellenére is folytatniuk kell az adott programok végrehajtását, és ki kell fizetniük a tervezett pénzeket, például a kutatóknak vagy civil szervezeteknek.

Éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét az említett szakértői testület, amelybe minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az Európai Parlament pedig ötöt. A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek majd meg az intézményközi tárgyalások.

Az Európai Bizottság által kezdeményezett forrásmegvonást csak minősített többséggel*olyan országok csoportja, amely a tagállamok minimum 55 százalékát és az uniós népesség legalább 65 százalékát felöleli tudná blokkolni a problémás tagállam az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nap, amikor kivetette magából a Fideszt az európai pártcsaládjaMég a teljes Európai Parlamentnél is nagyobb arányban támogatták a Sargentini-jelentést, a magyar kormányzópártot is soraiban tudó Európai Néppárt nem Fideszes képviselői.

A szabályozás természetesen minden tagállamra vonatkozik, de a jelenlegi politikai viszonyok között a legtöbb félnivalója Románia mellett Magyar- és Lengyelországnak van. A Bloombergnek nyilatkozva egy térségi elemző úgy fogalmazott, „az EU egyszerűen azt mondja az Orbánoknak és Kaczynskiknek*Jaroslaw Kaczynski a lengyel kormánypárt vezetője: ha pénzt akartok, játsszatok olyan szabályok szerint, mint a többiek”.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Sargentini-jelentés gazdasági része megmutatja, miért reménytelen az európai politikaMiért nem jó, ha a terepet nem ismerő, külföldi politikusok próbálják levezetni a magyar korrupció természetét? Mert gyenge lesz az érvelés, és ez a populistáknak jön jól.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Európai Parlament jogállamiság pénzmegvonás uniós költségvetés Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.