Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. szeptember 12. 17:54 Közélet

A nap, amikor kivetette magából a Fideszt az európai pártcsaládja

A teljes Európai Parlamentnél is nagyobb arányban támogatták a Sargentini-jelentést a magyar kormányzó pártot is soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) nem fideszes képviselői. Amint korábban beszámoltunk róla, az EP képviselői 448 igen, 197 nem szavazattal, 48 tartózkodás mellett, tehát 69 százalékos többséggel fogadták el azt a dokumentumot, amely megnyitja az utat a 7. cikkely szerinti eljárás Magyarországgal szembeni megindítása előtt. A folyamat végén hazánk szavazati jogát is megvonhatják az EU döntéshozó szerveiben.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Fidesz uniós pártcsaládja, az EPP hathatós támogatása nélkül nem születhetett volna ilyen eredmény, a név szerinti szavazási adatokból azonban kiderül, hogy a néppártban is elsöprő többségben voltak az igenek. Ha a fideszes (természetesen „nem”) szavazatokat nem számoljuk, akkor a néppárti képviselők közel 72 százaléka szavazott igennel, és csak 28 százaléka nemmel. Igaz, viszonylag sokan döntöttek a tartózkodás mellett, nagyjából minden hetedik jelenlévő nyomta meg ezt a gombot.

 


Az eredményekből az látszik, hogy elsősorban az euroszkeptikus, a magukat a hagyományos konzervatív jobboldali pártoknál szélebbre pozicionáló politikai körök szavaztak a jelentés elfogadása ellen. A legfegyelmezettebb a Nemzet és Szabadság Európája nevű tömörülés frakciója volt: a francia nemzeti radikalizmus vezéralakja, Marine Le Pen által alapított pártcsalád minden képviselője leszavazta a Magyarország elleni eljárás megindítását. Szintén nagy arányban voksoltak így az Európai Konzervatívok és Reformisták, illetve a Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom politikusai.

 

Ezeknél a csoportoknál a Fidesz-álláspont támogatásának az elvi meggyőződésen túl politikai okai is lehettek, hiszen bármelyik pártcsalád szívesen tudná soraiban a magyar kormánypárt viszonylag nagyszámú képviselőjét, ha egyszer azok valamiért búcsút intenének az EPP-nek.

A többi pártnál azonban kivétel nélkül az igenek nyertek. Az MSZP delegáltjait is soraiban tudó Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselői 96 százalékban az igen gombot nyomták meg, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség – amelynek frakciójában Jávor Benedek is bent ül – pedig teljesen egyhangúlag így voksolt. Szintén 90 százalék körüli arányban szavazták meg az eljárás megindítását az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért politikusai.

 

A Sargenti-jelentést még a független képviselők körében szavazták le viszonylag nagy arányban. Így tett például az ugyan még a Jobbik támogatásával bejutó, de mostanában inkább a Fideszhez húzó Morvai Krisztina és a kémügyéről ismert Kovács Béla is. A jobbikos Balczó Zoltán viszont tartózkodott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElítélték a magyar demokrácia állapotát az európai pártok, elindult a kiközösítéshez vezető folyamatElfogadták a Sargentini-jelentést, indulhat a 7. cikkely szerinti eljárás Magyarország ellen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Európai Néppárt Európai Parlament Fidesz sargentini-jelentés Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.