Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. október 28. 12:34 Vállalat

Drágább lesz a gázolaj és a repülés, méghozzá a hajók miatt

A következő két évben a repülőgépek tankolása várhatóan jóval többe fog kerülni a légitársaságoknak egy az iparágon kívül történt változásnak köszönhetően. 2020-tól ugyanis életbe lépnek a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet*Ez az ENSZ egyik szakosított szervezete, aminek feladata többek között a kereskedelmi hajózás okozta környezetszennyezés mérséklése. új szabályai, amelyek szerint a mostaninál sokkal tisztább gázolajat kell használni a tengeri hajók üzemeltetése során. Ezt a változást végül is azért fogjuk megérezni, amikor fizetünk a repülőjegyekért, mert a hajózásban arra a dízelolajra fognak áttérni, aminek az ára erősen kötődik a repülőgép-üzemanyagokéhoz.

Az olajfinomítókban ugyanis jellemzően három különböző típusú terméket állítanak elő: a benzint, a dízelt, illetve a repülésben használt petróleumokat – e kettő az árazás szempontjából tulajdonképpen egy kategóriába sorolható – és azokat az ipari üzemanyagokat, amelyeket jelenleg a tengeri hajókba is tankolnak. Az új előírások szerint azonban a hajótársaságoknak több mint 85 százalékkal kell csökkenteniük a járműveik által kibocsátott kipufogógáz kéntartalmát*A többek között a savas esőket is okozó kén-dioxid az egyik legkárosabb kénvegyület, ami a robbanómotorok működésekor keletkezik., amit leginkább úgy tudnak elérni, ha a dízelre váltanak. Ezzel pedig hirtelen megugorhat a keresletet abban a termékcsoportban, ahova a kerozin is tartozik.

A Wall Street Journal által megkérdezett szakértők szerint az új szabályok bevezetésének egy nem szándékolt következménye lehet a repülőgépek hajtóanyagának áremelkedése, ami végül is a repülőjegyek drágulását eredményezheti. Így előzetes hatástanulmányok hiányában az árváltozás mértéke nagyon bizonytalan. Ráadásul a hajók üzemeltetői nemcsak a tisztábban égő üzemanyag tankolásával felelhetnek meg az új követelményeknek, hanem kipufogógáz-tisztító berendezések használata mellett is dönthetnek.

Egy amerikai bank, a UBS számításai szerint az európai légitársaságok nyeresége a következő évben 6, egy évvel később pedig 21 százalékkal is csökkenhet az új hajózási szabályok miatt, ha a jegyárakat változatlanul tartják. Ront a helyzeten, hogy az olaj árát eleve emelkedő trend jellemzi 2016 óta, így a repülés költségeinek egyre nagyobb részét az üzemanyagszámla teszi ki.

 

 

A finomítók pedig már most is a maximális vagy ahhoz közeli kihasználtsággal működnek, tehát nincs mozgásterük arra, hogy a termelés felpörgetésével megkíméljék a légitársaságokat az áremelkedéstől. További nyitott kérdés – amire a WSJ összeállítása nem tér ki –, hogy az autósok mit fognak mindebből megérezni a benzinkutakon.

Vélhetően ők sem ússzák meg a drágulást, korábban egyebek mellett a Bloomberg írt arról, hogy a közúti fuvarozók költségeit is emelheti a tengeri üzemanyagváltás. A Nemzetközi Energia Ügynökség nyári becslése szerint 

20-30 százalékkal drágulhat a dízel a hajózási szabványváltozás miatt.

Márpedig a személyautókba ugyanaz a gázolaj kerül, mint a kamionokba. A konkrét magyarországi árváltozás persze sok más tényezőtől is függ, leginkább attól, hogyan alakul az olaj ára és a forint-dollár árfolyam 2019-2020 fordulóján. Mindenesetre valószínű, hogy a már most is drágább gázolaj ára még inkább elszalad majd a benzinéhez képest.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat hajózás olajár olajpiac repülés Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.