Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. június 18. 10:07 Tech

Ez a videó megmutatja, mivel lehet rávenni a Google-t 550 millió dollár befektetésre

Stratégiai partnerséget kötött a Google és a kínai JD.Com. Az amerikaiak 550 millió dollár (azaz 150 milliárd forint) készpénzt juttatnak a kínai vállalatnak, cserébe megkapják annak 27 millió új kibocsátású részvényét.

A két cég együtt fog dolgozni olyan új technológiák fejlesztésén, amelyeket elsősorban a kiskereskedelemben lehet majd használni. Ha nem tudod kapásból, hogy mit csinál a JD.Com, akkor valószínűleg nem vagy egyedül, pedig ez a cég Kína második legnagyobb elektronikus kereskedelmi vállalkozása (az Alibaba után).

A JD.Com az Alibabához hasonló online technológiai háttér, a kereskedők ennek segítségével nyithatnak internetes üzleteket, adhatnak el árukat. A szolgáltatásnak jelenleg több mint 300 millió aktív felhasználója van, a cég bevétele tavaly 55,7 milliárd dollár volt. Összehasonlításul: ez már kevéssel több, mint a Google 2017-es, 109 milliárd dolláros bevételének a fele.

A JD. Com azonban így is akkora vállalat, hogy a Google még ezzel a befektetéssel is csak kevesebb mint 1 százalékos tulajdonosa lesz (a legnagyobb részt, azaz 20 százalékot jelenleg a szintén kínai Tencent tartja a kezében).

A JD.Com sanghaji raktára (állítása szerint) az első olyan egység a világon, amelyik gyakorlatilag teljesen automatizált, szinte egyetlen ember sem dolgozik már benne. Az alábbi videón elég látványosan mutatják be, hogy hogy néz ki egy ilyen raktár, amely állítólag automatizálásban még az Amazon amerikai egységeinél is előbbre tart.

Ahogy a CNBC írásából kiderül, akár mi is hamarosan találkozhatunk a JD.Com által forgalmazott árukkal, mert a tervek szerint ezek beépülnek majd a Google Shoppingba, vagyis a keresőóriás termékösszehasonlító rendszerébe.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech automatizáció google JD.Com Kína logisztika raktár robotok Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.