Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. július 24. 17:39 Világ

A Lukoil-blokád csak újabb ürügy az ukrajnai magyar vétóra, meddig mehet ez?

Magyarország blokkolja 6,5 milliárd euró kifizetését Ukrajnának az Európai Békekeretből, miután Kijevben az orosz Lukoil Szlovákia és Magyarország felé történő kőolajtranzitjának leállítása mellett döntöttek. A vétót Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hivatkozvaaz unió és Ukrajna közötti társulási megállapodásra, amely szerint Ukrajna nem szakíthatja meg az energiahordozók tranzitját.

Miért fontos ez? Amint arról részletesen is írtunk, a Lukoil szállítások leállása valószínűleg nem okoz komoly gondot a hazai energiaellátásban, mert más vállalat beléphet a Lukoil helyébe. A magyar lépés így az Ukrajna európai támogatásával kapcsolatos korábbi reakciók sorába illeszkedik, és ezzel az uniós tagállamok is veszteséget szenvednek.

Előzmények: tavaly májusban az OTP felkerült az Ukrán Antikorrupciós Ügynökség listájára, amelyen az ukránok szerint a háborút támogató cégek találhatók. Szinte épp egy éve jelentette be Szijjártó Péter, hogy amíg a bank a nyilvántartásban szerepel, addig tárgyalni sem hajlandó az Ukrajnának szánt uniós támogatásokról. Az OTP azonban októberben lekerült a listáról.

  • A támogatások magyar vétója azonban ennek ellenére is fennmaradt, és ezt áprilisban már a Richter gyógyszergyár elleni ukrán lépésekkel indokolta a külügyminiszter. Ukrajna ugyanis akkor vissza akarta vonni 14 Richter gyógyszer engedélyét, mert a vállalatnak Oroszországban is van gyártóüzeme, és az érintett készítményeknek vannak helyettesítő termékei.

Háttér: a közös uniós forrásból a tagállamok részben finanszírozhatják az Ukrajnának juttatott fegyverszállítmányaikat. A kifizetések engedélyezéséhez azonban minden tagállam hozzájárulására szükség van. A magyar vétó tehát magukat a fegyverszállításokat nem akadályozza meg, csak a költségtérítést, hiába van meg rá a pénz.

Tágabb kontextus: Szijjártó Péter májusban az Európa Tanács ülésén megvétózta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az orosz csapatok kivonására, az 1991-es határok visszaállítására és az Oroszország által elkövetett jogsértések elszámoltatására vonatkozó béketervét is, a „többi béketerv figyelmen kívül hagyása” miatt.

A magyar vétósorozat nem csak az Európai Unióban, de még a G7 országok körében is aggályokra ad okot. Kérdés, hogy a lefoglalt orosz vagyonokra vonatkozó uniós szankciókkal kapcsolatban hogyan lép a magyar kormány, azokat ugyanis egyelőre félévente meg kell újítani, és fontos fedezetet nyújtanak az Ukrajnának szánt támogatási törekvésekhez.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyar olajellátás: „ha Al Caponéval üzletelsz, legyen B-terved”Nagyobb a füstje, mint a lángja a Lukoil-ügynek: nem valószínű, hogy az orosz olajipari cég ukrajnai szankcionálása komoly gondokat okozna a hazai energiaellátásban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Lukoil orosz-ukrán háború Szijjártó Péter vétó Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Avatar
2024. október 18. 12:02 Világ

A csirke- és turistaexport a lengyel gazdasági potenciál csúcsa Kína felé?

A lengyel piac nyitott a kínai befektetők és építőipari vállalatok előtt, a kapcsolat másik oldala viszont sokkal korlátozottabb.

Mészáros R. Tamás
2024. október 18. 05:14 Világ

Orbán azoktól várja a világrendszerváltást, akiknek ez nem áll érdekében

A feltörekvő országok üzleti elitje a gazdasági világrend leváltása helyett annak fenntartásán munkálkodik, és igazából így tesz a magyar kormány is.

Torontáli Zoltán
2024. október 16. 10:50 Adat, Világ

Az e-autósok harmada visszatért a benzines vagy dízelautóhoz Németországban

Legalábbis azok közül, akik az idei első kilenc hónapban cserélték le a kocsijukat. A hosszabb távú kilátások ugyanakkor így sem rosszak.

Fontos

Avatar
2024. október 21. 15:53 Pénz

Ki törhet be a két óriás mellé az elhízás elleni készítmények piacára?

Az Eli Lilly és a Novo Nordisk pozíciója aligha van veszélyben, az utánuk következő helyezések sorsa az évtized második felében dőlhet el.

Stubnya Bence Torontáli Zoltán
2024. október 21. 05:40 Élet, Vállalat

Miért nem kerülnek utcára azok a magyar dolgozók, akiknek a munkáját átveszik a robotok?

Csökken a munkaerőhiány, de még mindig megvédi a dolgozókat az elbocsátástól. Sok cég akkor sem épít le, ha automatizál vagy romlanak a kilátásai.

Vermes Nikolett
2024. október 20. 05:27 Élet, Vállalat

A magyar piactér, amely nem akar versenyezni a Temuval, mégis sikeres

A Meska kézműves-design online piactér is érzi az óriások nyomását, de az alapító bízik abban, hogy az egyedi termékekre megmarad a kereslet.